
Akkora fagy uralkodott Európában, hogy kétszázezer évre eltűntek az emberek
További Tech-Tudomány cikkek
-
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
- Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
- Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
- A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
- Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
A dél-koreai Busanban található IBS Centre for Climate Physics kutatói számítógépes modellszimulációkat végeztek a tengeri üledékekből származó adatok felhasználásával. Megállapításuk szerint a téli átlaghőmérséklet több százezer évre Európa nagy részén jóval fagypont alá süllyedt, még az egyébként enyhébb mediterrán térségben is.
Az 1,1 millió évvel ezelőtti óceáni üledékek azt mutatják, hogy a hőmérséklet hirtelen több mint 5 Celsius-fokot visszaesett
– közölték a kutatók.
Egy ilyen mértékű csökkenés mai szemmel nézve nem tűnik túl súlyosnak, mivel a legtöbb embernek van fűtési lehetősége, meleg ruhája és élelme, de Axel Timmermann professzor, a csoport igazgatója szerint akkoriban ez nem így volt.
A korai emberek még nem tudtak megfelelően alkalmazkodni az ilyen szélsőséges időjárási körülményekhez. És arra sincs bizonyíték, hogy abban az időben már tudták uralni a tüzet. Ezért a rendkívül hideg és száraz körülmények, valamint az ezzel járó táplálékhiány nagy kihívást jelenthetett az emberi túlélés számára Európa-szerte
– fogalmazott Timmermann.
A legrégebbi ismert emberi maradványok Európában körülbelül 1,4 millió évvel ezelőttről, Spanyolországból származnak. Ezek arra utalnak, hogy a Homo erectus néven ismert, afrikai korai emberfaj ekkoriban érkezett Délnyugat-Ázsián keresztül Európába. A kutatást vezető Chronis Tzedakis professzor, a University College London munkatársa a korai emberi települések szakértőihez fordult, hogy kiderítse, a fosszilis és régészeti bizonyítékok alátámasztják-e azt az elméletet, miszerint a fagy kiszorította az embereket Európából.

Az emberi alkalmazkodás laboratóriuma
Alapos vizsgálatot követően megállapították, hogy Spanyolországban még 1,1 millió évvel ezelőtt is éltek emberek, majd egy körülbelül 900 ezer évvel ezelőtti időszakig tartó szünet következett. Miután a nagy fagynak vége lett – bár még mindig extrém hideg volt –, az angliai Norfolkban található Happisburghben jelentek meg először.
A londoni British Museum professzora, Nick Ashton szerint ezek a korai emberek tudtak alkalmazkodni a hidegebb körülményekhez. „Ez evolúciós változásokat indíthatott el bennük, például nőtt a testzsír és a szőrzet. Emellett olyan technológiai fejlődéshez is vezethetett, mint a menedék, és a megfelelő ruházat létrehozásának képessége”.
Európa az emberi alkalmazkodás laboratóriuma volt
– mondta a BBC Newsnak Ashton.
A mi fajunk, a Homo sapiens, a feltételezések szerint körülbelül 400 ezer évvel ezelőtt fejlődött ki Afrikában. Európában 42 ezer évvel ezelőtt telepedtünk le, és rövid ideig együtt éltünk a Neander-völgyiekkel, mielőtt azok körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt kihaltak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
tegnap, 19:29
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
tegnap, 20:02