- Tech-Tudomány
- közösségi média
- internet
- európai unió
- szabályozás
- félretájékoztatás
- dezinformáció
- jean-noël barrot
- elon musk
Még idén nyáron betilthatják a Twittert az EU-ban
További Tech-Tudomány cikkek
- Felzabált egy fél galaxist, aztán elaludt egy fekete lyuk
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
A tárcavezető a France Infónak adott interjúban azt mondta, hogy az amerikai vállalat tiltásra számíthat, amennyiben nem hajlandó betartani a készülő európai digitális szolgáltatásokról szóló törvényt, amely augusztus végén lép életbe az egész EU-ban.
A dezinformáció az egyik legsúlyosabb fenyegetés, amely demokráciáinkra nehezedik. Keményen fellépünk a Twitterrel szemben, ha ismételten nem tartja be a szabályainkat
– hangsúlyozta a politikus.
Ahogy arról korábban lapunk beszámolt, a Twitter úgy döntött, kilép az Európai Bizottság által létrehozott félretájékoztatás elleni gyakorlati kódexből.
A kódex kötelezettségeket ír elő a nagy digitális platformok számára a politikai hirdetések nyomon követésére, a dezinformáció visszaszorítására, valamint a kívülállók szélesebb körű hozzáférésének és részvételének ösztönzésére vonatkozóan – írja a Politico.
Üzentek a Twitter tulajdonosának
Más nagy közösségi médiaplatformok ígéretet tettek arra, hogy elfogadják és támogatják az előírásokat. A szabályszegők komoly pénzbüntetésre számíthatnak.
Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja a következő üzenetet tette közzé, miután értesült a Twitter döntéséről:
Elfuthatsz, de elrejtőzni nem tudsz.
Twitter leaves EU voluntary Code of Practice against disinformation.
— Thierry Breton (@ThierryBreton) May 26, 2023
But obligations remain. You can run but you can’t hide.
Beyond voluntary commitments, fighting disinformation will be legal obligation under #DSA as of August 25.
Our teams will be ready for enforcement.
Az Európai Bizottság már februárban közölte, hogy a Twitter nem adott le teljes jelentést az online félretájékoztatás elleni, múlt évi tevékenységéről, ezzel nem felelt meg a gyakorlati kódexben előírt kötelezettségének.
Az Elon Musk tulajdonában lévő cég november végén visszavonta a koronavírussal kapcsolatos félretájékoztatás elleni előírásait, ennek értelmében az oldalról többé nem szűrik ki a járvánnyal kapcsolatos hamis állításokat és szándékosan félrevezető tartalmakat.