Emánuel
3 °C
11 °C

Kényszerbetegség: amikor az agy fékkábele elszakad

GettyImages-167071845
2019.02.01. 13:37
A Michigani Egyetem kutatói egy lépéssel közelebb kerültek a kényszerbetegség (OCD) agyi mechanizmusának feltérképezéséhez, ami új terápiás lehetőségeket nyújthat az ettől szenvedő, 175-200 millió betegnek világszerte. De mi is ez a betegség, ami mögött régen a Sátánt látták, majd a maszturbáció miatti bűntudatot?

Kézmosás naponta százszor. Megrögzött villanykapcsolgatás. Régi holmikhoz való kényszeres ragaszkodás. Leküzdhetetlen inger az imádkozásra. Rettegés attól, hogy másoknak árthatunk. Idegroham, ha az asztalon nem párhuzamosan fekszenek a tárgyak. Végtelen számolgatás.

Ez csak néhány tünete a kényszerbetegségnek – vagy, ahogy az angol kifejezésből (obsessive-compulsive disorder) rövidítik: OCD -, ami az emberek 2,5-3 százalékát érinti. Ez világszinten 175-200 millió embert jelent, és nyugodtan beszélhetünk világszintről, mert az OCD nem válogat: mindenki produkálhatja a tüneteket, kultúrától, életkortól, nemtől és bőrszíntől függetlenül.

Örökölt kényszeresség

Az OCD nem olyan betegség, amivel ne lehetne együtt élni. Több híres emberről feljegyezték , hogy furcsán viselkednek; ma már egyértelmű (lenne), hogy ők is az OCD-től szenvedtek.

  • Hans Christian Andersen dán meseíró mindentől rettegett: naponta százszor mosott kezet, és annyira félt az élve eltemetéstől, hogy alvás előtt külön figyelmeztető üzenetet helyezett el, nehogy halottnak higgyék.
  • Sir Winston Churchill félt tengerre szállni, mert legyűrhetetlen késztetést érzett rá, hogy a vízbe ölje magát.
  • Leonardo DiCaprio épp a saját kényszeres viselkedése miatt alakíthatta olyan meggyőzően az Aviátor Howard Hughes-át.
  • Cameron Diaz tisztaságmániás: gyakran addig tisztogatta a kilincseket, hogy megkopott a fényük.
  • David Beckham addig nem tud elaludni egy szállodai szobában, amíg át nem rendezte. 
  • Charlize Theron néha még éjszaka is felkel, hogy rendet rakjon.

A hivatalos definíció szerint akkor beszélhetünk kényszerbetegségről, ha a kényszeres cselekvés naponta legalább egy órát vesz el a beteg életéből. Az érintettek gyakran maguk is tudják, hogy kényszeresen cselekszenek, de nem tudnak tenni ellene. És nem számíthatnak az orvostudomány segítségére: mivel a betegség pontos mechanizmusa még feltáratlan, többnyire a kezelés is nehézségekbe ütközik. A kognitív viselkedésterápia (cognitive behavioral therapy, CBT) segíthet, de ez is csak a páciensek felénél alkalmazható.

A kényszeres cselekvés kiváltó okát nem ismerjük, de valószínűleg örökölhető rendellenességről van szó, mert a közvetlen vérrokonok között több mint 20 százalékos eséllyel bukkan fel újra és újra; ez jóval több, mint a statisztikai hibahatár. A szakértők szerint az ingerületátvivő anyagok, más néven neurotranszmitterek helytelen működése okozhatja a tüneteket; ezt bizonyítja, hogy a szerotoninrendszerre ható antidepresszánsokat esetenként terápiás célokra is tudják használni.

Ördögűzés és bűntudatos maszturbáció

Az OCD-t sokáig a szorongásos rendellenességek (anxiety disorders) közé sorolták. Legalábbis akkor, amikor már elég fejlett volt hozzá a pszichológia, mert addig úgy tartották, hogy a kényszercselekvés az ördög műve, és ördögűzéssel próbálták kezelni, ismeretlen hatékonysági rátával. Sigmund Freud a szorongásos neurózis (zwangsneurose) egyik leágazásának tartotta a kényszercselekvést – igaz, ő az elfojtott szexuális késztetések miatt érzett bűntudat számlájára írta, mint amilyen a túlzásba vitt maszturbáció.

Ez a megállapítás viszont téves. Bár a kényszerbetegség gyakran társul szorongással, a pszichológia ma már külön mentális rendellenességként tartja számon az OCD-t, ugyanis

a szorongás ebben az esetben nem tünet, hanem mellékhatás,

ami abból fakad, hogy a beteg felismeri a saját repetitív viselkedését, de képtelen uralkodni rajta.

Mindenkivel előfordul, hogy a gondolatfolyamába akaratlanul is nyomasztó képek türemkednek be. Carl Gustav Jung is megírta az Emlékek, álmok, gondolatok c. könyvében, hogy gyerekkorában egy felzaklató képet próbált visszatuszkolni a tudatalattijába: hogy a felhők fölött trónoló Jóisten egy hatalmas ürülékdarabot pottyant a városi székesegyházra. Amíg ezt nem merte végiggondolni – félve az örök kárhozattól –, kínzó bűntudat gyötörte, de amint szabadjára engedte a gondolatait, hallatlan megkönnyebbülést érzett.

A kényszercselekvéstől szenvedőknél nem a nyomasztó gondolatok megléte a betegség oka, hanem a gondolatok hibás értelmezése: úgy gondolják, hogy egyes cselekedeteik, vagy éppen a cselekvés hiánya kárt okozhat másoknak. A kényszercselekvés ennek a bűntudatnak a kompenzációja, és ha ez átmeneti megnyugvást hoz, az érintettben ez úgy csapódik le, hogy helyesen cselekedett vagy gondolkodott. Ezzel viszont kondicionálja saját magát, hogy folytassa a kényszeres cselekvést, és belekerül egy ördögi körbe – de ez nem gyógyítható ördögűzéssel.

Féktelenül

A Michigani Egyetem kutatói nemrég elkészítették az eddigi legnagyobb létszámú tanulmányt, amiben a kényszerbetegek agyi aktivitását orvosi képalkotó berendezésekkel vizsgálták. A kutatásban OCD-sek, illetve kontroll csoportként használt egészséges önkéntesek agyműködését vetették össze.

Kiderült, hogy az OCD-sek agyi aktivitása jelentős különbséget mutat az egészségesekéhez képest – legalábbis azokon az agyterületeken, amik a hibakezelésért és a gátló kontrollért felel. A Biologial Psychiatry novemberi számában megjelent metaanalízis azt az eredményt hozta, hogy

az OCD-sek agya túl sok hibára reagál, viszont túl keveset tesz azért, hogy blokkolja ezeket a jeleket.

Egyszerűbben fogalmazva: a tanulmány szerint az OCD-s betegek beleragadnak egy ördögi körbe (loop of wrongness), így még akkor sem tudják abbahagyni a kényszeres cselekvést, ha tudják, hogy ez káros vagy értelmetlen. A szakértők korábban is sejtették, hogy ezek a folyamatok kulcsszerepet játszhatnak az OCD-ben, de még sosem végeztek olyan tanulmányt, ami ezt egyértelműen bizonyította volna. 

OCD betegségben szenvedők agyának aktivitásbeli különbségét mutató felvételek
OCD betegségben szenvedők agyának aktivitásbeli különbségét mutató felvételek
Fotó: University of Michigan

Luke Norman, a Michigani Egyetem Pszichiátriai Tanszékének kutatója, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy a kutatást több mint 500 páciens bevonásával végezték, de a kutatási eredményeket tíz további tanulmány megállapításaival is összevetették. Ekkor derült ki, hogy helyes volt az a hipotézis, amik összefüggésbe hozták az OCD-t ezeknek az agyi áramköröknek a működésével.

Kate Fitzgerald, a tanulmány társszerzője szerint az analízis megnyithatja az utat az OCD-s páciensek kezelése előtt, mivel felismerték, hogy náluk máshogy működnek a hibafeldolgozásért és a gátló kontroll kezeléséért felelős agyterületek.

A páciensek gyakran tisztában vannak a viselkedésükkel, és észreveszik, hogy azt csinálják, amit nem kéne. De az eredmények szerint a hibajelzés nem jut el azokhoz az agyi hálózatokhoz, amik megakadályoznák őket ebben.

– mondta Fitzgerald.

A kutatók szerint az OCD hatása elsősorban a cinguláris és operkuláris kérgen mutatkozik meg, amiket komplex ideghálózatok kötnek össze az agyközponttal. Egészséges pácienseknél ezek felelnek a hibák észleléséért és a cselekvés befejezéséért, illetve – ha úgy érzékelik, hogy valami nem stimmel – aktiválják a döntéshozatalért felelős agyterületet. A Michigani Egyetem fMRI-vel végzett vizsgálatai szerint

az OCD-s páciensek agyában az átlagosnál jóval aktívabbak a hibák felismeréséért felelős agyterületek, de kevésbé aktívak azok, amik megálljt parancsolhatnának a kényszeres cselekvésnek.

A tanulmány szerzői is tudják, hogy a kényszerbetegség nem írható le ilyen egyszerűen; már csak azért sem, mert nem tudni, hogy az agyi aktivitás észlelt különbségei okai vagy következményei-e az OCD-nek. Az eredmények viszont arra utalnak, hogy a kényszerbetegeknél kevésbé hatékony az összeköttetés a hibák felismeréséért, illetve a hibakezelés kordában tartásáért felelős agyterületek között.

Olyan ez, mintha a fékpedálon nyugvó láb fékezne, de a fék nem lenne a keréknek ahhoz a részéhez csatlakoztatva, ami megállítaná az autót. [...] Kognitív viselkedésterápiában általában arra törekszünk, hogy segítsünk a pácienseknek a késztetés felismerésében, illetve az ellenállásban. Ezzel javíthatjuk a kommunikációt a fék és a kerekek között, amíg a kerék végül le nem áll. Ez csak a páciensek felénél működik, de az ilyen tanulmányok, mint a miénk, remélhetőleg hatékonyabbá teszik a terápiát, vagy új kezelési módokat vetíthetnek előre.

– mondta Fitzgerald.

Merjünk segítséget kérni!

A Michigani Egyetem kutatói az új eredmények ismeretében olyan terápiás módszerekkel kísérleteznek, amik kordában tarthatják a kényszeres viselkedést, és ezáltal csökkenthetik a szorongást. Az egyik ilyen módszer az rTMS, azaz a repetitív transzkraniális mágneses stimuláció alkalmazása, ami a koponyán kívülről fókuszálhat mágneses mezőket az egyes agyterületeken. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság nemrég engedélyezte, hogy az eljárást OCD kezelésére használják.

Ha tudjuk, hogy az egyes agyi régiók közötti interakció hogyan aktiválja és szünteti meg az OCD tüneteit, tudni fogjuk, hogy hová célozzunk az rTMS-sel.

– mondta Fitzgerald.

A kétezres évek óta már ahhoz is megvannak az eszközök, hogy a legsúlyosabb eseteket idegsebészeti beavatkozásokkal gyógyíthassák. Ilyenkor az idegsebészek elválasztják egymástól az érintett agyterületeket (célzott vágásokkal vagy kis energialöketekkel), vagy egy apró protézist ültetnek be, ami egy célzott agyterületet stimulálhat.

A kezelést megnehezíti, hogy sokan annyira szégyellik a kényszeres viselkedésüket, hogy nem mernek orvoshoz fordulni vele. Néha hat-hét évig is eltarthat, mire valaki veszi a bátorságot, hogy orvosi segítséget kérjen – pedig ebben az égvilágon nincs semmi szégyellnivaló. Fitzgerald szerint

az OCD nem egy súlyos, sötét viselkedési zavar, hanem egy orvosi probléma, amiért senki nem hibáztatható. A képalkotó eszközökkel épp úgy tanulmányozhatjuk a tüneteit, ahogy a szívspecialisták használják az EKG-t, és felhasználhatjuk az így kapott információkat, hogy javítsunk az OCD-vel élő emberek életminőségén.

(Borítókép: Photofusion / Getty Images Hungary)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!