A jelenlegi oltási tempó mellett még hét évig tart a járvány?
Eddig 119 millió oltást adtak be világszerte. A gazdagabb nyugati országok gyorsabban közelítenek a szükséges átoltottsághoz, de komoly különbségek vannak. Izrael idén tavasszal éri el a 75 százalékos oltási arányt, az Egyesült Államok az év végére, miközben Kanada a jelenlegi tempója mellett tíz év alatt éri el ugyanezt.
A világ legnépesebb országának, Kínának hét év kell, míg Lettország csupán kilenc év alatt éri el a védettséget. Portugália helyzete valamivel biztatóbb: nekik négy év kell a lakosság beoltásához. A lakosságát tekintve hasonló méretű Magyarországon kétszeres napi oltási arány mellett így két évbe telhet az átoltottság elérése.
A fejletlenebb országokkal együtt közel hét évig fog tartani, míg az oltásokkal világszerte leküzdik a koronavírus-járványt.
A spekuláció gyengeségei
A Bloomberg elismerte ugyanakkor, hogy a valós számok jelentősen eltérhetnek ettől, miután több vakcinát is elfogadnak, és beindul a tömeggyártásuk.
Jelentős tényező lehet, hogy nem vették figyelembe a nyájimmunitásnál azokat, akik a betegségen átesve szereztek védettséget. Nem számoltak továbbá az egyoltásos vakcinákkal, mint amilyen a Johnson & Johnson oltóanyaga vagy a Szputnyik Light.
A lakosságra vetített immunitás számításakor a teljes lakosságot vették alapul, miközben a gyerekek egyelőre nem kaphatnak oltást, és a legtöbb esetben tünet nélkül esnek át a betegségen.
Azt a kutatást sem vehették figyelembe, amely szerint a betegségen átesetteknél a kétdózisos oltásokból egy is elég. Mindezek alapján a Bloomberg számai a reálisnál jóval sötétebb képet festenek.