Mi lenne, ha a jövő nem csak történne veled, hanem te alakítanád? Ez a könyv segít felkészülni, sosem tapasztalt módon. Tedd meg az első lépést most.
MEGVESZEM
Magyar vállalat fejleszthet műholdat az Európai Űrügynökség holdprogramjánakAhogy a technológiai óriás búcsút int a Windows 10-nek, és operációs rendszerének 40. évfordulójára készül, egy merész jövőképet vázolt fel. Yusuf Mehdi, a Microsoft ügyvezető alelnöke szerint a cég a következő evolúció küszöbén áll, ahol a mesterséges intelligencia mélyen integrálódik a mindennapi számítógép-használatba. „A víziónk az, hogy újraírjuk az egész operációs rendszert az MI köré, és létrehozzuk a valódi AI PC-t” – nyilatkozta a cégvezető.
A bejelentés legfontosabb eleme, hogy a Microsoft szerint a jövőben a hang lesz a harmadik legfontosabb beviteli mód a billentyűzet és az egér mellett. A Windows 11-be érkező „Hey, Copilot!” ébresztőszóval a felhasználók egyszerűen, beszéd útján kérhetik meg a rendszert, hogy hajtson végre feladatokat. „A PC-d amint megért téged, csodák történhetnek” – fogalmazott Mehdi a The Verge-nek.
A hangvezérlés megvalósításához két új, kulcsfontosságú funkció érkezik: a Copilot Vision és a Copilot Actions. A Copilot Vision lehetővé teszi a mesterséges intelligencia számára, hogy – a felhasználó kifejezett engedélyével – „lássa” a képernyő tartalmát. Ezzel segítséget nyújthat programok használatában, hibaelhárításban, vagy akár lépésről lépésre végigvezethet egy bonyolultabb feladaton. A Microsoft hangsúlyozza, hogy ez a funkció nem rögzít automatikusan semmit, a felhasználónak kell elindítania, hasonlóan egy képernyőmegosztáshoz.
A következő lépcsőfok a Copilot Actions, amellyel az AI már nemcsak tanácsot ad, hanem önállóan cselekszik is a gépen. Képes lesz például egy mappányi fotót megszerkeszteni vagy beállításokat módosítani. Ezt a funkciót egyelőre egy szűk körű tesztprogramban, a Copilot Labs keretein belül indítják el, mivel a cég elismeri, hogy a rendszer kezdetben még követhet el hibákat. „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy tanuljunk a felhasználói szokásokból, és idővel tovább javítsuk az élményt” – mondta Navjot Virk, a Windows Experiences alelnöke.
Bár a jövőkép lenyűgöző, a Microsoftnak komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Sokakban él még a Cortana nevű, korábbi hangasszisztens ordas nagy bukásának emléke, amely nem tudta meggyőzni a felhasználókat, hogy beszélgessenek a gépükkel. Ezenkívül a közelmúltbeli „Recall-botrány” – egy képernyő-aktivitást rögzítő funkcióval kapcsolatos adatvédelmi aggályok – miatt a bizalom visszaszerzése kulcsfontosságú lesz, különösen az olyan funkciók esetében, amelyek hozzáférést kérnek a képernyő tartalmához.
A Microsoft azonban eltökélt. A Windows 10 támogatásának végével egy időben nagyszabású tévéreklámkampányt indítanak „ismerd meg a számítógépet, amelyhez beszélhetsz” szlogennel, hogy minél több felhasználót csábítsanak át a Windows 11 új, AI-alapú világába. „Azt szeretnénk, hogy mindenki megtapasztalja, mit jelent egy olyan PC-vel rendelkezni, amely nem csupán egy eszköz, hanem egy igazi partner” – zárta gondolatait Mehdi.
Ahogy arról korábban az Indexen is írtunk, október 14-én egy meghatározó korszak zárult le, amikor tíz év után hivatalosan megszüntette a Windows 10 általános támogatását a Microsoft.
Ennek következtében minden újonnan felfedezett sebezhetőség nyitott kapuként szolgálhat a kiberbűnözők számára, védtelenné téve a személyes adatokat és a teljes rendszert a vírusokkal, zsarolóprogramokkal és egyéb kártevőkkel szemben – ezt pedig ki is fogják használni. A változás kivétel nélkül minden Windows 10-felhasználót érint, legyen szó az otthoni (Home), professzionális (Pro) vagy vállalati (Enterprise) kiadásokról. Aki a mai nap után nem teszi meg a szükséges lépéseket, annak eszköze lényegében védelem nélkül marad az internetes fenyegetésekkel szemben.
A Microsoft elsődleges javaslata a felhasználók számára a modernebb és biztonságosabb Windows 11-re való áttérés, amit a gyártó minden felhasználó számára ingyenesen biztosít, amennyiben eredeti Windows 10-licenccel rendelkeztek. Azok számára azonban, akiknek a hardvere nem kompatibilis, vagy más okból nem tudnak frissíteni, a cég egy ideiglenes mentőövet kínál. Számukra a Kiterjesztett Biztonsági Frissítések (ESU) program jelenthet megoldást, amely egy további évig, egészen 2026 októberéig garantálja a kritikus biztonsági javítások érkezését. Fontos ugyanakkor tudni, hogy a programban való részvétel ingyenes, de aktív felhasználói regisztrációhoz kötött, a szakértők pedig a mielőbbi átállást sürgetik.
Hogy a most bejelentett Windows 11-es újítások pontosan mikor vállnak elérhetővé a felhasználók számára, azt még nem közölte a Microsoft, egy viszont biztos. Elkötelezettségük az AI irányába valóban forradalmi – az már viszont egy teljesen más kérdés, hogy a jó útra léptek-e rá ezzel a redmondiak.
(Borítókép: Beata Zawrzel / NurPhoto via Getty Images)
Mi lenne, ha a jövő nem csak történne veled, hanem te alakítanád? Ez a könyv segít felkészülni, sosem tapasztalt módon. Tedd meg az első lépést most.
MEGVESZEM