Hogy ne érezzük munkának a munkát

A Budapesti Pszichológiai Napok – ismertebb nevén a Pszinapszis – szép karriert tud maga mögött. Diákok kezdték el szervezni 1997-ben, akkor még alig száz látogató kedvéért, de mára több napos, fesztiválhangulatú rendezvénnyé hízott, amin ezrek fordulnak meg. A szakma is számon tartja a Pszinapszist, mint a hallgatóknak, laikusoknak és a kapcsolódó tudományterületek képviselőinek szóló dzsemborit, évek óta visszatérő előadók többek között Popper Péter, Mérő László, Bagdy Emőke és Ranschburg Jenő.

Egy Pszinapszis többnyire két dologra jó, ha az egyéb, Szigetre emlékeztető sallangokat (civil utca, zsonglőrök, jógaszoba, koncertek) nem számítjuk. Egyrészt az első blikkre húzósnak tűnő jegyárért (felnőtteknek 3000 a napijegy, a háromnapos bérlet 7200, diákoknak ugyanez 2200, illetve 5400 forint) ki lehet próbálni olyan tréningeket és terápiákat, amikért egyébként sokkal többet kellene fizetni. Ha az ember fél napot rááldoz egy-egy ilyen műhelyfoglalkozásra, belekóstolhat többek között a mozgás-, a művészet- és a csoportterápiába, vagy akár az olyan vadabbnak hangzó megoldásokba, mint az éber hipnózis vagy az állatasszisztált terápia. A rendezvény másik nagy vonzereje a rengeteg szakmai előadás, például a már említett nevektől.

Gyógyító színészet

Persze akárcsak a Szigeten, itt is ki lehet fogni egy-egy rosszabb koncertet. A pénteken az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban kezdődött tizenharmadik Pszinapszison én például így járok rögtön a nyitóelőadással. Ormay Tom elismert pszichoterapeuta beszél a családokban jelentkező alkoholizmusról, szépen példázva, hogy aki jó szakember, nem feltétlenül jó előadó. Elhangoznak ugyan érdekes tények – például az, hogy Freud szerint a civilizáció olyan frusztráló, hogy csak valamilyen segédeszköz, tudatmódosító segítségével lehet elviselni, vagy az, hogy a kiégési szindróma a pszichológusok és szociális munkások 70, a pszichiáterek több mint 40 százalékát sújtja – de Ormay úgy tálalja ezeket, mintha egy statisztikakönyvből olvasna fel. Ilyenkor kicsit zavaró a programbőség, az ember úgy érzi, hogy az éppen zajló többi előadással jobban járna – persze át lehet sétálni bármikor a másik terembe, az már az én bajom, hogy szeretem az elejétől hallgatni az előadásokat.

A Pszinapszisnak minden évben van egy központi témája, tavaly az önérvényesítés volt, idén a nagybetűs Díszlet, ami alatt a szervezők a bennünket körülvevő környezetet értik. Pszichológiai jelenségeket pedig könnyű találni ebben a Díszletben, ezért az idei Pszinapszis programja kicsit hígabb, mint a tavalyi, a hardcore témák mellett olyan előadások is belefértek, mint a sorozatfüggőség és a közlekedési kultúra lélektani kérdései. Vagy mint a fejlövést érdemlő szóviccel elnevezett Pszinészet kerekasztal, ahol Fekete Ernő színész, Csáki Judit színikritikus, Cserhalmi Magdolna klinikai szakpszichológus és Bal József színész-rendező beszélget a pszichológia színészetben betöltött szerepéről. Az a jó a kerekasztalokban, hogy általában van valaki, akivel egyetérthet a néző. Nálam ő Csáki Judit, aki elejét veszi annak, hogy a színielőadás és az adódó párhuzam, a pszichodráma fogalmát nagyon összemossák a többiek. „Az egyikről tudok kritikát írni, a másikról nem” – mondja. Abban azért megegyeznek, hogy a színház képes gyógyítani, és a színész gyógyíthatja magát fent a színpadon, Fekete pedig elárulja, hogy nem feltétlenül a stabil lelkiállapotú emberek mennek színésznek.

Flow, a boldogság titka

Éles váltás a színészeti szellemi csörte után a Honthy Kinga klinikai szakpszichológus, igazságügyi szakértő és Kozák Henriett bíró előadása, akik a családjog és a pszichológia kapcsolatáról beszélnek. Száz házasságra 55 válás jut, mondja Kozák, majd hosszas és unalmas paragrafusmagyarázásba keveredik. Bár az érdekes, hogy a válások sokszor azért történnek közös megegyezéssel, mert egyébként a kapcsolat megromlásának okait fel kellene tárni. Honthy pedig problémaként említi, hogy a jogi karon nem tanítanak pszichológiát.

A nap legélvezetesebb előadását nem szakember tartja, hanem egy zenész, a Quimbyből és A kutya vacsorájából ismert Varga Livius. Ő pszichológusként végzett, de inkább élményeiről beszél, méghozzá a flowélményről. A flow-t egy magyar származású tudós, Csíkszentmihályi Mihály nevéhez kötik, holott ókori kínai írásokban és Marcus Aurelius tanításaiban is megtaláljuk a lényegét, csak a 20. századi embernek Csíkszentmihályi fogalmazta meg jól és ő helyezte tudományos alapokra. A boldogságkutatónak is nevezett tudós gondolatait Livius úgy interpretálja, hogy „nem a cselekvés tartalma számít, hanem hogy el tudok-e benne merülni, eggyé tudok-e válni a feladattal.” Szerinte a boldogság abban rejlik, hogy megtaláljuk a munkában a flow-t (vagy inkább flowélményeink alapján válasszunk munkát), mert akkor többet nem érezzük munkának az erőfeszítést. Abszolút egyetértek vele, így lett belőlem programozóból újságíró, de Liviusnak nyilván a koncertek okoznak flowélményt. Remek humorral meséli el, hogy miután „unicum laudae” elvégezte a pszichológiaszakot, még mennyit kellett küzdeni azért, hogy azzal kereshesse a kenyerét, amit szeret csinálni, és hogy mennyire megérte. Előadásával kicsit flowélményben részesíti a közönséget is.

Az előadás után Livius a gyakorlatban is bemutatja a „tanultakat”, koncertezni kezd a kutya vacsorája. Véget ér az első nap, de szombaton és vasárnap még tart a Pszinapszis, talán újabb flowélményekkel.