Már idén befuthatnak az M4-es chippel szerelt Mac-eszközök
Közel három hónapja, hogy az Apple piacra dobta a 2024-es iPad Prókat, bennük a vállalat legújabb, M4-es lapkájával, ami azóta sem került bele semmilyen más Apple-termékbe; ez azonban már nem sokáig marad így.
Az egyik legmegbízhatóbb bennfentes, Mark Gurman szerint a vállalat még idén bemutatja az M4-es chippel szerelt Maceket. A tavalyihoz hasonlóan idén is három új MacBook Pro-konfigurációt fogunk majd kapni: kérhetjük a gépet M4, M4 Pro, illetve M4 Max chippel is, ha a legnagyobb teljesítményre lesz szükségünk – írta a 9to5Mac.
Frissülni fog M4-re a 24 hüvelykes iMac is, a kinézet azonban marad a régi, a Mac minit azonban ezzel ellentétben kissé átszabja majd az Apple.
Mint ismeretes, az M szériás chipekre való átálláskor a vállalat javarészt összes készülékének dizájnját frissítette, a Mac mini azonban maradt a régi. Gurman szerint idén ez változhat, a készülék kisebb és vékonyabb megjelenést kaphat, köszönhetően a benne lévő lapka hatékonyabb működésének.
Az új modelleket vélhetően a szeptemberi Apple Event után, októberben vagy novemberben leplezheti le az Apple, míg az M4-es MacBook Aireket valamikor a jövő év első felében.
(Borítókép: Monika Skolimowska / picture alliance via Getty Images)