Ha az emberi törzsfejlődésre gondolunk, esetleg interneten rákeresünk, szinte mindig elénk kerül az ikonikus ábra, amin egymást követve, balról jobbra sétál egy ősmajom, egy Australopithecus, a Homo erectus, a cro-magnoni ember és a modern ember. Az alakok felegyenesednek, kezükben megjelenik a kőbalta és a lándzsa, a fejlődés világos és egyértelmű. Ez a Fejlődés menete, ami az emberi evolúció 25 millió évét ábrázolja egy képen.
Ez a világ egyik legismertebb tudományos illusztrációja, a populáris kultúra önálló jelensége, egy mém sok karikatúraleágazással, mint például amikor a modern ember utódja számítógép elé görnyed, kissé visszafordítva a diadalmas progressziót. Ahogy ilyen esetben annak lennie kell, háborúellenes falfestményként, pólómintaként, lemezborítón vagy távolabbi asszociációkban is megjelenik.
A Fejlődés menete, vagyis a March of Progress a vizuális ikonok sorába illeszkedik valahol a Mona Lisa és a Volkswagen Bogár egyetemes tengelyen. Talán meglepő, hogy a tudomány képviselői nem igazán vannak oda érte, sőt károsnak és félrevezetőnek tartják.
Az ábrázolás nem régi, mindössze hatvan évvel ezelőtt jelent meg először a Life Nature Library népszerű ismeretterjesztő könyvsorozatának emberelődöket bemutató, Early Man című kötetében 1965-ben – előképei azonban jóval korábbra nyúlnak vissza. Az egyik legfontosabb ezek közül Thomas Henry Huxley angol biológus Az ember helye a természetben című könyvéhez készült illusztráció volt.
Darwin kortársaként Huxley igyekezett alátámasztani a tételt, hogy az ember a majomtól származik, és érvelésként egy ábrán szerepeltette az ember, a gibbon, a csimpánz, az orangután és a gorilla csontvázát. Ez ugyan nem volt menet, nem is a fejlődésről szólt, hanem a felsorakozó csontvázak hasonlóságáról, de az analógia magyarázó logikája így is nagyon erősre sikerült.
Gowan Dawson, a Leicesteri Egyetem professzora, aki idén februárban megjelent könyvben dolgozta fel a Fejlődés menetének történetét, az IFL Science-nek felelevenítette a Huxley-féle illusztráció különös történetét.
Huxley egy korabeli szabadúszó grafikust, Benjamin Waterhouse Hawkinst bízta meg az ábra elkészítésével. Hawkins menőnek számított a természettudományos illusztrációk terén, ugyanakkor az evolúcióelmélet nagy ellenzője volt. A megbízást végül anyagi megfontolásból el kellett fogadnia, ugyanis bigámista volt, vagyis két, egymás létezéséről mit sem sejtő családot kellett eltartania.
Gowan szerint Hawkins nézetei végül azért átütöttek a gorilla kissé esetlen, előrebukó tartásában. A rajzoló állítólag kifejezetten gyűlölte a gorillákat, és úgy vélte, hogy ki kell irtani őket.
Egy évszázaddal később a Time-Life Kiadó Rudolph Zallingert bízta meg az emberi törzsfejlődést feldolgozó könyv illusztrációjával. Az Irkutszkban született, osztrák–orosz származású Zallinger a Yale-en végzett képzőművész volt, aki még 1924-ben ötévesen érkezett családjával az Egyesült Államokba.
Zallinger a hírnevét kora legnagyobb falfestményének megalkotásával szerezte még 1947-ben. A Yale Peabody természettudományi múzeumban bemutatott Hüllők kora 34 × 5 méteres volt, Zallinger öt évig dolgozott rajta. Az ősgyíkok korának 362 millió évét dolgozta fel a devontól a kréta időszakig.
A művész 1953-tól rendszeresen dolgozott a Time-Life Kiadónak, így került sor 1965-ben a képregényes ősembermenetre. Az ikonikus képen hat figura van – ez a rész az eredeti könyvben dupla kihajtható oldalon szerepelt, ahol nyitott állapotban 15 alak volt látható az emberi törzsfejlődésből.
Miközben a Fejlődés menete az évtizedek során Da Vinci Vitruvius-tanulmányához hasonló, ikonikus tudományos illusztrációvá vált, erősebbé váltak a kritikus hangok is. A fő probléma, hogy a libasor ábrázolás félrevezetően leegyszerűsítő, a törzsfejlődés a valóságban elágazó, párhuzamos és zsákutcás folyamat. Az is probléma, hogy tendenciózus torzítások is mutatkoznak, úgy tűnik, hogy az evolúció csúcsa az ember, aki fehér. Ez talán akkor is magas labda, ha nem mindenáron a politikai korrektség szemüvegén keresztül nézzük a világot, csak túllendülünk azon, hogy az emberi evolúció globális végeredménye és az adott kiadvány célközönsége között vannak markáns különbségek.
Utólag tudni lehet, hogy nemcsak Hawkins utálta a maga illusztrációját, de Zallingernek is komoly ellenérzései voltak a saját művének sorsával kapcsolatban. A művész lányának elmondása szerint az egyes figurákat külön festette meg, és eközben maga sem egy tornasorként képzelte az evolúciót. A sorba nem illeszkedő példányokat is beadott, de ezek nagy csalódására nem térítették el a szerkesztőket a lineáris ábrázolástól. Mivel a szerkesztők maguk is a tudomány képviselői voltak, Gowan szerint végeredményben azok tagadták meg a képet, akik felelősek voltak a keletkezéséért.
(IFL Science, Sapiens, Wikipedia)
Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
