A Cornell egyetem vegyészmérnökei létrehoztak egy tenyérnyi eszközt, amellyel a katonák képesek lesznek falra mászni. Bár jól hangzik, hogy a hadsereg a Pókember technikáját próbálja ellesni, valójában a közönséges bogarak módszere inspirálta a kutatókat.
Más kutatóintézetek is próbálkoznak ilyen technológiákkal, a Stanford például 2006-ban bemutatott egy robotot, amely mikroszkopikus szőrszálak segítségével tapadt a falra, ugyanúgy, mint a gekkók. 2009-ben pedig az SRI International rukkolt elő egy falmászó robottal, amely elektrosztatikus töltéssel kapaszkodott meg a falon.
Mindeközben már a Cornell kutatói is dolgoztak a saját vízalapú adhéziós eszközükön, amit egy közönséges 9 voltos elem működtet. Az elektromos mező vizet pumpál át a rétegeken, és a felső réteg apró résein át vízcseppek jelennek meg. Egyetlen vízcsepp ereje minimális, de ezer vízcseppel már elég nagy a felületi feszültség ahhoz, hogy egy 6,45 négyzetcentiméteres eszköz megtartson 6,8 kilogrammot.
Minél kisebb az eszköz, és minél több rajta a lyuk, annál erősebb az adhéziós kölcsönhatás. A kutatók most a pumpát próbálják tökéletesíteni. Paul Steen, a projekt vezetője úgy véli, hogy ki tudnak majd fejleszteni olyan kesztyűt és cipőt, ami elbír egy felnőtt embert. (Más kérdés, hogy miként lehet azt a bizonyos felnőttet elég erősen a kesztyűhöz vagy a cipőhöz rögzíteni.)
A gekkót utánzó módszerrel szemben az adhéziós eszköz csúszós felületeken, fán, téglán, linóleumon, fémeken és más felületeken is megtapad. Ráadásul az elektromos töltés megváltoztatásával azonnal kioldható a kötés.
Steen szerint alakjukat változtató robotok is létrehozhatók a módszerrel, olyanok, mint amilyenek a Transformers című filmben láthatók.