A pletyka tartja össze a társadalmat

A Pennsylvania Egyetem kutatói matematikai eszközökkel vizsgálták azt a társas pszichológiai feltételezést, ami szerint a társadalmi rend fenntartásában fontos szerepet tölt be az, amit a jó hírünkről gondolnak, és amit az emberek egymásról, egymás háta mögött beszélnek.

A Joshua Plotkin professzor laboratóriumában végzett biológiai–matematikai kutatás azt modellezte, hogy mi történik, ha egy pletykának egyetlen vagy több véletlenszerű forrása van. Az elemzés azt is kiderítette, hogy mennyi pletykára van szükség a konszenzus és együttműködés fenntartáshoz.

Az információk társadalmi terjedésének, illetve a kooperatív viselkedés kutatása tudományosan nagyon érettek, de nem sokszor próbálták kombinálni a kettőt. A két területet egyesítve egy mechanikus modellt tudtunk alkotni arról, hogy az információval együtt hogyan terjed az együttműködő viselkedés

– mutatott rá a Mari Kawakatsu, a kutatásból készült tudományos dolgozat szerzője.

Megelőző kutatások kimutatták, hogy az emberek jobban hajlanak az együttműködésre, ha úgy gondolják, hogy társaik a hátuk mögött kibeszélik őket. A pletyka megbünteti az ingyenélőket és segít a csalók elkerülésében. A jelenség másik oldala, hogy aki kedvesebb másokkal és segít nekik, annak jobb híre van, ezért több társadalmi támogatást, például jobb állásajánlatokat kap. Ez egyfajta társadalmi visszacsatolás,

Az erkölcs és jó hír rendszere biztosítja, hogy a jókat megjutalmazzuk, a rosszakat pedig megbüntetjük. Ez biztosítja, hogy a helyes viselkedés terjedjen el, és ne a helytelen

– mutat rá Taylor A. Kessinger, aki fizikusként kapcsolódott be a kutatásba.

Amikor valaki megbüntetne egy rossz szereplőt, biztosnak kell lennie benne, hogy mások is egyetértenek azzal, hogy bűnös, különben ő maga tenne rosszat. A pletyka segít megoldani ezt a problémát

– tette hozzá.

A kutatás alapja egy játékelméleti modell volt, ha úgy tetszik egy játék, amiben egy szereplő arról határozhatott, hogy ad vagy nem ad a másiknak valamit. Mielőtt döntés született volna, hogy a címzett kap-e valamit, összegezték az információt, hogy hogyan viselkedett korábban egy másik játékossal szemben.

A kutatásból kiderült, hogy az egyes játékosok teljesen más stratégiákat választottak. Volt, aki mindig kooperatív volt (vagyis adott), és volt, aki, mindig elutasítóan viselkedett, illetve voltak megkülönböztetők, akik a döntésük során a partner jó hírét befolyásoló szóbeszédekre támaszkodtak, a jó viselkedést jutalmazva, a rosszat büntetve.

A kutatók megállapították, hogy hosszú távon 

Az egysíkú stratégiák képviselői a partvonalra szorultak, miközben a hírnév terén egyensúly alakult ki. Kiderült, hogy a hamis információk terjesztése hátráltathatja, de fokozhatja is az együttműködést a terjedés léptékének függvényében. Az egyensúly kialakulását csak az elfogulatlan információk túlzott mennyisége, zajossága hátráltatta.

Kessinger kiemelte a korábban Twitterként ismert X-et, amelynek esetében a közvetett viszonzás logikája visszájára fordul, és a platform a jó helyett a rossz magatartást kezdi jutalmazni.

Kawakatsu további kutatásai során azt szeretné vizsgálni, hogy miképpen befolyásolja a társas információ az altruizmust vagyis áldozathozatalt, illetve melyek a csoporton belüli és kívüli elfogultságok határai, mi történik, amikor két különböző forrásból érkező szóbeszéd miatt törés keletkezik egy egyén társadalmi megítélésében.

(Penn Today)