![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Minden eddiginél nehezebb antianyag-atommagot fedeztek fel az ELTE kutatóinak segítségével
További Tech-Tudomány cikkek
A Relativisztikus Nehézion-ütköztető (RHIC) − amely atommagok összeütköztetésével a korai világegyetem körülményeit rekonstruálja − STAR kísérlete hatmilliárd ütközést vizsgált az ezekből származó részecskék nyomát tanulmányozva. Ebben az óriási mintában egy újfajta antianyag-atommagot fedeztek fel, amely az eddig észleltek közül a legnehezebb. A négy antianyag-részecskéből (egy antiprotonból, két antineutronból és egy úgynevezett antihiperonból) álló egzotikus anti-atommagokat antihiper-hidrogén-4-nek nevezik − olvasható az ELTE-nek az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az RHIC STAR együttműködés tagjai házméretű részecskeészlelő berendezésük segítségével elemezték az ütközésben keletkező nyomok részleteit. Eredményeikről a Nature című folyóiratban számoltak be, ahol arról is szóltak, hogy az egzotikus antirészecskéket az anyag és az antianyag közötti különbségek keresésére is lehet használni.
Az anyagról és az antianyagról szóló fizikai ismereteink szerint az antianyagnak − az ellentétes töltést kivéve − ugyanazok a tulajdonságai, mint az anyagnak: ugyanaz a tömege, ugyanaz az élettartama, és ugyanazok a kölcsönhatásai
− idézi a közlemény Junlin Wut, a Lanzhou Egyetem és a Kínai Modern Fizikai Intézet közös Magfizikai Tanszékének doktorandusz hallgatóját, a STAR munkatársát.
„A valóság azonban az, hogy a mi világegyetemünk inkább anyagból, mint antianyagból áll, noha a feltételezések szerint mindkettő azonos mennyiségben jött létre a mintegy 14 milliárd évvel ezelőtti ősrobbanás idején. Hogy miért az anyag dominál az univerzumunkban, az még mindig kérdés, és nem tudjuk a teljes választ” − tette hozzá a kutató.
Az antianyag is lefelé zuhan
A CERN megerősítette Einstein sejtését.
Mint írták, az antianyag tanulmányozására kiváló helyszín az RHIC, az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának magfizikai kutatásokat végző létesítménye a Brookhaveni Nemzeti Laboratóriumban. Nehézionok − elektronjaiktól megfosztott és közel fénysebességre gyorsított atommagok − ütközéseivel az alkotóelemek (protonok és neutronok) megolvadnak, és az így keletkező kvarkok és gluonok − a látható anyag legalapvetőbb építőkövei − „levesében” születő energia új részecskék ezreit hozza létre.
A beszámoló szerint a korai világegyetemhez hasonlóan az RHIC is közel azonos mennyiségben termel anyagot és antianyagot. Az anyag- és az antianyag-részecskék jellemzőinek összehasonlítása során a kutatók nyomokat találhatnak valamilyen aszimmetriára, amely a mai világban az anyag létezése felé billentette a mérleg nyelvét.
Az ELTE a STAR együttműködés hivatalos résztvevője, a STAR-ELTE kutatócsoport a Fizikai Intézetben, az Atomfizikai Tanszéken működik. A kutatócsoport tagjai személyesen is részt vesznek az adatok felvételében, mindemellett az ELTE kutatóinak fontos feladata az adatok elemzése, különös tekintettel a femtoszkópiai mérésekre; Csanád Máté pedig a kísérlet adatarchiválásának irányítója is volt, jelenleg pedig az együttműködés meghívott előadásait koordináló bizottság tagja − olvasható az ELTE közleményében.
Közelebb kerültünk a legnagyobb kozmikus rejtély megoldásához
A mai napig nem tudjuk, miért nem semmisült meg az univerzumot alkotó anyag az antianyaggal találkozva. Egy új megfigyelés segíthet megérteni.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb
Nem csak a Marsra jutott piramisokból.
február 11., 05:57
- Tech-Tudomány
Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég
A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.
február 10., 16:39
- Tech-Tudomány
Valami baj van a Facebookkal és a Messengerrel, ne lepődjön meg, ha nem érkeznek meg az üzenetei
Érkeznek a hibajelentések.
február 11., 09:25
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
1 órája
- Címlapon
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön érkezik a német városba.
1 órája
- Tech-Tudomány
Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
Speciális szoba és mozdulatlan fej kell hozzá.
tegnap, 19:09
- Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.
tegnap, 09:49
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
tegnap, 13:31
- Tech-Tudomány
Megtalálták a tehenek Szent Grálját, ezek lehetnek az év legfontosabb technikai áttörései
2025 a robotokról és a zöldtechnológiáról szólhat.
február 6., 08:36
- Címlapon
Donald Trump kőkemény lépése mindent borított, de ugrásra készen áll legnagyobb ellenfele
Az USAID-támogatásokat a kínai Övezet és Út kezdeményezés pótolhatja. Megvan a nevető fél?
2 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
3 órája
- Tech-Tudomány
Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta
Csupán „csak” 500 millió fényévre találtak csillagászati ritkaságot a kutatók.
február 11., 14:48
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
Szól, hogy ellopták a jelszót, és segít újat beállítani.
tegnap, 20:45
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
4 órája
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
41 perce
- Mindeközben
Zoltán Erika elmondta, melyik bakancslistás álmukat szeretnék valóra váltani a férjével
6 órája
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Címlapon
Milliókat érintő adóváltozás jön, és lehet, ez még csak a kezdet
Már meg is történt a bejelentés.
6 órája