
Az Amazon vezérigazgatója elárulta, hogyan nyerné meg a pénzszűkében lévő fogyasztókat
Az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy elárulta, hogyan használná a mesterséges intelligenciát célzott hirdetési stratégia kidolgozására, hogy a pénzszűkében lévő fogyasztókat vásárlásra bírja – írja a MediaFuture.
A vezérigazgató egy amerikai tévéműsorban beszélt arról, hogy szerinte ugyan a fogyasztók költenek, de igyekeznek mindig az átlagár alatt hozzájutni egy adott termékhez. Úgy véli, a fogyasztók, ahol alkut tudnak kötni, ott meg is teszik.
Jassy elmondta azt is, hogy a márka nagy összegeket fektet a mesterséges intelligencia technológiába, hogy egy lépéssel a piaci változások előtt járjon: elsősorban a hirdetések személyre szabásának fokozására használja a technológiát.
Így, tavaly az amerikai cég már 24 százalékkal tudta növelni a hirdetési üzletágát az előző évhez képest.
Jassy elmondta azt is, hogy céljuk, hogy a fogyasztók elé olyan Amazon reklámok kerüljenek, amelyek nem tűnnek annak.
Ennek ellenére egy felmérés szerint, egyébként az Amazon Prime Video nézőinek 65 százaléka úgy érezte, hogy a bevezetést követően rögtön elkezdték hirdetésekkel „bombázni”.
Nem lehet többé kisétálni az Amazon boltjaiból
Egy újabb mesterséges intelligencia, amit dolgozók ezrei működtettek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
20 perce
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
2 órája
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
3 órája
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
5 órája
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
6 órája
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
9 órája
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
4 órája