Évekig szenvednek durva alvásmegvonástól az anyák
Az első baba születésétől kezdve akár hat évig is kevesebbet alusznak a fiatal szülők, mint a várandósság előtt, igazolta egy hosszú távú új kutatás a legtöbb szülő által a saját bőrén tapasztaltakat. A szülők alvásmennyiségéről és az alvással kapcsolatos elégedettségéről készített tanulmányt 4659 olyan szülő - 2541 anya és 2118 apa - részvételével végezték, akiknek 2008 és 2015 között született gyereke. A Warwicki Egyetem, a Nyugat-virginiai Egyetem és a Német Gazdaságkutató Intézet tudósainak munkáját a Sleep című szaklap közölte.
A vizsgált időszakban a résztvevők évente interjúban számoltak be alvásuk minőségéről.
Az első baba születésétől számított első három hónapban az anyák átlagosan egy órával aludtak kevesebbet, mint a várandósság előtt, az apák alváshossza mintegy 15 perccel rövidült.
"A nők a férfiaknál több alváshiánnyal néztek szembe a gyerek születése után, ami azt tükrözi, hogy az anyák továbbra is gyakrabban töltik be az elsődleges gondviselő szerepét" – mondta Sakari Lemola, a Warwicki Egyetem pszichológiai karának kutatója.
Amikor a gyerekek 4-6 évesek voltak, az anyák alvásideje még mindig 20 perccel rövidebb volt, mint a gyermektelen években, az apáké továbbra is 15 perccel volt kevesebb.
Az első gyereküket gondozó szülők alvására nagyobb hatással volt a gyereknevelés, mint a tapasztaltabb szülők alvására. A szoptató anyákra valamivel erősebben hatott az új helyzet, mint a babájukat üvegből táplálókra. Az eredmények azt mutatták, hogy sem a háztartás magasabb jövedelme, sem a pszichoszociális tényezők – többek között az, hogy két vagy egy szülő neveli-e a gyereket – nem játszottak szerepet az alvás minőségének szülés utáni változásában. (MTI)