Csatát vívtak a tudományos gagyival

„Idegesítenek, bosszantanak, felháborítanak” – mondja Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az áltudományos humbugokról. Az elnök nemcsak azért bosszús, mert az áltudományok kihasználják a tudomány kemény munkával megszerzett presztízsét, hanem azért is, mert – ahogy ő nevezi – a „tudományos gagyi” az oktatásba is utat talált, például a Sulinet oldalán is rengeteg butaság található. Pálinkás bátorságot kíván mindenkinek, hogy fellépjen az ilyen nézetekkel szemben.

Az interjú – amit a Puskás Tivadar Távközlési Technikum televíziója készített az elnökkel – frappáns bevezetője a szombaton a BME Fizika Tanszékén megrendezett Budapesti Szkeptikus Konferenciának. A rendezvény egyik szervezője, Härtlein Károly különösen örül Pálinkás szavainak. Härtlein már hét éve levelezik a Sulinet főszerkesztőivel, azt próbálja elérni, hogy az oldalon ne jelenhessenek meg olyan blődségek, mint az, hogy a Dobogókő alatt van a Föld szívcsakrája.

A tanszék nagyelőadójában már kora délelőtt telt ház van: nagyjából 350 ember ül a padokon (többnyire fiatalok, nők csak elvétve), de neten valószínűleg még többen követik a konferencia előadásait. Az idei rendezvény fő témája az energetika, de a felszólalók ezúttal nem az Egely-féle vitalitásenergiát szedik darabokra, hanem a fosszilis tüzelőanyagok alternatíváit nézik szkeptikusszemmel.

Az atomtól nem kell félnetek, jó lesz

Varjú György, a BME Villamos Energetika Tanszék professzora például arról beszél, hogy az energiaforrástól függetlenül az utóbbi évek egyik felkapott fogalma a smart grid, vagyis az intelligens energiaellátó hálózat, de mint mondja, egyelőre nem nagyon látják a szakemberek, hogy miként lehetne nekifogni a mostani hálózat – irgalmatlan befektetéssel járó – átalakításához. E következtetés előtt azonban körülbelül egy teljes féléves, a különféle erőműtípusokról szóló anyagot próbál fél órába besűríteni, amivel kicsit elveszti a közönségét – ez egyébként több előadónál is hiba, úgy beszélnek, mintha egy átlagos tanításai nap szólnának az energetikához valamennyire konyító hallgatókhoz, nem pedig érdeklődő laikusokhoz.

Gács Iván, az Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék docense viszont érthetően magyarázza el, Magyarország miért nem lesz soha szélenergia-nagyhatalom. A Kárpát-medence adottságaival legfeljebb csak 20 százalékos hatásfokot lehet elérni egy szélerőművel, ezt is csak az ország kis részén. Ráadásul a szélerőművek csak a technológiát gyártó országokban teremtenek munkahelyeket, és még drágák is – éppen a gyenge kihasználtságukból következő lassú megtérülés miatt.

Büki Gergely energetikai szakértő a biomassza-erőművekről rántja le a leplet. Mint mondja, ha a biomasszát áramtermelésre használjuk, csak feleannyi földgázt lehet megtakarítani vele, mintha a közvetlen hőellátásban használnánk – Büki éppen ezért tartja gazdaságtalannak a szalmatüzelésű erőműveket. De a legnagyobb probléma szerinte az, hogy nincs átfogó nemzeti biomassza-stratégia, amivel a vállalkozókat lehetne helyzetbe hozni.

Bajsz József atomenergia-szakértő pedig arról beszél, hogy a megújuló energiaforrásokra való koncentrálás kezd kontraproduktív lenni. Az egész energiareform egyik legfontosabb célja az, hogy csökkentsük a szén-dioxid-kibocsátásunkat, de ennek csak lehetséges eszközei a megújuló energiaforrások. Bajsz szerint mégis sokszor a célok közé keverednek, holott szénmentes és szénben szegény technológiák is léteznek, például az atomenergia, ami nélkül nem nagyon lehet végrehajtani a reformot. A szakértő úgy véli, a legnagyobb gond a nukleáris energiával a hosszú telepítési idő (10-15 év, mire felépül egy atomerőmű), illetve az, hogy a mérnökök az utóbbi években olyan nagy teljesítményű erőműveket terveztek, amiket csak korlátokkal lehetne beilleszteni egy olyan kis ország hálózatába, mint a miénk.

Elektronfagyasztás és barátságos lézer

Az energetikai blokk után néhány kirívó áltudományos marhaság – már hagyományosnak tekinthető – ekézése sem marad el. Füstöss László, a Fizika Tanszék docense a májusig megnézhető 100 Csoda kiállításról hozott hanganyaggal sokkol. A kiállításon levő találmányokhoz egy-egy interjú kapcsolódik, és a feltalálók bizony tudnak épületes hülyeségeket mondani.

Egy fényterápiás eszköz önreklámjában például elhangzik, hogy a led olyan, mint a lézerfény, csak nem roncsol. De van még örökké égő fénycső, az ember mint izotóp sugárzását mérő termovíziózás (aminek a Radiológia Szakmai Kollégium állásfoglalása szerint nem létezik szakmai publikációja), és a „semleges áram”, ami állítólag sokkal kisebb ellenállással halad a vezetékben, mint a hagyományos, és egy évekkel ezelőtti leírása szerint olyan szupravezetés, amiben „csak a vezetést biztosító elektronokat hűtik le”.

Vannak nagy közös röhögések, de megint csak elmaradnak néha a laikusoknak szóló magyarázatok, hogy például miért nem lehet csak elektronokat lehűteni. Még fájóbb pont, hogy a program csúszása miatt a közönség kérdéseire alig marad idő. Főleg az értelmes és gyorsan megválaszolható kérdésekre, ugyanis néha az előadó szkeptikusokkal szembeni szkeptikusok kapják meg a mikrofont: egyikük ex katedra kijelenti, hogy a klímaváltozás népbolondítás, a másik pedig drámai hangon megjósolja, hogy éveken belül felrobban a paksi erőmű és negyvenmillióan meghalnak. Mondom, vannak nagy közös röhögések.

De mit csináljunk a webkettővel?

A nap fénypontja az első szkeptikusfilm, a Kételkedem, tehát vagyok!, amit a Cinemart kft. forgatott egy Magyar Mozgókép Közalapítvány által kiírt pályázaton nyert pénzből, és a Szkeptikus Társaság támogatásával. Ez utóbbi nem azonos a BME-s szkeptikusokkal, bár van köztük átfedés, és nagyjából közös célokat vallanak.

A körülbelül ötvenperces film szórakoztató és tisztességes munka, amiben a műsorvezető-szerkesztő Fiar Sándor vezetésével letesztelnek néhány áltudományosnak tűnő szolgáltatást a vízérkereséstől az üzemanyag-adalékokon át a méregtelenítő lábáztató lavórig. A tesztek szinte kivétel nélkül igazolják a tudományos gagyit: a vízérkereső ember például ott javasolja a kútfúrást, ahol alig van víz, műszeres mérésekkel kiderítik, hogy a találomra kiválasztott adalékanyagtól egy centiliterrel nem fogyaszt kevesebbet a kocsi, a lavórban levő víz elszíneződését pedig láb nélkül is reprodukálja egy szakmérnök mondván, egyszerű elektrolízisről van szó. A film egyik témába sem mélyed jobban bele, de nem is végső cáfolatokat keres, inkább általában a kételkedésre buzdít, elég meggyőzően.

Aztán ahogy az lenni szokott, szakmázásba fordul az este: a tudomány kommunikációjának problémáihoz többen hozzászólnak. Lukácsi Béla, a Magyar Rádió tudományos rovatának főszerkesztője például arról beszél, hogy néha a rádióban az egyik szerkesztőség nem tudja, mi történik a másikban, így a tudományos szerkesztőség tudta nélkül elhangozhatnak áltudományos marhaságok a rádióban. Montskó Éva, a Delta főszerkesztője szerint ez a probléma fokozottan jelentkezik a köztévében, ahol még több a szerkesztőség. Ráadásul a köztévé helyzete most nem a legjobb, sok régi műsort ismételnek, olyan tudományos műsorokat is, amiket már meghaladt a tudomány.

Fábri György, az MTA egykori, most az ELTE-n dolgozó kommunikációs vezetője, a Mindentudás Egyeteme egyik alapítója elmondja, hogy Amerikában már a web a tudományos ismeretszerzés fő forrása, és éveken belül nálunk is megelőzi a tévét. Ennek megfelelően nem a többi tévével, hanem a YouTube-bal kell versenyezni: rövid, de tudományos szempontból nem kifogásolható videókat kell készíteni, és valahogy felkarolni a webkettes eszközöket, ami viszont érdekes ellentmondást rejt. Ezek az eszközök ugyanis demokratikusak, a tudomány és a tudás viszont nem. Egyelőre a tudományos újságírás nem is nagyon tud mit kezdeni ezzel a dilemmával – ezt már én teszem hozzá az alapján, amit tavaly a tudományos újságírók világkonferenciáján tapasztaltam.

Még elvitatkozgatunk azon, hogy a webes eszközökkel a tudósok megkerülik-e majd a sajtót, kézbe véve saját eredményeik kommunikálását, illetve arról, hogy a K+F büdzsé kommunikációra fordított részét rosszul használják fel (bár ezen nem sokat vitázunk, egyetértünk abban, hogy így van), aztán megyünk, mielőtt ránk zárnánk a tanszéket. Hazafelé a buszmegállóban két tudományosgagyi-hirdetésbe is belebotlom, az egyik kisebb fűtésszámlát, a másik homeopátiás kezelést ígér.

Idegesítenek, bosszantanak, felháborítanak.