Használjuk-e biológiai világvégebunkernek a Holdat?

Nagy nyilvánosságot kapott, ezért széles körben ismert az Északi-sarktól 600 kilométerre, a Spitzbergákon létesített Világvégebunkernek is nevezett Svalbard Nemzetközi Magbunker. A bunkerben ma már több mint egymillió növény magjait tárolják. A létesítmény világvége-állóságába vetett bizalmat annak idején kissé megtépázta, hogy 2008-as nyitás után csupán nyolc évnek kellett eltelnie, hogy a globális felmelegedés miatt olvadó jég elárassza a bejáratát. 

A víz elvezetését azóta ugyan megoldották, de ez nem nyugtatta meg a tudományos közösséget. A Smithsonian Intézet biológusa, Mary Hagedorn 10 genetikus- és geológuskollégájával összefogva azt javasolják, hogy a Holdon létesítsünk növények és állatok genetikai mintáit őrző archívumot.

A Hagedon és kollégái által felvázolt koncepció nem annyira elszállt, mint amennyire elsőre gondolnánk. Holdon bázist építeni nem olcsó és nem is egyszerű dolog. A földi génbankokban viszont kriogénfagyasztásban tárolják a szövetmintákat, ami jelentős áramszámlával jár. A fagyasztás nem csak költséges, de egy felmelegedő bolygón technikailag sem bombabiztos megoldás, ha a háborúk és egyéb csapások veszélyeitől el is tekintünk. A Holdon ugyanakkor határtalan lehetőségei vannak a passzív kriogéntárolásnak, ami pusztán annyit jelent, hogy mindig irtó hideg van – a folyamatosan árnyékos kráterekben tartósan mínusz 196 fok alatt marad a hőmérséklet.

Hódok és szúnyogok

Mary Hagedorn a Science magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy a hawaii korallzátonyok kriogénmegőrzésén dolgozva történt meg vele, hogy elfogyott a folyékony nitrogén és tönkrementek a minták. Ekkor jött az ötlet, hogy a megoldás a passzív fagyasztás lenne, ahol a létesítménynek nem lenne szüksége külön energiaforrásra és igazából emberi személyzetre sem.

A jelenlegi tudományos becslése szerint 8 millió faj él a Földön, közülük 1 milliót fenyeget kihalás. Mivel pontos információnk nincs, lehet, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa, mivel a fajok jelentős része anélkül hal ki, hogy felfedeztük és leírtuk volna.

Hagedorn ezeket is megőrizné, de nem velük kezdené a munkát, hanem a környezetet nagyobb léptékben formáló fajokkal, mint a korallok, esőerdők, vagy hódok. Utánuk jönnének a beporzók a méhektől a szúnyogokig, azután a evolúciós múlt képviselői, mint az őshalak, és persze minden és 

A holdi génbank finanszírozásáért és megvalósításáért most indult a szervezkedés, de addig is van egy fontos logisztikai probléma: módot kell találni a minták védelmére, az űrutazás során ugyanis nagyobb dózisú sugárzás érné őket, ami rombolja a genetikai állományukat.

Amíg ügyük előmozdításáért küzdenek, Hagedorn és kollégái a Vörös-tengerben honos halfaj, az Asterropteryx semipunctata szövetmintáin dolgozza ki a leendő génbank pontos protokollját.

(Science, Space.com)