
- Tech-Tudomány
- waymo
- alphabet inc.
- mesterséges intelligencia
- önvezető autó
- uber
- san francisco
- los angeles
- phoenix
Embereket megszégyenítő módon manőverez a világ legfejlettebb önvezető taxija

További Tech-Tudomány cikkek
Képzeljen el egy olyan jövőt, amelyben egy taxi rendeléséhez elég csak egy alkalmazást megnyitnia a telefonján, ahova aztán csak azt kell beírnia, hogy mikor és hová szeretne utazni – néhány pillanattal később pedig már be is parkol ön elé a jármű. Vad álmok, igaz? Aki az elmúlt tíz évben igénybe vette az Uberhez, a Bolthoz vagy a Lyfthez hasonló fuvaralkalmazásokat, annak persze ez nem álom, hanem a valóság, hiszen hosszú évek óta rendelkezésünkre állnak már ezek a megoldások. De mit szólna akkor, ha a rendelt autóba való beszálláskor azt venné észre, hogy a volán mögött senki sem ül?
Nos, bizony ez is a valóság lenne. Az önvezető autók koncepcióját szintén nehezen nevezhetjük újdonságnak, az azonban, amit az Alphabet Inc. – a Google anyavállalata – alá tartozó Waymo elért az elmúlt években, szó szerint ámulatba ejtő, rémisztő, elképesztő, ijesztő és lehengerlő. És nem túlzunk. Ha rendszeres olvasója az Index techrovatának, tudja, hogy a Samsungnak hála lehetőségünk volt részt venni a gyártó év eleji termékbemutatóján a kaliforniai San Joséban. Közel egyhetes utazásunk alatt azonban San Franciscóban is megfordultunk, aminek emelkedőkkel és lejtőkkel teli utcáit egyre nagyobb arányban árasztják el a száz százalékban önvezető autók.
„Sziszkó” belvárosában sétálva szinte minden ötödik percben elhajt az ember mellett egy fura kinézetű, szenzorokkal és kamerákkal teli, hófehér utcai terepjáró (SUV), aminek az oldalán ott virít a Waymo márkajelzés. Ez önmagában még nem (annyira) szürreális és félelmetes élmény, szemben azzal, amikor a zebrán átsétálva azt látjuk, hogy egy sofőr nélküli autó közelít felénk. A crème de la crème azonban egyértelműen az az érzés, amikor az ember beül egy ilyen járműbe, és megtapasztalja, hogy mekkorát fejlődött a technológia (nem csak) ezen része az elmúlt években.
Évtizednyi tapasztalat áll mögöttük
A Google önvezető autókkal foglalkozó projektje 2009-ben indult – ekkor még egyszerűen csak „Google self-driving car” néven voltak ismertek az autók; a Waymo márkajelzés jóval később jött képbe. A vállalat ekkoriban átalakított Toyota Prius modelleket használt, első célkitűzésük pedig az volt, hogy önvezető autóikkal – felügyelet mellett – száz mérföldön keresztül tudjanak megszakítás nélkül közlekedni. Éveken át tartó tesztelés és fejlesztés után a Google self-driving car projekt 2015-ben érte el első igazi mérföldkövét. A vállalat a Firefly segítségével alkotta meg első önvezető autóját, ami egyedi érzékelőkkel, számítógépekkel, kormányzással és fékezőrendszerrel rendelkezett, kormánykerék és pedálok nélkül.
A jármű megjelenése meglehetősen komikus volt, kompakt mérete miatt csak két személy egyidejű szállítására volt alkalmas. Ezért cserébe olyan helyekre is befért, ahová a hagyományos autók egyáltalán nem vagy csak nehezen, így kifejezetten praktikusnak tűnt a városi közlekedésben.
2015-ben jött létre továbbá az Alphabet Inc., a Google és az egykor a Google-hoz tartozó cégek egységes anyavállalata; egy évvel később pedig a self-driving projekt is külön vállalatot kapott Waymo néven. Innentől kezdve tulajdonképpen megállíthatatlan fejlődésbe lendült az önvezetős projekt. 2017-ben az arizonai Phoenixben egyes early adopterek már kipróbálhatták a Waymo One nevezetű, Uberhez hasonló fuvarszolgáltatást, amit egy közel hároméves, meghívásos tesztidőszak követett. 2020-ban az Egyesült Államokban már bárki letölthette az Androidon és iOS-en is elérhető Waymo One alkalmazást, így aki éppen Phoenixben járt, alig néhány másodperc alatt önvezető fuvart rendelhetett magának.
A vállalat ekkor még az átalakított Chrysler Pacifica autók hibrid változatát használta, 2023-ban azonban teljes flottájukat lecserélték a Jaguar teljesen elektromos I-PACE modelljeire. Időközben az arizonai Phoenix mellett a kaliforniai San Franciscóban is elérhetők lettek a Waymók – 2024 novembere óta pedig Los Angeles területén is bárki kipróbálhatja, milyen egy teljesen önvezető autóval taxizni.

A világ legtapasztaltabb sofőrje
A Waymo autók és a Waymo One szolgáltatás mögött a Waymo Driver rendszer áll, amire a vállalat a világ legtapasztaltabb sofőrjeként hivatkozik. Állításuk bár megkérdőjelezhető, tényekkel alátámasztható, nem tudni ugyanis egy olyan emberről sem, aki kilométerek millióit vezette volna le közutakon, és kilométerek milliárdjait vezette volna le a legkülönfélébb szimulációkban. A Waymo Driver különlegessége ráadásul, hogy minden egyes megtett méterrel tanul, folyamatosan adatokat rögzít és tárol, hogy mindig, minden körülmények között a legjobb lehetőséget válassza.
Mielőtt a Waymo Driver egy új területen kezdene működni, a Waymo rendkívül részletes térképeket készít a környékről. A sávjelzésektől kezdve a stoptáblákon át egészen a járdaszegélyekig és gyalogátkelőhelyekig mindent feltérképeznek. Ahelyett, hogy kizárólag külső adatforrásokra, például GPS-re hagyatkoznának – amelynek jele gyengülhet vagy elveszhet –, a Waymo Driver ezeket a nagy felbontású, egyedi térképeket használja, amelyeket valós idejű, szenzoralapú adatokkal és mesterséges intelligenciával egészít ki, hogy mindig pontosan meghatározza helyzetét az úton. A jelenleg is forgalomban lévő Jaguar I-PACE járműveken három különböző típusú szenzort találunk: lidareket, kamerákat és radart.
- A lidar (Light Detection and Ranging) röviden és tömören 3D-s képet alkot a jármű környezetéről. Az autó különböző pontjain elhelyezett szenzorok milliónyi lézerimpulzust küldenek ki minden irányba, majd mérik a visszaverődésük idejét az objektumokról, ezzel létrehozva a képet. A technológia legnagyobb előnye, hogy napszaktól függetlenül madártávlati képet biztosít a környezetről, akár teljes sötétségben is.
- Ezt egészítik ki a kamerák, amik 360 fokos látóteret biztosítanak a Waymo Driver számára. Az egységek magas dinamikatartományra és hőstabilitásra lettek tervezve, így nappali és gyenge fényviszonyok között is egyaránt hatékonyan működnek. Képesek észlelni a közlekedési lámpákat, építési zónákat és más tárgyakat – akár több száz méter távolságból is. A Waymo által áttervezett Jaguar I-PACE modellekben például összesen 29 kamera található.
- Végül a radar milliméteres hullámhosszú frekvenciákat használ, hogy pontos információt nyújtson az objektumok távolságáról és sebességéről; előnye, hogy esős, ködös és havas időben is hatékonyan működik.
Az ezekkel gyűjtött valós idejű információt elemezi a Waymo Driver „agya”, az autók csomagtartója alá rejtett fedélzeti számítógép, amely a legmodernebb szerverszintű processzorokat és grafikus egységeket tartalmazza. Az autó érzékelőitől érkező adatokat felhasználva a Waymo Driver a másodperc törtrésze alatt képes azonosítani a különböző objektumokat – például más autókat és gyalogosokat –, így valós időben tervezi meg a biztonságos útvonalat a célállomás felé.
És hogy mennyire biztonságos? Kellően. De hogy pontos számokat és statisztikákat hozzunk: a legfrissebb adatok szerint 2024 júniusának végéig a Waymo Driver több mint 22 millió mérföldet tett meg utasokkal anélkül, hogy emberi sofőr vezette volna. Ez idő alatt az általános, emberek által vezetett autós balesetekkel szemben a Waymo Driver 84 százalékkal kevesebb olyan balesetben vett részt, amely légzsáknyitást eredményezett, 73 százalékkal kevesebb, sérüléssel járó balesetet szenvedett el, és 48 százalékkal kevesebb olyan balesetben volt érintett, amely rendőrségi feljelentést vont maga után. Statisztikailag tehát kijelenthető, hogy biztonságosabb Waymóval, mint ember által vezetett Uberrel, Bolttal vagy Lyfttel utazni.
De milyen mindez a gyakorlatban?
Ahogy említettük, ahhoz, hogy waymózhassunk, mindösszesen csak a Waymo One applikációra van szükségünk, ami egyaránt telepíthető androidos és iOS-es készülékekre is – már amennyiben azok régiója az Egyesült Államokra van állítva, ellenkező esetben ugyanis nem jelenik meg az app sem a Play Áruházban, sem az App Store-ban. iOS-en az egyetlen megoldás az Apple Account régiójának átállítása, androidos telefont használók azonban letölthetik a Waymo One alkalmazás apk. fájlját, ezzel azonnal hozzáférve a szolgáltatáshoz – mi is így tettünk. Maga a Waymo One megjelenése semmiben sem tér el az ismertebb taxis és fuvaralkalmazások kinézetétől, ugyanúgy tudunk autót rendelni és címet megadni, mint bármilyen más ehhez hasonló felületen. A rendelés és fizetés után az alkalmazás közli, hogy várhatóan hány percen belül ér hozzánk az autó, majd megjeleníti annak aktuális helyzetét is, hogy tudjuk, honnan fog pontosan érkezni. Innentől kezdődik az az élmény, amire korábban egyszerűen csak ámulatba ejtőként, rémisztőként, elképesztőként, ijesztőként és lehengerlőként hivatkoztunk.
A Waymo pontosan érkezett, majd akárcsak egy profi sofőr, leparkolt elénk. Az autó ajtajai mindaddig zárva maradtak, míg a fuvart rendelő a Waymo One alkalmazáson keresztül ki nem nyitotta azokat – ezzel gondoskodik a rendszer arról, hogy biztosan csak az szállhasson be az autóba, aki rendelte azt. Beszállást követően a Jaguartól megszokott – és elvárt – már-már luxuskörnyezet fogadja az utazót, a műszerfalon hatalmas kijelzővel, egy kisebb panel azonban a hátsó üléseken ülők számára is rendelkezésre áll. Ezeken amellett, hogy láthatjuk, mit is észlel maga körül a jármű, azt is figyelemmel kísérhetjük, hogy éppen hol tartunk, és hány perc van még hátra utunkból. Ugyancsak a paneleken keresztül állíthatjuk a klímát, de még különböző rádióállomások és lejátszási listák közül is válogathatunk.
A Jaguar I-PACE vezetői oldala látszólag érintetlen maradt, továbbra is látni például a folyamatos mozgásban lévő kormányt az autóban – ehhez hozzányúlni azonban tilos. Erre a beszállást követően automatikusan elinduló gyors oktatóvideó is felhívja a figyelmet. Miután mindenki becsatolta magát, és senki sem tartózkodik már az autó körül, a Waymo Driver elindul, és embereket megszégyenítő módon úgy vezet, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Magától tartja a sebességhatárokat, sávot vált, elengedi a gyalogosokat, beenged más autókat maga elé, és elméletben még előzni is tud, bár a mi utunk alatt erre nem került sor. Mindezt amellett teszi, hogy a váratlan szituációkra – például egy úttestre kisétáló gyalogosra – villámgyorsan reagál. Az úti célhoz érés után a Waymo Driver jelzi, hogy megérkeztünk, gyors lehúzás vagy parkolóhely-keresés után pedig ki is szállhatunk a járműből. Az utasnak innentől kezdve már csak annyi dolga van, hogy becsukja maga mögött az ajtót, és néhány lépéssel hátrébb áll – az autó ezek után automatikusan továbbindul következő fuvarjára.
És mi lesz így a taxisokkal?
A Waymo növekvő piaci részesedése egyértelműen fokozza a versenyt a fuvarmegosztó piacon. Az Uber és a Lyft részvényei például több mint hat százalékot estek, miután a Waymo bejelentette, hogy 2026-ban Miamiban is elindítja szolgáltatását. Ugyanakkor ezek a vállalatok felismerik az önvezető technológia jelentőségét, és ennek megfelelően alakítják stratégiájukat, ami néha az „ellenséggel” való lepaktálást jelenti. Az Uber például együttműködik a Waymóval, hogy önvezető opciókat kínálhassanak saját alkalmazásukon belül olyan városokban, mint például Austin és Atlanta.
Az önvezető járművek terjedése ugyanakkor jogos aggodalmat kelt a fuvarozásból élő sofőrök körében, mivel a robotaxik elterjedése csökkentheti a hagyományos fuvarok iránti keresletet. Az átállás viszont várhatóan fokozatos lesz, elsősorban amiatt, mert rendkívül körülményes az utcák olyan szintű feltérképezése, amit a Waymo Driver megkövetel. Így a szakértők szerint a humán sofőrök és az önvezető járművek egy ideig párhuzamosan fognak működni, jelenleg azonban szinte elkerülhetetlennek látszik a robotaxik hatalomátvétele. Ettől azonban még a „legoptimistább” becslések szerint is több tíz évre vagyunk.
Ahogy említettük, Phoenix, San Francisco és Los Angeles mellett hamarosan Austinban és Atlantában is mindenki számára elérhető lesz a Waymo szolgáltatása, 2026-tól pedig Miamit is meghódítja az Alphabet Inc. leányvállalata. Ami azonban talán még ennél is érdekesebb, az az, hogy a Waymo már nem csak a személy-, hanem a teherszállítás terén is egyre nagyobb mérföldköveket és sikereket ér el önvezető kamionjaival – ez azonban már egy teljesen más történet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
35 perce
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
2 órája
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
13 órája
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
3 órája
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
24 perce
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
9 órája