Judit
2 °C
7 °C

Depressziót okozhat az elhízottság

2018.11.14. 08:43

Ausztrál és brit kutatóknak az eddigi legerősebb bizonyítékkal sikerült alátámasztaniuk, hogy az elhízottság depressziót okozhat, különösen a nők esetében – írja az MTI.

A Dél-Ausztráliai Egyetem (UniSA) és az angliai Exeteri Egyetem kutatói az International Journal of Epidemiology című folyóiratban publikálták tanulmányukat, amely szerint az elhízottság pszichológiai hatása okozza a depressziót, és nem az elhízottsággal összefüggő olyan betegségek, mint a diabétesz.

A szakemberek a brit Biobank adatait felhasználva vetették össze több mint 48 ezer depressziós páciens és egy több mint 290 ezer fős kontrollcsoport tagjainak adatait.

"Elkülönítettük az elhízottság pszichológiai komponensét az elhízottsággal összefüggő egészségi problémák hatásától, olyan géneket használva, amelyek összefüggésben állnak a magasabb testtömegindexszel (BMI) és az olyan betegségek, mint a diabétesz alacsonyabb kockázatával" – mondta a kutatást vezető Elina Hypponen, az UniSA munkatársa.

A kutatók szerint ezekről a génekről kiderült, hogy legalább annyira összefüggésben állnak a depresszióval, mint azok a gének, amelyek a magasabb testtömegindexszel és a cukorbetegséggel is összefüggenek. Ez pedig azt sugallja, hogy a túlsúlyosság a vele összefüggő egészségi problémák megléte és azok nélkül is depressziót okoz, különösen a nőknél.

A jelenlegi globális elhízottsági járvány rendkívül aggasztó. A vizsgálatunk azt mutatja, hogy a túlsúlyosság nem csupán az olyan krónikus betegségek kockázatát növeli, mint a rák vagy a szív- és érrendszeri betegségek, hanem depresszióhoz is vezethet

– mondta Hypponen.

Elhízottnak számít valaki, ha a testtömege több mint 20 százalékkal magasabb az ideális testsúlyánál. Az Ausztrál Egészségi és Jóléti Intézet (AIHW) adatai szerint az ausztrál lakosság közel kétharmada túlsúlyos vagy elhízott volt 2014-2015-ben.

A kutatók azt is megállapították, hogy a nagyon vékony férfiak jóval hajlamosabbak a depresszióra, mint az egészséges testsúlyú társaik vagy a nagyon vékony nők.