
A dínók is beleszólnak az emberi öregedésbe?

További Tech-Tudomány cikkek
Egy új hipotézis szerint az öregedés emlősöknél megfigyelhető folyamatának jellegzetességei arra az időszakra vezethetők vissza, amikor 100 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszokkal együtt éltek a bolygón. A Birminghami Egyetem professzora, Joao Pedro de Magalhaes szerint az együttélés következménye, hogy korlátozódott az emlősök élettartama.
Az elmélet kiindulási pontja, hogy kétéltűeknél és hüllőknél nem jár szemmel látható jelekkel az öregedés, az emlősöknél ezzel szemben nagyon is látványos.
De Magalhaes szerint ez annak a következménye, hogy a földtörténeti mezozoikumban a dínók uralma hatalmas nyomást jelentett az emlősök számára. Ez olyan kor volt, amiben rövid volt az élet, ezért fontos volt a gyors érés és szaporodás. A hosszú élettel összefüggő, a szövetek és a DNS regenerációjára szolgáló gének ebben a helyzetben nem értek sokat, ezért kikoptak vagy inaktiválódtak.
Az emberek a leghosszabb ideig élő állatok közé tartoznak, de sok olyan hüllő és más állat van, amely sokkal lassabban öregszik, és minimálisan mutatja idősödés jeleit
– mondta De Magalhaes, aki a Birminghami Egyetem öregedést és gyulladásos folyamatokat kutató intézetének molekuláris biogerontológia-professzora.
A legelső emlősök a tápláléklánc alján éltek százmillió évig, és gyors szaporodással éltek túl. Ez a hosszú ideig tartó evolúciós nyomás rajta hagyta nyomát az emberi öregedésen is.
A professzor rámutatott, hogy az állatvilág egyes tagjai szöveteik számunkra csodásnak tűnő regenerációjára képesek, de a korai emlősök nem éltek addig, hogy ilyesminek hasznát vehessék. A bálnáktól az elefántokig és emberig az emlősök nagyra nőnek és sokáig élnek, de sokkal gyorsabban öregszenek, mint a hüllők.
Mindez jelenleg csak egy hipotézis, de ebből az irányból megközelítve a kérdést, több dolog is új megvilágítást nyer, így például az, hogy másfajta állatokkal szemben az emlősöknél miért sokkal gyakoribb betegség a rák.
A tudomány szerint nincs akadálya az örök életnek
Csak irgalmatlan nagy szerencse kell hozzá.
(Phys.org)
(Borítókép: Wikipédia)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
15 perce
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
tegnap, 12:44
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába
Elmondása szerint nem volt ilyen terv.
48 perce
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
1 órája