Havi hétezerbe is fájhat majd, ha az Apple-féle MI-t szeretné használni
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, az Apple még júniusban leplezte le az Apple Intelligence-t, ami négy fő felhasználási területtel rendelkezik majd: képes szöveget generálni, módosítani, összesíteni, képes képeket, emojikat generálni és módosítani, képes kontextusában értelmezni a szövegeket, és képes rendszerszintű feladatokat végrehajtani, akár olyanokat is, amelyekhez egyébként egy külön alkalmazás megnyitására is szükség lenne.
A fejlesztés egyelőre ingyenesen lesz elérhető ősztől az iPhone 15 Prókban, valamint minden M szériás chippel rendelkező iPadben és Macben – ez azonban a jelek szerint nem sokáig lesz így.
Mark Gurman, a Bloomberg újságírója szerint ugyanis az Apple jelenleg is azon dolgozik, hogy hogyan tudna az Apple Musichoz, Apple TV+-hoz és iCloud+-hoz hasonló előfizetéses szolgáltatást csinálni az Apple Intelligence-ből.
Gurman szerint egyelőre még nem valószínű, hogy az Apple átváltana az előfizetéses modellre, a későbbiekben azonban azért akár havi 20 dollárt, tehát jelenlegi árfolyamon több mint 7000 forintot is elkérhet.
A bennfentes megjegyzi, hogy ez egyébként egyáltalán nem lenne meglepő húzás, hiszen a Google is hasonló összegeket kér el a Gemini legprofibb változatáért, ahogy az OpenAi is a ChatGPT fejlettebb kiadásáért.