
Alapjaiban változik meg, hogyan kezeljük a legújabb Windowst

További Tech-Tudomány cikkek
Miután a Microsoft saját internetes keresőjében, a Bingben már hetek óta elérhető a Bing AI nevezetű chatbot, csak idő kérdése volt, hogy a redmondi cég mindezt mikor fogja a saját operációs rendszerébe, a Windowsba is beépíteni. Ugyan a legtöbb szivárogtató szerint idén erre nem sok esély volt, a Microsoft most mégis úgy döntött, hogy hivatalosan is bemutatja a Windows 11 legújabb funkcióját, a Copilotot, amely túlzás nélkül alapjaiban írja újra, hogyan lehet majd a rendszert kezelni.
A mesterséges intelligencia korunk meghatározó technológiája. A megfelelő eszközökkel képessé tehetjük a fejlesztőket és közös ügyfeleinket arra, hogy tovább formálják a jövőt. Még csak most kezdjük látni, hogy az MI milyen hihetetlen hatást gyakorol az iparágakra és a saját mindennapi életünkre, éppen ezért ma izgatottan osztjuk meg, hogy számos lépést tettünk annak érdekében, hogy a Windows 11 megfeleljen a mesterséges intelligencia új korának
– olvasható a Microsoft által kiadott közleményben.
A cég ennek keretein belül mutatta be a Copilotot, ezenfelül azonban még számos más újdonsággal is kecsegtetik a felhasználókat – például kiterjesztették a Bing Chat-bővítményeket a Windowsra, lehetővé téve a fejlesztők számára, hogy alkalmazásaikat a Windows Copilotba integrálják, hogy a korábbinál sokkal jobban kiszolgálhassák ügyfeleiket és növeljék az elkötelezettséget a natív Windows-alkalmazások felé.
A Microsoft továbbá elkötelezte magát amellett, hogy az elkövetkezendő időszakban a Windows a lehető legmegfelelőbb platform legyen az MI-alapú fejlesztések számára, támogatni kezdték ugyanis a legújabb AMD, Intel, Nvidia és Qualcomm szilíciumokat is. Bevezették a Dev Home-ot, amelynek célja, hogy minden fejlesztőnek segítsen a Windowson való produktívabb munkavégzésben; de a Microsoft Store-t is több MI-alapú funkcióval fogják felvértezni.
Ez mind még csak a kezdet
A Copilot egyelőre csak a Windows 11 fejlesztői változatában lesz elérhető, tehát az átlagfelhasználók számára még nem élesedett a funkció. Az új asszisztens nagyon hasonlít a Bingből már megismert chatbothoz, így szinte bármivel kapcsolatban lehet a segítségét kérni, erőssége azonban az, hogy rendszerszinten integrálva van a Windows 11-be,
így képes összefoglalni az alkalmazásokban megtekintett tartalmakat, átírni vagy akár megmagyarázni azokat.
A Copilotot továbbá arra is megkérhetjük, hogy különböző feladatokat végezzen el a számítógépen – például kezelhetjük vele a fókuszmódokat, készítsen képernyőképet, állítson a hang- és fényerőn, vagy akár olyan bonyolultabb feladatokat is adhatunk neki, mint egy fájl vagy egy jól eldugott beállítási opció megkeresése… ez azonban még mindig nem minden.
Mivel a Copilot ugyanarra az alapra épül, mint a Bing Chat, a Microsoft még azt is lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy a Binghez vagy az OpenAI-féle ChatGPT-hez írt bővítményeket is kiterjesszék a mesterséges intelligenciával működő asszisztensre. Ennek köszönhetően a jövőbeli fejlesztések automatikusan átkerülhetnek a Windows Copilotba annak ellenére, hogy azok elsődlegesen nem is arra lettek lefejlesztve, így rendkívül gyorsan fejlődhet.
Ez lesz az új sztenderd
Jól látható, hogy a különböző mesterségesintelligencia-alapú fejlesztések napról napra nagyobb népszerűségnek örvendenek, így egyáltalán nem meglepő a Microsoft döntése. Ugyan a Windowst érintő fejlesztések egy része van, hogy több gondot, mintsem megoldást szül, a Copilot kivételesen egy ambiciózus vállalkozásnak néz ki, amely valószínűleg felhasználók millióinak teszi majd könnyebbé és élvezetesebbé a Windows használatát.
Elnézve, hogy jelenleg merre tart az ipar, azt is valószínűnek tartjuk, hogy a különböző személyi asszisztensek még nagyobb szerepet kapnak majd. Jelenlétük ugyan nem újdonság – a windowsos gépeken Cortanával, míg Macen Sirivel beszélgethetünk –, a mesterséges intelligenciával való felturbózásuk azonban egy teljesen új szintre emeli ezek használhatóságát.
Mint arról már beszámoltunk, az Apple kevesebb mint két hét múlva, június 5-én tartja meg idei első nagy eseményét, amelyen az olyan szoftverek, mint az iOS, a macOS vagy éppen a watchOS lesznek a főszereplők – kíváncsian várjuk, hogy a kaliforniai cég mer-e az MI felé nyitni. A Microsoft júniusban kezdi meg a Windows Copilot nyilvános tesztelését, a fejlesztői verziókkal kapcsolatban ide kattintva kaphat részletesebb tájékoztatást.
(Borítókép: Ashish Vaishnav / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
március 25., 19:00
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
március 26., 17:34
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Tech-Tudomány
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz
Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.
tegnap, 09:56
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
március 26., 18:32
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Címlapon
Csak a pénz számít a fiataloknak, a bolygó simán feláldozható
Aggódnak és szoronganak – mármint a pénz miatt.
17 perce
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Tech-Tudomány
Itt az újabb csavar, mégsem dőlt el az óraátállítás sorsa
Hétvégén még biztosan átállítjuk az óráinkat.
tegnap, 13:38
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Tech-Tudomány
Feltörhették az Oracle-t, magyarokat is érinthet az újabb hekkertámadás
Az érintett vállalatok belső vizsgálatot indítottak.
március 27., 15:53
- Tech-Tudomány
Hekkertámadás érte az Oktatási Hivatal egyik oldalát
Nevek és e-mail-címek kerültek nyilvánosságra.
március 27., 09:30