Új funkciókkal bővül az Apple Pencil
További Tech-Tudomány cikkek
Hosszú hetek óta hallani már arról, hogy hamarosan befutnak az újgenerációs iPad Prók. Ahogy arról az Index is beszámolt, a készülékeknek az eredeti tervek szerint március végén vagy április elején kellett volna megjelenniük, ez azonban mindeddig nem történt meg – és vélhetően nem is fog, a legfrissebb értesülések szerint ugyanis májusra halasztotta az Apple az új eszközök bemutatását. A döntés mögött gyártási nehézségek állhattak, a több várakozás azonban egyet jelent azzal is, hogy még több információ szivárog ki az új termékekről.
Mint írtuk, az Apple a következő változtatásokat fogja eszközölni az új tabletek esetében: nagyobb, LCD és mini-LED helyett már OLED-technológiát használó kijelzők; vékonyabb kijelző körüli keret; vékonyabb készülékház; gyorsabb, M3-as chip, valamint fektetett használathoz optimalizált előlapi kamera. Ezek mellett pedig az is egyre biztosabb, hogy egy új Apple Pencil is érkezik az iPadek mellé.
Az iPadOS buktathatta le
A fejlesztők számára pontosan egy hete adta ki az Apple az iPadOS 17.5-ös bétaverziót. Ebben olyan kódokat találtak, amelyek nemcsak bizonyítják a harmadik generációs Apple Pencil létezését, de az egyik új funkcióját is felfedik. Egy, a kódsorok között „squeeze”, azaz szorítás néven emlegetett gesztusról van szó, ami vélhetően egy új módja lesz annak, hogy hogyan léphetünk interakcióba a tollal. Mint ismeretes, a jelenlegi második generációs Apple Pencil egyedül csak a szárra mért dupla koppintást képes felismerni – ilyenkor alkalmazástól függően vagy visszavon egy ecsetvonást, vagy visszavált a korábban használt eszközre.
A szorítás az innen eredő lehetőségeket bővítheti, előreláthatólag olyan gyorsfunkciókat fog ellátni, mint az alakzatok, szövegek, matricák vagy éppen egy aláírás gyors beillesztése.
Az iPadOS 17.5-ben az Apple az Apple Pencil párosításához használt felületet is frissítette, hogy az az új, még nem létező hardvereket is támogassa. Érdekesség, hogy az év elején a 9to5Mac már talált bizonyítékot a harmadik generációs Apple Pencil létezésére – méghozzá a Find My alkalmazásban. Jelenleg azonban nincs olyan Apple Pencil, amelynek helyzetét hozzá lehetne rendelni az apphoz, így arra lehet következtetni, hogy ez ugyancsak egy, a harmadik generációs Apple Pencilben debütáló újítás lesz.
A vállalat egyébként a háttérben teljes gőzzel készül az új generáció leleplezésére – az iPadOS 17.4-ben például már bevezették a PencilKit API új verzióját, amelyet a fejlesztők használhatnak arra, hogy alkalmazásaikat kompatibilissé tegyék az Apple Pencillel. A korábban említett tulajdonságok mellett egy nagy fejlesztés érkezhet még az új Pencilbe: méghozzá a mágnesesen cserélhető hegyek. A jelenlegi verziókban ezeket csavarással tudjuk eltávolítani, az új generációban azonban egy fokkal kényelmesebb lehet a hegyek cseréje – a pletykák szerint ráadásul különböző keménységű hegyek közül is választhatunk majd.
Brutálisan drága lesz
A legfrissebb értesülések szerint az Apple 1500 dolláros indulóárat szánna a 11 hüvelykes iPad Prónak, míg a nagyobb, 12,9 hüvelykes modellt 1800 dollártól kínálnák. Teljesítmény és specifikációk tekintetében elméletben nem lenne eltérés a két készülék között, a 300 dolláros felár tehát egyedül a (sokkal) nagyobb kijelzőt foglalná magába, vélhetően mindkét esetben 256 gigabyte induló tárhellyel. Ez azt jelenti, hogy idehaza alsó hangon 750 ezer forintot kérhet el a vállalat a kisebb, míg 900 ezer forintot a nagyobb modellért, ami drasztikus áremelés – jelenleg ugyanis 400 és 550 ezer forintról indul a két iPad Pro.
Hasonló áremelés várhat az Apple Penicilre is. Jelenleg három különböző modell érhető az Apple portfóliójában, az első generációs Apple Pencil, az USB-C-vel szerelt Apple Pencil és a második generációs Apple Pencil, melyek indulóára 37, 50 és 63 ezer forint. A harmadik generációs készülék bevezetésekor a vállalat várhatóan megszünteti az első generációs modell értékesítését, így a következőképp nézhet ki a paletta: az USB-C-s és a második generációs készülék ára maradna változatlan, az új toll pedig egy magasabb, körülbelül 80 ezer forintos árcédulával debütálhat. Májusban – remélhetőleg – minden kiderül.
(Borítókép: Stephanie Keith / Getty Images)