A jövő IT-tehetségei versenyeztek az Aruba Cloud Hackathonon
További Tech-Tudomány cikkek
A szeptember 14-én és 15-én zajló eseményen a résztvevőknek komplex feladatot kellett megoldaniuk az Aruba Cloud felhős környezetében. Ennek középpontjában egy olyan Parancssori Felület (CLI) program fejlesztése állt, amely az Aruba Cloud szolgáltatásaival a biztosított Alkalmazásprogramozási Felületek (API-k) segítségével kommunikál – áll a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.
A résztvevőknek ehhez egy olyan eszközt kellett tervezniük, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy hatékonyan kezeljék, telepítsék és irányítsák a felhőerőforrásokat a terminálon keresztül az API-k kihasználásával, olyan műveletek végrehajtására, mint az erőforrások biztosítása, a felügyelet vagy az automatizálás a felhőkörnyezetben. Az így létrejövő felület leegyszerűsíti az összetett rendszerek felügyeletét és felgyorsítja a problémák megoldását.
A Hackathont idén is nagy érdeklődés kísérte, a májusi nevezési határidőig 18 csapat, azaz több mint 80 hallgató adta le regisztrációját, végül az alábbi 13 csapat küzdött meg a kihívásokkal, és fejezte be sikerrel a versenyt.
- ABS Team – Debreceni Egyetem és Pécsi Tudományegyetem (EU)
- BITangok – Budapesti Gazdasági Egyetem (Budapest)
- Boss Mode – Budapesti Corvinus Egyetem (Budapest)
- Byte – Budapesti Műszaki Egyetem (Budapest)
- ByteBajnokok – Miskolci Egyetem (Miskolc)
- CloudY – Kecskeméti Neumann János Egyetem (Kecskemét)
- Csallotech – Selye János Egyetem (Szlovákia/Felvidék, Komárom)
- Felx – Kecskeméti Neumann János Egyetem (Kecskemét)
- HegyesHegyekDarabStat – Veszprémi Pannon Egyetem (Veszprém)
- InnoSZTech – Szegedi Tudományegyetem (Szeged)
- ScriptKiddos – Kecskeméti Neumann János Egyetem és Szegedi Tudományegyetem (Kecskemét, Szeged)
- Second Chance – Szegedi Tudományegyetem (Szeged)
- Syntax – Óbudai Egyetem (Alba Régia Műszaki Kar, Székesfehérvár)
A győztes csapat, a Second Chance (Szegedi Tudományegyetem) innovatív ötletével és kiváló megoldásával hódította meg a zsűrit. A második helyen a Boss Mode (Budapesti Corvinus Egyetem) végzett, míg a harmadik helyet a Byte (Budapesti Műszaki Egyetem) szerezte meg.
Mivel a verseny célja az volt, hogy ösztönözze a programozói kreativitást, támogassa az IT-tehetségek fejlődését, valamint olyan innovatív megoldásokat hozzon létre, amelyek a jövő technológiáját formálják, a zsűri egy különdíjat is meghatározott: a legjobb felhőalapú innováció díját az a csapat érdemelte ki, amelyik a legjobban kihasználta a felhőalapú eszközöket, bemutatva a magas szintű készségeit a jól integrált felhőalkalmazások fejlesztésében. Így az idei különdíj győztese a 3. helyezett Byte csapata lett, akik jutalmukként meghívást kaptak az Aruba Cloud milánói adatközpontjába.
Az ArubaCloud Hackathon egy kiváló lehetőség a fiatal fejlesztők számára, hogy megmutassák tehetségüket, és kapcsolatba lépjenek az iparág vezető szakembereivel. Örülünk, hogy ilyen nagy érdeklődés övezi a versenyünket, és büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk a magyarországi IT-képzés fejlesztéséhez
– mondta Guido Ricioppo, az ArubaCloud olaszországi képviselője.
Mit kapnak a győztesek?
A győztes csapat számára az Aruba Cloud részvételi lehetőséget biztosít a 2025-ös Superbike világbajnokságra, ahol egyúttal megismerkedhetnek az Aruba Cloud versenyzői csapatával is.
Emellett az Aruba Cloud 1 millió forintot is felajánlott a nyertes csapat részére. Az MSI az első helyen végzett csapat tagjai számára 100 ezer forint értékű kupont ajándékozott, a második és harmadik helyezett csapatok pedig 75 ezer és 50 ezer forint értékben vehették át nyereményüket.
A MediSpace az első helyezett csapatnak ingyen belépőt biztosít a Mediaspace Global Changemakers’ Summit 2024-es rendezvényére. A második helyezett csapat számára a The Well-Connected Leader kurzuson való ingyenes részvételt biztosítanak, míg a harmadik helyezett számára Medispace Next Gen premium tagságot ajánlott fel. A női résztvevők szintén különdíjban részesültek, amely mellé Mediaspace Next Gen premium tagság és kurzus is járt, hogy ezzel is segítsék a nők reprezentációját az informatika világában.
A második és harmadik helyezettek a PROGmaster felajánlásában a Netakadémia Optimum és Standard csomagjaihoz kaptak féléves hozzáférést. A kiváló minőségű képzési anyagok segítenek fejleszteni és elmélyíteni tudásukat a programozás, technológia és IT területén. A nyertes csapatok az ISZT Nonprofit Kft. felajánlásaként ellátogathatnak az internethálózattal foglalkozó műszaki konferenciára, a HUNOG 2-re is.