Még a vártnál is korábban érkezhet az Apple forradalmi készüléke
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a Vision Prót még a júniusi Worldwide Developer Conference-en leplezték le, ahol közel egy órán keresztül meséltek a készülékről, mely egy pillanat alatt eltelt, a Vision Pro ugyanis annyi újdonságot kínált, hogy az egyórás bemutató jóformán kevésnek érződött; az érdeklődőkben legfeljebb csak körvonalazódhatott, hogy pontosan mi is akar majd lenni a készülék.
Ezen persze segített némileg azon szerencsés emberek beszámolója, akik időközben kipróbálhatták a készüléket, azt azonban, hogy mire lesz majd igazán hasznos a Vision Pro, csak a debütálás után fogjuk megtudni, amire már nem is kell olyan sokat várni. A Bloomberg újságírója és egyben az egyik legmegbízhatóbb Apple-szakértő, Mark Gurman korábban azt nyilatkozta, hogy szerinte a szemüveg értékesítését februárban kezdheti el az Apple, riválisa, Ming-Chi Kuo azonban úgy véli,
hogy akár már január végén a boltokba kerülhet a forradalmi készülék.
Ennek ellenére abban mindketten egyetértenek, hogy ez lesz az Apple eddigi legkomplexebb értékesítési folyamata: az Apple-alkalmazottak speciális képzéseket kaptak, de több kiskereskedelmi üzlet is megújult, helyet adva egy Apple Vision Pro-demószobának, ahol a potenciális vásárlók kipróbálhatják a 3500 dolláros készüléket.