
A YouTube letiltja az ad blocker szoftvereket
A YouTube ad blockerek ellen indított háborúja folytatódik: a Google-hoz tartozó videómegosztó óriás ezúttal keményebb eszközökhöz folyamodott. Úgy döntöttek, többé senki sem fogyaszthatja tartalmaikat azok közül, akik valamilyen külső alkalmazással blokkolják a megjelenő hirdetéseket.
A cég arra hivatkozik, hogy bármi ilyen jellegű program alkalmazása sérti a felhasználási feltételeiket. Az abban foglaltak szerint az efféle szoftverek „meggátolják a tartalomgyártót, hogy a megtekintésekért megjutalmazzák őket” – számolt be az Engadget.
Egyre keményebb a fellépés
A mostani fejlesztés elsősorban a telefonos felhasználókat érinti. Aki a mobilján hirdetéseket blokkoló alkalmazást használ YouTube-videók megtekintése közben, hogy elkerülje a hirdetéseket, jobb esetben is komoly betöltési problémákkal szembesül majd. Rosszabb esetben a következő üzenet fogadja majd a felhasználót:
Az alábbi tartalom nem érhető el ezen az applikáción.
A gigacég már hónapok óta különféle technikákat vetett be az ad blockerek háttérbe szorítására, annak reményében, hogy prémiumszolgáltatásának – amely hirdetésmentes videózást kínál – felhasználói száma megugrik.
Még 2023 novemberében a YouTube azt nyilatkozta az Engadgetnek, hogy globális szinten kezdték háttérbe szorítani a felhasználókat, akiknél ad blockert észleltek. Eleinte csupán felugró hirdetésekkel jelezték számukra, hogy az efféle szoftverek a felhasználási feltételeket sértik. Ezt követően a megtekinthető videók számát kezdték korlátozni, majd a betöltési sebességet csökkenteni. A mostani döntésük eddig a legszigorúbb, amikor pedig nemzetközi szinten aktív lesz, számos ad blocker használó videózását lehetetlenítheti el.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
tegnap, 12:33
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
tegnap, 13:54
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
tegnap, 07:04
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
3 órája
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
2 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
4 órája
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
Horrorfilmekbe illő humanoid robottal sokkol egy lengyel startup
A Clone Robotics fejlesztésétől garantáltan feláll a hátán a szőr.
február 26., 18:17
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
1 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
35 perce
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
tegnap, 17:56
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
5 órája