
Űrkongresszust tartottak Balatonfüreden, több űrhajós is megjelent
További Tech-Tudomány cikkek
- Hekkertámadás érte az Oktatási Hivatal egyik oldalát
- Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
- Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
- Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Mióta Magyarország csatlakozott az Európai Űrügynökséghez (ESA), jelentősen bővültek a hazai űrtevékenység anyagi forrásai, az ESA felzárkóztatást segítő programja keretében pedig jelentősen növekedett a hazai közreműködők részvétele az európai programokban.
Stratégiai cél a nemzetközi kapcsolataink szélesítése az űriparban is, ezért egyre több ESA programba kívánunk bekapcsolódni
– mondta az államtitkár.
A közlemény szerint a pénteki konferencia jó alkalmat kínált a résztvevők számára üzletfejlesztési és partnerségi tapasztalatcserére és űripari tevékenységük bemutatására is.
A szakmai előadások mellett minden korosztály számára változatos programokkal készültek a szervezők, így például kolonizációs növény kóstoló, óriás térkép bemutató és VR programok is színesítették a konferenciát. Jelen volt Farkas Bertalan, Magyarország első űrhajósa valamint a következő magyar űrhajós Kapu Tibor kutatóűrhajós és a tartalékos kutatóűrhajós, Cserényi Gyula is.
Fábián Gergely felkérte a hazai űripari szereplőket, hogy vegyenek részt a minisztérium által indított űripari konzultációban, amely segíteni fogja a felelős minisztériumok munkáját a követendő stratégiák kidolgozásában valamint a szektor fejlesztésében.
Magyar űrhajósok indulnak az űrbe
Mint arról beszámoltunk, május végén rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter: kiválasztották a Magyar Űrhajós Program (Hunor) két jelöltjét. Kapu Tibor és Cserényi Gyula űrhajós kiképzése az Egyesült Államokban folytatódik.
Ferencz Orsolya korábban arról beszélt, hogy a kiválasztott két űrhajós kiképzése az Egyesült Államokban folytatódik. Azt, hogy min ment keresztül a négy űrhajósjelölt a kiválasztási folyamatban, ebben a cikkünkben foglaltuk össze.
Az Index korábban két páros interjút készített a négy űrhajósjelölttel, akik elsőként itt nyilatkoztak arról, hogyan választották őket ki az űrhajósprogramba, beszéltek az előttük álló kiképzésről, valamint hogy milyen szerepük lehet a magyaroknak az űriparban. A páros interjúkat itt olvashatják: elsőként Cserényi Gyulával és Szakály Andrással beszélgettünk, másodjára Kapu Tibort és Schlégl Ádámot faggattuk.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
március 25., 19:00
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
1 órája
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
tegnap, 18:32
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
2 órája
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
1 órája
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
8 órája
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Tech-Tudomány
Hekkertámadás érte az Oktatási Hivatal egyik oldalát
Nevek és e-mail-címek kerültek nyilvánosságra.
4 órája