
Fény derült arra, hogy milyen hatással vannak az invazív kagylófajok a Balatonra
Az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai nemzetközi együttműködésben vizsgálták az európai és észak-amerikai sekély tavak – köztük a Balaton – ökológiai állapotának átalakulását és regenerációs képességét. Arra keresték a választ, hogy ezeknek a tavaknak az ökológiai állapota hogyan alakult át az inváziós kagylófajok megjelenése után.
A kutatók összehasonlították többek között két kagylófaj (vándorkagyló és a kvagga kagyló) és táplálékuk, a fitoplankton mennyiségének alakulását, valamint a víz átlátszóságát az inváziók előtt és után – írja az Infostart.
A kutatás megállapította, hogy az invazív fajok ökoszisztémára gyakorolt hatásai idővel gyengülnek, ugyanakkor ha több invázió egymást követi, ennek az ellenkezőjére lehet számítani. A hosszú távú adatsorok elemzése alapján a vándorkagyló hatása az invázió utáni 5-10 évben volt a legjelentősebb, ezt követően azonban néhány ökoszisztéma-jellemző részleges helyreállást mutatott.
A tanulmány szerint a helyreállás elmaradt, és az eredeti hatások felerősödtek, a fitoplankton mennyisége pedig erőteljesebben csökkent azokban a tavakban, ahol a kvagga kagyló kiszorította a vándorkagylót.
Veszélyeztetik a Balatont az invazív fajok
A tó 68 halfajából 29 már idegenhonos.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
1 perce
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
március 25., 19:00
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
tegnap, 18:32
- Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.
40 perce
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
8 perce
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
3 órája
- Tech-Tudomány
Valójában egy fekete lyuk belsejében létezünk?
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
március 20., 17:47
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
2 órája
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Hekkertámadás érte az Oktatási Hivatal egyik oldalát
Nevek és e-mail-címek kerültek nyilvánosságra.
5 órája