
Több mint 100 év után újabb ókori egyiptomi fáraó sírját sikerült feltárni
További Tech-Tudomány cikkek
-
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
- Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
- Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
- Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Nem mindennapi felfedezést eredményezett a New Kingdom Research Foundation és az Egyiptomi Turisztikai és Régészeti Minisztérium közös projektje: több mint 100 év után újabb ókori egyiptomi fáraó sírját sikerült feltárni. A kutatás a Cambridge-i Egyetem McDonald Régészeti Kutatóintézetének támogatásával zajlott, a csapatot pedig dr. Piers Litherland brit régész vezette, aki tulajdonképpen egész életét az ókori egyiptomi rejtélyek feltárásának szentelte.
A sírra egy véletlennek köszönhetően figyeltek fel, amikor Litherland egy lépcsősorra bukkant, amely egy mélyen fekvő kamrához vezetett. A régészek először azt hitték, hogy egy királyné sírját találták meg, azonban a mennyezet díszítése – az Amduat, amelyet kizárólag uralkodók sírjaiban használtak – egyértelművé tette, hogy egy fáraó nyughelye található ott.
Amikor felnéztem, és megláttam a csillagokkal díszített mennyezetet, tudtam, hogy valami rendkívüli felfedezést tettünk
– idézi Litherland szavait a The Guardian.
A sír azonban üres volt. A kutatók megállapították, hogy az évezredek során áradások sújtották a sírkamrát, mivel egy vízesés alá építették. Az árvíz miatt a temetkezést valamikor a fáraó halála után néhány évvel eltávolították, és egy másik helyre szállították. A sír azonosítása során a régészek alabástrom töredékekre bukkantak, ezeken szerepelt II. Thotmesz fáraó neve. „Ha ezek a tárgyak nem törtek volna össze, talán soha nem tudjuk meg, ki nyugodott itt” – tette hozzá Litherland.
Féltestvérével házasodott
II. Thotmesz fáraó az ókori Egyiptom 18. dinasztiájának egyik uralkodója volt Kr. e. 1493 és 1479 között. Bár uralkodása viszonylag rövid volt, fontos szerepet játszott a dinasztia történetében, főként azáltal, hogy férje és féltestvére volt az egyik legismertebb női fáraónak, Hathsepszutnak. II. Thotmesz apja I. Thotmesz, anyja pedig Mutnofret, egy másodlagos feleség volt. Trónra lépésével egy erős és terjeszkedő Egyiptomot örökölt, amelyet apja katonai hódításai tettek hatalmassá. Bár II. Thotmesz is vezetett hadjáratokat – különösen Núbiában és a mai Szíria területén –, uralkodása alatt nem ért el olyan jelentős katonai sikereket, mint elődei vagy utódai.
Hathsepszut, aki II. Thotmesz főfelesége és féltestvére volt, valószínűleg nagy befolyást gyakorolt rá és az államügyekre. Egyes történészek úgy vélik, hogy II. Thotmesz gyenge uralkodó lehetett, és felesége már az ő idejében is fontos politikai szereplőként tevékenykedett. Halála után Hathsepszut régensként átvette a hatalmat a II. Thotmesz mellékfeleségétől, Iszettől született III. Thotmesz helyett, majd később saját jogán fáraóvá nyilvánította magát, ami szokatlan volt a korabeli Egyiptomban. Ezért is feltételezik, hogy II. Thotmesz uralma nem volt erős, és Hathsepszut már az ő életében előkészítette saját hatalomátvételét.

Az aranykorban uralkodott
A 18. dinasztia uralkodásának idejére a történészek az ókori Egyiptom legdicsőbb időszakaként tekintenek – ez az éra jelentette Egyiptom katonai, politikai és kulturális csúcspontját, amikor a birodalom hatalma Núbiától egészen a mai Szíriáig terjedt. A dinasztia alapítója I. Jahmesz volt, aki felszabadította Egyiptomot a külső uralom alól, kiűzte a hükszoszokat és helyreállította az ország egységét. Ezt követően a fáraók egymás után indítottak hadjáratokat, hogy kiterjesszék befolyásukat: közülük a legsikeresebb III. Thotmesz volt, aki Egyiptom történetének egyik legnagyobb hódítójává vált.
A dinasztia legismertebb fáraói között találjuk a korábban is említett Hathsepszutot, aki nőként is teljes jogú fáraóként uralkodott, és a hadjáratok helyett inkább a gazdasági és építészeti fejlődésre helyezte a hangsúlyt. Ő építtette a híres Deir el-Bahari templomot, és kereskedelmi kapcsolatokat létesített távoli vidékekkel, például Punt földjével. Nem sokkal később IV. Amenhotep (Ehnaton) szokatlan lépésre szánta el magát: vallási reformot vezetett be, és a hagyományos többistenhitet felváltotta az Aton-kultusz, az egyistenhit egy korai formája. Bár halála után az új vallást hamar elvetették, ez a korszak, amelyet Amarna-kornak nevezünk, a művészetekben is új irányzatokat hozott.
Ugyancsak kiemelendő, hogy a 18. dinasztia idején vált a Királyok Völgye a fáraók hivatalos temetkezési helyévé. A legismertebb lelet Tutanhamon sírja, amelyet 1922-ben Howard Carter fedezett fel érintetlenül, páratlan kincseket tárva a világ elé. Mint azonban minden dinasztia, úgy idővel a 18. is súlyos problémák elébe nézett. A dinasztia utolsó uralkodói, köztük II. Horemheb, igyekeztek helyreállítani a stabilitást, ám végül a hatalom a 19. dinasztiára szállt át, amelynek legismertebb alakja II. Ramszesz lett.
A 18. dinasztia öröksége azonban vitathatatlan: uralkodói megalapozták Egyiptom világbirodalmi státuszát, lenyűgöző építészeti csodákat hagytak hátra, és olyan kulturális fejlesztéseket valósítottak meg, amelyek hatása évszázadokon át érezhető maradt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
2 órája
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
3 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
29 perce
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
2 órája
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
tegnap, 18:32
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
3 órája
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
3 órája
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13