
Megbukott az embereken kísérletező francia mikrobiológus
A visszavont tudományos jelentéseket szemléző Retraction Watch jelentése szerint az Elsevier által kiadott New Microbes and New Infections potenciálisan problémásként jelölte meg Didier Raoult francia mikrobiológus több mint 100 cikkét. A kiadó azért döntött így, mert a közelmúltban Raoult tizedik tanulmányát vonták vissza etikai vétség miatt. Ezzel a francia Akadémiai Pálmarenddel kitüntetett és Sackler-díjas 72 esztendős professzor teljes életműve romba dőlt.
Raoult a Covid-19 járvány alatt népszerűsítette a malária ellen kifejlesztett hidroxi-klorokin használatát. Ezt a szert Donald Trump amerikai elnök is szedte a világjárvány idején. Miután a klinikai adatokból kiderült, hogy a hidroxi-klorokin hatástalan a koronavírus okozta betegség gyógyításában, a francia hatóságok megtiltották alkalmazását, Raoult azonban
tovább folytatta az embereken végzett kísérleteket
az általa vezetett marseille-i intézetben.
A mikrobiológus egy korábbi etikai engedély kódját újrafelhasználva menekülteken és hajléktalanokon vizsgálta a gyógyszer hatását. Közben a kritikusait internetes zaklatóknak nevezte, akik nem értik a francia egészségügyi törvényeket.
Raoult cikkei közül ötvenet vontak vissza az amerikai Public Library of Science lapjaiból, öt további lap képmanipulációk vagyis hamisítás miatt vonta vissza dolgozatait. Legutóbb a Scientific Reports vonta vissza dolgozatát etikai problémák miatt. Raoult ténykedése miatt jelenleg a francia rendőrség is nyomoz.
Bizonyították, hogy hatástalan koronavírus ellen a hidroxi-klorokin
Korábban Donald Trump is hitt a gyógyszerben, amit amúgy malária ellen fejlesztettek ki.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
tegnap, 12:33
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
tegnap, 13:54
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
3 órája
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
tegnap, 07:04
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
4 órája
- Tech-Tudomány
Horrorfilmekbe illő humanoid robottal sokkol egy lengyel startup
A Clone Robotics fejlesztésétől garantáltan feláll a hátán a szőr.
február 26., 18:17
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Tech-Tudomány
Már chipet tervezett a mesterséges intelligencia, ami működik is
Leveszi a terhet az emberek válláról, ha hagyják.
február 26., 20:34
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
tegnap, 17:56
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44