Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
Akárcsak bármely más app, úgy a brit közmédia applikációja is értesítéseket küld különféle hírekről a felhasználóknak. Ezek egyikét az Apple mesterséges intelligenciája azonban úgy összegezte, hogy Luigi Mangione – aki a gyanú szerint december 4-én New Yorkban meggyilkolta a UnitedHealthcare biztosítótársaság vezérigazgatóját – öngyilkos lett. A valóságban azonban Mangione továbbra is rendőrségi őrizetben van, így a hír nemcsak pontatlan, hanem teljesen alaptalan is volt. Az üggyel többek között ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesebben.
Mint ismeretes, az értesítések összegzése egy iOS 18.1-ben debütáló funkció, amelynek lényege, hogy az Apple Intelligence egy értesítésben foglalja össze többnek a tartalmát, hogy a felhasználó könnyebben láthassa, miről is kapott jelzéseket.
Azonban, ahogyan ez az eset is mutatja, a rendszer nem mindig képes pontosan értelmezni a tartalmakat.
Nem ez az első alkalom, hogy az Apple mesterséges intelligenciája megkérdőjelezhető eredményt produkált. Egy korábbi, kevésbé súlyos esetben az Apple Intelligence egy szakításról szóló üzenetet összegzett megkérdőjelezhető módon; ezen viszont inkább csak nevettek az internetezők.
A BBC azonban eszkalálná a történteket, jelenleg egy külön cikkben kérik számon az Apple-t, arra hivatkozva, hogy az iOS-es funkció rontja a hírnevüket; a felhasználók ugyanis a BBC-hez és nem az Apple-höz köthetik a téves tájékoztatást. Az Apple egyelőre nem kommentálta a történteket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Most bárki megveheti Bill Clinton páncélozott elnöki limuzinját
Spéci, annyi szent.
december 20., 12:20
- Tech-Tudomány
Szófogadást színlel a mesterséges intelligencia
Az Anthropic szerint ha úgy alakul, egy fejlettebb modell megtévesztéssel próbálja védeni magát.
tegnap, 10:47
- Tech-Tudomány
Felzabált egy fél galaxist, aztán elaludt egy fekete lyuk
Beütött a kajakóma.
december 18., 21:01
- Mindeközben
Aurelio szabadulása utáni első karácsonyára készül a családjával: Ez egy Ötöslottó főnyeremény!
tegnap, 21:32
- Címlapon
Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
Az elkövető indítéka továbbra is ismeretlen.
tegnap, 21:14
- Címlapon
Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
A magyar gazdaság Achilles-sarka, Brüsszel ellenzéke, vita Magyar Péterrel – ilyen volt a miniszterelnöki Kormányinfó.
tegnap, 12:46
- Címlapon
Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
A legtöbben kártérítésben bíznak, de a szervezők eddig még nem ajánlották fel ezt a lehetőséget.
tegnap, 19:26
- Tech-Tudomány
Olyan új funkciót kapott az Amazon Prime Video, amit az összes streamingplatform irigyel
A szolgáltatás fokozatosan kerül bevezetésre.
december 15., 07:59
- Tech-Tudomány
Pusztulással fenyeget a földi élet tükörképe
Nobel-díjas tudósok is csatlakoztak a figyelmeztetéshez.
december 20., 19:44
- Tech-Tudomány
Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
Időt takarít meg nekünk az új funkció.
december 17., 15:05
- Címlapon
A TEK ellepi a karácsonyi vásárokat a magdeburgi támadás után
Vidéken és a fővárosban is megerősítették a jelenlétet.
tegnap, 17:31
- Mindeközben
Sebestyén Balázs köszönetet mondott Ráskó Eszternek: Nélküled már valószínű nem rádióznánk!
tegnap, 18:20