- Tech-Tudomány
- egyesült államok
- connecticut
- massachusetts
- vermont
- new hampshire
- hal
- kutatás
- őskor
- őskori lelet
- tokhal
Őskori halakat találtak Connecticutban
A Connecticut Folyó Konzervátum (CRC) kutatói őskori halakat találtak a Connecticut folyóban, amely Massachusettsen, Vermonton, New Hampshire-en és a nevét felvevő államon folyik keresztül. A szóban forgó állat a veszélyeztetett rövidorrú tokhal, amelyet azután kezdtek keresni, hogy a helyi halászok bejelentéseket tettek.
A halak, amelyeket a környezeti DNS-ük nyomán találtak meg, a dinoszauruszok korában is éltek, azóta pedig nem változtak sokat. A rövidorrú tokhalakat „páncél” védi, több külső csontpikkely helyezkedik el a testükön. Akár 22 kilósra és másfél méteresre is megnőhetnek, tartani és halászni őket pedig tilos.
Az 1800-as évek közepén a térség egyik legkeresettebb hala volt, amely kaviárt és húst szolgáltatott az embereknek. A század végére viszont túlhalászták őket, így védelem alá kerültek. 1890-ben több mint 3 millió kilogramm tokhalat fogtak a folyóból, 100 évvel később ez a szám 10 ezerre csökkent.
Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási hivatal szerint a fősodorra épült gátak, az élőhelyeik csökkenése és a kereskedelmi halászat miatt fogyatkoztak meg a tokhalak a folyóban, viszont a környezeti DNS-módszerrel figyelni és védeni tudják őket – írja a Fox News.