- Tech-Tudomány
- kína
- peking
- okostelefon-függőség
- okostelefon
- kínai kibertér-szabályozó hatóság
- chatgpt
- ai
- mesterséges intelligencia
Napi két órában maximálná a kínai kormány a gyerekek okostelefon-használatát
További Tech-Tudomány cikkek
- Felzabált egy fél galaxist, aztán elaludt egy fekete lyuk
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
A CAC a honlapján tette közzé az indítványt, mely alapján a 16 és 18 év közötti felhasználók csak napi két órán keresztül használhatják az internetet. A fiatalabb gyerekek okostelefon-használatát is szabályoznák, a 8 évnél idősebb, de 16 év alatti gyerekek legfeljebb napi egy órát használhatják a telefonjukat, míg a 8 év alatti gyermekek legfeljebb napi negyven percet.
A kiskorúak este 10 órától reggel 6 óráig nem használhatnák a legtöbb internetszolgáltatást a mobileszközökön a tervezet szerint.
A korlátozott időszakban csak a kiskorúak fizikai és szellemi fejlődésének megfelelő alkalmazások lennének engedélyezve a gyermekeknek, de ezeket a CAC egyelőre nem pontosította.
Peking már régóta próbál fellépni az internetfüggőség ellen, amely a hatóságok szerint jelentős probléma a lakosság körében. A kínai hatóságok 2021-ben már jelentősen csökkentették az időt, amelyet a 18 év alattiak online játékokkal tölthetnek, péntekenként, hétvégén és ünnepnapokon legfeljebb egy órát játszhatnak ezekkel a fiatalok. Kína korábban a kiskorúak játékhasználati lehetőségét ünnepnapokon három, egyéb napokon másfél órában korlátozta.
A kiskorúak online védelmének hatékony megerősítése érdekében a CAC az elmúlt években már szorgalmazta egy ifjúsági mód bevezetését az internetes platformokon, kiterjesztve annak lefedettségét, optimalizálva funkcióit és korosztálynak megfelelő tartalommal gazdagítva azt. A bevezetése óta pedig pozitív hatással van a fiatalok internetfüggőségének és a nemkívánatos információk csökkentésére
– közölte a CAC.
A hatóság a tervezetet nyilvános konzultációra bocsátotta, közleményük szerint szeptember 2-ig várják a lakosság visszajelzéseit, de azt nem közölték, hogy az új intézkedések mikortól léphetnek hatályba.
Nem ez az első korlátozása Kínának
Kína betiltotta a ChatGPT-t, és úgy tűnik, hajlandó kiterjeszteni ezt a tilalmat minden olyan alkalmazásra, amelyről úgy véli, hogy az AI-programot használ – írja a cybernews.com.
A lépésre azon félelmek közepette került sor, hogy a gépek számos emberi funkciót elavulttá tehetnek, valamint az ázsiai szuperhatalom és az Egyesült Államok közötti technológiai kereskedelmi háború eszkalálódik.
A kínai kormány utasítása alapján az ön alkalmazása nem lesz elérhető a kínai App Store-ban, mivel olyan tartalma van, amely Kínában illegális
– állt az alkalmazás felhasználójának küldött értesítésben, amelyet az X-re átkeresztelt Twitteren osztottak meg.
„A kormány szigorítja a mély szintézis technológiákkal (DST) és a generatív AI-szolgáltatásokkal, köztük a ChatGPT-vel kapcsolatos szabályozásokat” – tette hozzá a TechNode által elsőként közöltek szerint.