
Elon Musk autóit jövőre már humanoid robotok építhetik

További Tech-Tudomány cikkek
- Hekkertámadás érte az Oktatási Hivatal egyik oldalát
- Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
- Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
- Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Az ugyan korántsem meglepő, hogy a Twitter közösségi oldalt felvásárló, majd X néven tovább birtokló Elon Musk saját játszótereként tekint a platformra, így időről időre megosztja hol zseniális, hol pedig teljesen elrugaszkodott gondolatait, ezúttal azonban úgy tűnik, tényleg érdemes odafigyelni arra, amit posztol.
A Tesla vezérigazgatója ezúttal ugyanis azt állította, hogy a vállalata igazán hasznos, humanoid robotokat fog gyártani, amelyek jövőre már munkába is állhatnak a gyáraikban. A világ leggazdagabb embere, aki hajlamos túlzottan ambiciózus állításokra is a közösségi médiában, ráadásul reméli, hogy az Optimus névre keresztelt robotjai olyannyira beválnak, hogy tömeggyártásba kezdhetnek, és más cégeknek is értékesíthetik azokat.
Musk, aki egyben a SpaceX vezére is, korábban merész állításokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az Optimus nevű robot mikor áll majd készen a kereskedelmi használatra. 2021-ben a milliárdos azt mondta, arra számít, hogy a robot már a következő évben, 2022-ben használatra kész lesz a Tesla gyáraiban. Azonban mint az sejthető, akkor ebből nem lett semmi.
Optimus körülbelül 1,7 méter magas és 56 kilogramm súlyú, így felépítése egy átlagos testalkatú nőéhez hasonlít. a robotot unalmas, monoton és veszélyes munkák elvégzésére tervezték – neve utalás Optimus Prime-ra, a Transformers-filmek Autobotjainak jóindulatú vezérére.
Musk korábban elmondta: célja, hogy a robotokat tömeggyártásban lehessen előállítani, és egyenként kevesebb mint 20 ezer dollárba kerüljenek – írja a The Guardian.
Nem ez lenne azonban az egyetlen Musk-projekt, amely nem úgy sül el, ahogyan azt a milliárdos eltervezte. 2019-ben azt mondta, hogy a következő évben a Tesla már önvezető taxikat fog gyártani. Mindez persze nem így lett, 2024 elején pedig azt mondta, hogy a modellt augusztus 8-án mutatják majd be. Ám úgy tűnik, hogy ez sem lesz a bemutatás dátuma, ugyanis Musk alkatrészek kicserélésére kérte meg a tervezőket, ami vélhetően nem kétnapos munkájukba fog telni...
(Borítókép: NurPhoto / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
46 perce
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
4 órája
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.
1 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
2 órája
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07