Vadonatúj Apple üzlet nyílt Budapesten
Az Apple új kiskereskedelmi üzletkoncepciója alapján kialakított második kiemelt márkabolt nagyobb területen, közel 150 négyzetméteren, a bevásárlóközpont földszintjén helyezkedik el – a régi üzlettől mindösszesen néhány lépésre.
Ahogy az várható volt, a dizájn ezúttal is rendkívül letisztult lett, a nagyobb térnek köszönhetően pedig sokkal több kiállított termékkel találkozhatnak az arra látogatók.
Az első iSTYLE Apple Prémium Partner üzlet sikere után nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy megnyithatjuk új APP-márkaboltunkat a Westend City Centerben. Szakértő csapatunk elkötelezett, hogy a legmagasabb színvonalú Apple termékek mellett minőségi szolgáltatásokat kínáljunk mind a nagyközönség, mind pedig vállalati ügyfeleink számára, így mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő tökéletes megoldást
– emelte ki Gyarmati Csaba, az iSTYLE regionális igazgatója.
A nagy nyitás alkalmából az iSTYLE kedvezményekkel és különleges programokkal is kedveskedik a nap folyamán, akciós MacBook Air, Apple Watch és AirPods modellekre is lecsaphat – emellett pedig a ma megjelenő M3-as chippel szerelt új MacBook Airt is beszerezheti.