A vártnál sokkal több újítást hozott az új Apple Watch
További Tech-Tudomány cikkek
Ugyan az iPhone-ok tekintetében szinte minden újdonság kiszivárgott már az Apple szeptemberi eseménye előtt, az Apple Watchok esetében ez nem így volt. Tudtuk, hogy az órák egy új, S9-es chipet fognak kapni, a techvilág azonban azt hitte, hogy ezzel meg is áll majd a frissítések sora – hiszen a Series 7 és Series 8 között is minimális volt az eltérés. Nos, nem így lett.
Még kényelmesebb lett a használat
Az Apple Watch Series 9 dizájnja kívülről semmit sem változott – az óra egy az egyben úgy néz ki, mint a két előd, a Series 7 és a Series 8, azzal a kivétellel, hogy a legfrissebb kiadás már egy új, rózsaszín variációban is elérhető lesz. A készülék belsejét ezzel ellentétben teljesen újratervezte az Apple. A Series 9 lelke az új S9-es SiP, amelynek számítási és grafikai teljesítménye körülbelül 30 százalékkal nagyobb az elődökéhez képest, Neural Engine-je pedig egyenesen kétszer gyorsabb lett.
Ennek köszönhetően a Series 9 több dologra is képes lett: a Sirihez intézett kérdéseket és kéréseket az óra például mostantól saját maga dolgozza fel, nem egy külső szerver. Ezek mellett az óra most már képes felismerni, ha hüvelyk- és mutató ujjunkat összeérintjük, melyre az Apple egy teljesen új funkciót épített, a dupla koppintást. A fejlesztés lényege, hogy még könnyebb és kényelmesebb legyen az óra vezérlése, még akkor is, ha esetleg az egyik kezünk foglalt.
A Series 9-cel már ujjainkat összeérintve vehetünk fel hívást, nyithatunk meg alkalmazásokat, állíthatunk meg zenét, vagy indíthatunk időzítőt,
így másik kezével továbbra is csinálhatja azt, amit korábban: kapaszkodhat a buszon, főzhet, vagy éppen takaríthat. Mindezek mellett javult a kijelző is, amely ezúttal már 2000 nites maximális fehérfényerő kibocsátására is képes (a Series 8 csak 1000-ig tudott felszökni), ami azonban talán még hasznosabb lesz, az az, hogy az Apple javított a kijelző minimális fényerején is, amely mostantól mindösszesen egy nit – ez egy moziteremben vagy egy sötét szobában igazi megváltás lesz, az óra ugyanis sokkal kevésbé lesz zavaró.
A vállalat egy második generációs UWB chippel is felvértezte az órát, amelynek köszönhetően az Apple Watchokon is elérhetővé vált az elsőként az iOS 17-ben debütáló NameDrop nevezetű funkció, de a Lokátoron belül most már szinte centiméterre pontosan is megkereshetjük a készüléket, ha azt elhagynánk.
Frissült az Ultra is
Apple Watch Ultra 2 néven frissült az Apple legstrapabíróbb órája is, sok minden azonban nem változott. Ha kíváncsi arra, hogy milyen az Ultrát használni, olvassa el a tavalyi óráról készült kalandos tesztünket, ha pedig azt szeretné tudni, milyen újdonságok érkeztek a második generációs kiadásba, tekerjen egy kicsit feljebb – a fejlesztések ugyanis pontosan ugyanazok, amelyeket a Series 9-be is implementált az Apple.
Jelen van tehát az új S9-es SiP, a dupla koppintásos vezérlés, a második generációs UWB chip és a precíziós keresés is – az egyedüli plusz a kistesóhoz képest, hogy az Ultra kijelzője már 3000 nites maximális fehérfényerő kibocsátására képes, ez az Apple eddigi legvilágosabb kijelzője lett.
Az órák másik újdonsága, hogy ezek lettek az Apple első 100 százalékban karbonsemleges termékei, így a vállalat még közelebb került 2030-as vállalásához.
Akárcsak az iPhone-ok esetében, az előrendelés ezúttal is szeptember 15-én pénteken, magyarországi idő szerint délután kettőkor indul, a készülékek pedig szeptember 22-én kerülnek fel a boltok polcaira hivatalosan.