Egy igaz történet, ami nem hagy nyugodni! Egy apa. Egy titok. Egy világ, ami összedől. A Pelicot-ügy valódi története: bátorság, túlélés és az igazság kimondása
MEGVESZEM
Az amerikai igazságügyi minisztérium (DoJ) közleménye szerint B. Miklós Dánielt 2020. március 11-én bocsátották el a San Franciscó-i First Republic Banktól (FRB), ahol felhőmérnökként dolgozott. A férfi egy ismert magyar zenész fia, és 2014 óta él az Egyesült Államokban.
A bírósági dokumentumok szerint a férfi munkaviszonyát azután szüntették meg, hogy megsértette a vállalati szabályzatot azzal, hogy pornográfiát tartalmazó USB-meghajtót csatlakoztatott a céges számítógépekhez.

Az elbocsátást követően B. Miklós Dániel nem volt hajlandó visszaadni a munkahelyi laptopját, ehelyett a még aktív céges fiókját arra használta, hogy belépjen a bank számítógépes hálózatába, s ezzel, a becslések szerint, több mint 220 ezer dolláros kárt okozott.
többek között törölte a bank egyes kódtárolóit, rosszindulatú szkriptet futtatott, gúnyolódásokat hagyott a banki rendszer kódjai között, és más banki alkalmazottaknak adva ki magát munkameneteket nyitott a nevükben. Emellett elküldte magának azt a védett banki kódsort is, aminek értéke meghaladta az ötezer dollárt.
Az amerikai igazságügyi minisztérium dokumentumai szerint B. Miklós Dániel 2023 áprilisában bűnösnek vallotta magát.
A jogerős ítéletet 2023. december 11-én hozták meg, a 38 éves férfit 24 hónap börtönbüntetésre és 529 266 dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték – jelentette ki Ismail J. Ramsey, az Egyesült Államok ügyésze és Shawn M. Bradstreet, az Egyesült Államok Titkosszolgálatának (USSS) megbízott különleges ügynöke.
Egy igaz történet, ami nem hagy nyugodni! Egy apa. Egy titok. Egy világ, ami összedől. A Pelicot-ügy valódi története: bátorság, túlélés és az igazság kimondása
MEGVESZEM