Nagy áttörés jött az epilepszia kezelésében
További Tech-Tudomány cikkek
Egy súlyos epilepsziában szenvedő fiú lett az első beteg a világon, aki kipróbálhatott egy új, a koponyájába illesztett eszközt a rohamok megfékezésére.
A neurostimulátor, amely elektromos jeleket küld az agyába, 80 százalékkal csökkentette Oran Knowlson nappali rohamainak számát. Édesanyja, Justine a BBC-nek elmondta, hogy a fiú boldogabb és „sokkal jobb az életminősége”.
A műtétet októberben végezték el egy kísérlet részeként a londoni Great Ormond Street Hospitalban az akkor 12 éves fiún.
A somerseti Oran Lennox–Gastaut-szindrómában (LGS) szenved már hároméves kora óta, amely az epilepszia egyik kezelésre rezisztens formája.
Azóta naponta több, kéttucatnyi és száz közötti rohamot kapott. Amikor tavaly ősszel, a műtét előtt először beszélt a portál a beteg édesanyjával, az asszony elmondta, hogy Oran életét mennyire meghatározta az epilepszia és „az egész gyermekkorától megfosztotta”.
Elmesélte, hogy Orannak számos különböző rohama volt, köztük olyanok is, amikor a földre esett, hevesen rázkódott és elvesztette az eszméletét. Azt is hozzátette, hogy a fiának időnként leállt a légzése, és sürgősségi gyógyszerekre volt szüksége az újraélesztéséhez.
Oran autista és ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) is, de Justine szerint messze az epilepsziája jelentette a legnagyobb nehézséget.
Volt egy meglehetősen okos hároméves gyermekem, és a rohamok kezdetétől számított néhány hónapon belül rohamosan romlott az állapota, és sok képességét elvesztette
– osztotta meg tapasztalatait hozzátéve, hogy az epilepsziás betegsége miatt a gyermek nem tudta, mit tegyen.
Oran a CADET projekt résztvevője – egy olyan kísérletsorozaté, amely a súlyos epilepszia kezelésére szolgáló mély agyi stimuláció biztonságosságát és hatékonyságát vizsgálja. A kísérletben a Great Ormond Street Hospital, a University College London, a King's College Hospital és az Oxfordi Egyetem vesz részt. A Picostim neurotranszmittert, amelyet beültettek a fiú koponyájába, az Amber Therapeutics brit vállalat gyártja.
Hogyan működik a varázslat?
Az epilepsziás rohamokat az agyi elektromos aktivitás rendellenes kitörései, túlműködése váltják ki. Az állandó áramimpulzust kibocsátó készülék célja, hogy blokkolja vagy megzavarja a rendellenes jeleket. A műtét előtt Justine elmondta, hogy azt akarja, hogy a rohamok után a fia újra megtalálja önmagát. „Szeretném visszakapni a fiamat” – idézte fel a portálnak.
A mintegy nyolc órán át tartó műtét 2023 októberében volt. A csapat Martin Tisdall gyermekneurológus konzultáns vezetésével két elektródát helyezett mélyen Oran agyába, egészen a talamuszig, az idegi információk kulcsfontosságú átkapcsolóállomásáig. A hibahatár az elektródák elhelyezésénél kevesebb mint egy milliméter volt.
A vezetékek végei a neurostimulátorhoz csatlakoztak, egy 3,5 centiméteres, négyzet alakú és 0,6 centiméter vastag eszközhöz, amelyet az Oran koponyáján lévő résbe helyeztek, ahol a csontot eltávolították. A neurostimulátort ezután a koponyába csavarozták, hogy így rögzítsék.
A mély agyi stimulációt már korábban is kipróbálták gyermekkori epilepszia kezelésére, de eddig az idegstimulátorokat a mellkasba helyezték, és a drótok az agyba futottak.
Martin Tisdall a BBC-nek elmondta: „Ez a tanulmány remélhetőleg lehetővé teszi számunkra annak a megállapítását, hogy a mély agyi stimuláció hatékony-e az epilepszia ily súlyos típusának kezelésére. Valamint egy új típusú készüléket is vizsgál, amely különösen hasznos a gyermekeknél, mivel az implantátum a koponyában és nem a mellkasban helyezkedik el. „Reméljük, hogy ez csökkenteni fogja a lehetséges szövődményeket” – mondta.
Ez magában foglalja a műtét utáni fertőzések és az eszköz meghibásodásának kockázatának csökkentését is.
Oran egy hónapot kapott a műtétből való felépülésre, mielőtt bekapcsolták volna az idegstimulátort. Amikor be van kapcsolva, Oran egyáltalán nem érzi. A készüléket pedig minden nap vezeték nélküli fejhallgatón keresztül töltheti fel, miközben olyan dolgokkal foglalkozik, amelyeket szeret, például tévét néz.
Hét hónappal a műtét után az édesanya elmondta, hogy Oran epilepsziája jelentősen javult.
Oran sokkal éberebb, és napközben nincsenek rohamai. Az éjszakai rohamai is rövidebbek és kevésbé súlyosak. Bár lassan, de határozottan érzem, hogy visszaszerzem őt
– mondta fiáról. Martin Tisdall elmondta, hogy „nagyon örülünk, hogy Oran és családja ilyen nagy hasznát vette a kezelésnek, és hogy ez drámaian javította a fiú rohamait és életminőségét”.
Oran mostanában már lovaglóleckéket vesz, amit nagyon élvez, hiszen ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. Bár egy ápoló oxigénnel áll rendelkezésre, és az egyik tanára is mindig a közelben van a biztonság kedvéért, de az elmúlt hónapokban még egyikükre sem volt szüksége.
„A jövő fényesebbnek tűnik”
A kísérlet részeként további három Lennox–Gastaut-szindrómás gyermeknek fogják beültetni a mély agyi neurostimulátort. A távolabbi jövőben azonban a csapat azt tervezi, hogy a neurostimulátor valós időben reagál majd az agyi aktivitás változásaira, és megpróbálja blokkolni a rohamokat, amikor azok még csak bekövetkezni készülnek.
Justine azt mondta, hogy nagyon izgatott a kísérletnek a következő fázisa miatt.
A Great Ormond Street csapata visszaadta nekünk a reményt. Most a jövő fényesebbnek tűnik
– mondta. Oran családja ugyan tudja, hogy a kezelése nem gyógymód, de optimistán néznek előre a jövőbe, hogy a fiú továbbra is ki tudjon lépni az epilepszia által vetett árnyékból.
Az Amber Therapeutics tulajdonában lévő Picostim neurostimulátort már Parkinson-kóros betegek kezelésére is használták. Egy másik típusú, koponyára szerelt neurostimulátort pedig az Egyesült Államokban már alkalmaztak epilepszia kezelésére.