Elektromos motorok segítségével helyből felszálló szerkezetet készít az Amerikai Űrkutatási Hivatal. Civileknek is szánják.
Miután a washingtoni kormányzat takarékossági okból leállította az újabb Hold-repüléseket, életben maradása érdekében az amerikai űrhivatal, a NASA részben a földi repülésfejlesztés felé fordul, amelynek egyik bázisa a Samuel P. Langley csillagászról és mérnökről elnevezett laboratórium. Számos új javaslatuk között egy egyszemélyes, elektromos hajtású légi robogó terve került előtérbe.
Lényegében egy függőlegesen fel- és leszálló merevszárnyú repülőgépről (VerTOL) van szó, amely a lundáról, a talajon egyenesen álló, helyből felszálló sarkvidéki vízimadárról kapta a nevét. Maga a repülési mód nem új, 1954-59 között már terveztek ilyen, repülőteret nem igénylő vadászgépeket. A Lockheed Salmont és a Convair Pogót légcsavaros gázturbina, az ugyancsak amerikai Ryan Vertijetet és francia SNECMA Coleoptére-t pedig sugárhajtómű emelte függőlegesen a magasba, ahol aztán vízszintesbe fordulva, szárnyaik felhajtóerejével repültek tovább.
Ami új a NASA gépén, az az elektromos meghajtás. A csonka szárnyakon lévő, légcsavart hajtó villanymotorokat lítium-ion vagy lítium-polimer akkumulátorokról működtetik. De mert azok kapacitása ma még korlátozott, a Lunda Vertolt kis méretűre tervezték, és egyszemélyes légi járműnek szánják. A szénszálas műanyagokból készült, 153 kilogramm tömegű kisrepülőgép mindössze 3,60 méter magas, és a szárnyvégei közti távolság 4,50 méter.
Az Aviation Week szakfolyóirat és a Popular Science beszámolója szerint a földön függőlegesen, a négy részre szétnyitható farokrészén pihen. A pilóta úgy száll fel a gépre, mintha egy magas, edzőtermi öltözőszekrénybe lépne be. Becsatolása után a két, egyenként 30 lóerős motor akár azonnal teljes fordulatra kapcsolható; csendesek, repülés közben nem hagynak fény- és hőnyomot, azaz lopakodó tulajdonsággal rendelkeznek.
Kellő magasság elérése után a pilóta fokozatosan vízszintesbe kormányozza a légi robogót, és hason fekve vezeti. A talajról történő elemelkedés után a farokrész négy eleme összezárul, visszatéréskor pedig a földtől fél méterre ismét négy támasszá nyílik szét.
A Lunda utazósebessége 280, csúcssebessége 480 kilométer per óra, a mostani akkumulátoraival 80 kilométerre képes elrepülni. Polgári vonatkozásban járhatatlan terepek feletti, rövid távú átrepülésekre, katonai céllal pedig alacsonyan, csendben repülő és alig észlelhető felderítőgépként vethető be.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
