- Tech-Tudomány
- mark zuckerberg
- meta
- mesterséges intelligencia
- apple
- közösségi média
- iphone
Mark Zuckerberg élő közvetítésben, káromkodva állt bele az Apple zárt rendszerébe
További Tech-Tudomány cikkek
Mark Zuckerberg Facebook-alapító és Meta-vezér kendőzetlenül fejtette ki véleményét az Apple zárt rendszeréről a mesterségesintelligencia-chipeket gyártó NVIDIA vezérigazgatójával, Huang Zsen-hszünnel folytatott, élőben közvetített beszélgetése alkalmával hétfőn a SIGGRAPH 2024 rendezvényen – számolt be róla az Engadget.
A mesterséges intelligenciáról és a jövő számítástechnikai platformjairól folytatott keddi pódiumbeszélgetés higgadtan indult, a két milliárdos vezető gratulált egymásnak AI-erőfeszítéseik eredményeihez, a Meta vezére gondoskodott arról, hogy a vállalat nemrégiben bejelentett AI Studiójáról beszéljen, mielőtt belekezdett volna a szokásos beszédtémáiba, amelyek között mostanában az Apple-t érő éles kritikák is szerepeltek.
Mark Zuckerberg ezután hosszas szónoklatba kezdett az olyan „zárt” ökoszisztémákkal kapcsolatos csalódottságáról, mint az Apple App Store. Mindez nem különösebben újdonság, hiszen a Meta alapítója már évek óta harcban áll a vállalattal, azonban az amerikai programozó most szakított a nyilvános szerepléseire általában jellemző kontrollált higgadtsággal, és káromkodva adott hangot frusztrációjának.
Úgy értem, ez egy kicsit önző dolog, de miután egy ideig építettem ezt a céget, az egyik dolgom a következő 10-15 évben az lesz, hogy biztosítsam, hogy meg tudjuk építeni az alapvető technológiát, amire a közösségi élményeket építjük, mert túl sok olyan dolog volt, amit megpróbáltam megépíteni, és aztán a platformszolgáltató azt mondta, hogy »nem, ezt nem lehet megépíteni«, ezért valamilyen szinten azt mondtam, hogy »b*szd meg«
– fogalmazott Mark Zuckerberg, majd hozzátette, hogy sajnálja, de „ha zárt platformokról beszélünk, dühös leszek”.
Új AI-funkció érkezhet a Meta platformjaira
Mint írtuk, a Facebook alapítója júniusban közölte, hogy vállalata, a Meta AI Studio néven új funkciót tesztel képmegosztó közösségi platformján, az Instagramon. Az új szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a népszerű Insta-oldalak üzemeltetői robotokat hozzanak létre közönségkapcsolati feladatok elvégzésére. Zuckerberg kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia egyes oldalak csevegéseiben jelenik meg – itt jelzik is majd, hogy robot kommunikál.
A milliárdos üzletember korábban már részletesen beszélt cégének mesterségesintelligencia-stratégiájáról is, aminek lényege, hogy platformjaikon a különböző vállalkozások és hírességek a saját képükhöz és egyéniségükhöz igazított modelleket hozhatnak létre, amelyek segítenek a közönséggel és ügyfelekkel való kapcsolattartásban. Megemlítette, hogy ezeknek a robotoknak nem kell feltétlenül csak a fióktulajdonos másolatának lenniük – vagyis önálló karakterük is lehet. Az AI Studio tesztelésének egyik célja, hogy kiderítse, érdekli-e a felhasználókat, hogy celebrobotokkal cseveghetnek. A Meta még tavaly ősszel jelezte az AI Studio érkezését. A tesztelésben először 50 alkotó vesz részt, ha ez jól megy, a funkció augusztusban válik mindenki számára elérhetővé.