Pongrác
12 °C
23 °C

Mit tegyünk, ha oda a BMW?

2010.09.26. 19:52
Profitostorozó közgazdászok, velejükig jótékony üzletemberek, egy Pepsi Cola- marketingesből lett apáca és néhány szerény, de annál okosabb tudós kereste a boldogsághoz vezető utat a pénteki TEDx Danubia Cafe-n, a népszerű TED konferenciasorozat magyarországi importrendezvényén. Helyszíni beszámoló, megannyi tanulsággal.

Kezdjük mindjárt egy jóízű name droppinggal: Baritz Sarolta Laura. Bognár Botond. Joós István. Oborny Beáta. Sőt Zsolnai László! Ja, hogy ezek a nevek nem mondanak semmit? Nem baj, a TEDx-nek pont ez a lényege. Az USA-ból importált rendezvénysorozat előadóit a nagyközönség nem feltétlenül ismeri, de nem is kell, hogy ismerje őket. Szakmájukban jók, vagy okos ötleteik vannak, vagy eredeti módon gondolkodnak. Nem közszerepléseik miatt érdekesek, hanem amiatt, amit csinálnak. Vagy még amiatt sem, de ezt már tényleg a nagyközönség dolga eldönteni.

Joós István, az idei TEDx Danubia Cafe Pozitív összegű játszmák című szekciójának egyik előadója például nem örökölt semmit, ezért, mint mondja, hatalmas szerzésvággyal indult az életnek. Sikeres vállalkozásának hála nemsokára fényűző körülmények között élt, de informatikai cége a dotkomlufi kipukkanásával csődbe ment, és ő 33 éves korára ott állt egy fillér nélkül, BMW nélkül, rózsadombi lakás nélkül. Se vitorlázás, se síelés, se semmi. De Joós nem rettent meg, hanem egy évig ücsörgött egy presszóban, és kitalálta, hogy azt akarja csinálni, amit szeret: megalapította a szivesseg.net-et, a profit helyett az adásra és kapásra alapozott közösségi szájtot. Az első tanulság tehát, hogy az ember abban tehetséges, ami könnyen megy neki. A második tanulság: az értelemnél fontosabbak a megérzések. Nos, az ilyen és ehhez hasonló tanulságok miatt érdemes TEDx-re járni, és ha odafigyel az ember, a következő évben a Pozitív összegű játszmák szekció helyett esetleg már a Jó üzlet szekcióba kap meghívást.

Joós István, Bognár Botond, Zsolnai László és Simon Cohen
Joós István, Bognár Botond, Zsolnai László és Simon Cohen

Pont mint Bognár Botond ingatlanos, aki ügyes módszerekkel még a kilencvenes években megszerezte magának a budai Vár egyik legértékesebb ingatlanát, azt a helyet, ahol az Ybl Miklós által tervezett Hatvany-villa állt, amíg a második világháborúban porig nem rombolták. Bognár azonban ahelyett, hogy felépített volna a telekre egy házat, és beköltözött volna, közösségi teret álmodott a Hatvany-villa replikájába, ahhoz hasonlót, ahol annak idején Bartók Béla zongorázott Thomas Mann-nak. A terveket Tadao Ando, a világhírű japán építész készítette, Bognár pedig, bár ezt nem mondja, annak ellenére sikeres, hogy nem a Vár oldalából tekint át reggelente pizsamában a pesti pórnépre. Tanulság: az ingatlanban sok pénz van.

A profit és a dalai láma

A profit azonban nem minden, fejtegeti Zsolnai László közgazdász, a Corvinus Egyetem és a Judge Business School tanára, aki azt vizsgálja, milyen alternatív üzleti modellek léteznek a profitorientált, mainstream modelleken túl. Az önérdekkövető, profitmaximalizáló viselkedés nemcsak a közjó szempontjából kártékony, de magának az üzletnek sem tesz jót, mert kontraproduktív; a pénz mint a motiváció meghatározója és mint a siker mércéje kiszorítja az önértékű motivációt, és ezzel csökkenti a minőséget. Soros György szerint attól, hogy egy cselekvés profitot termel, egyáltalán nem biztos, hogy jó, vagy hogy helyes, mondja Zsolnai. A profit nem teljes körű és objektív értékmérő, és a hagyományos üzleti modellekből rendszerint kimaradnak a természeti létezők, a jövő generációk és az alulreprezentált népek, csoportok érdekei is. A megoldás a professzor szerint az ökológiailag orientált, társadalmilag elkötelezett és a jövő generációk érdekeit figyelembe vevő üzleti magatartás, és erre vannak már itthon is példák az energetikailag autonóm háztartásoktól az etikus bankokig. Tanulság: a pénz nem boldogít. Mármint önmagában nem.

A brit Simon Cohen – a programfüzet szerint „az etikus média híve, sőt talán fenegyereke” – előadásában nem nagyon foglalkozik se pénzzel, se profittal, az nyilván úgyis megvan neki. Szerinte a lényeg, hogy a modern marketingben az aspirációt, a fogyasztói vágyakozást felváltja az inspiráció, és erre hoz egy csomó érdekes példát. Amikor a gyógyszeripar Japánban be akarta vezetni az antidepresszánsokat, egyúttal be kellett vezetnie a depresszió fogalmát: a „kokoro no kaze” új keletű kifejezés a japán nyelvben, olyasmit jelent, hogy a lélek náthája. Vagy hogy a Dove, Nagy-Britannia legnépszerűbb szappanmárkája micsoda zseniális szlogent talált ki azzal, hogy „Be all that you can be”, ahelyett, hogy azt mondta volna, „Be all that you are.” És hogy milyen inspiráló az a közlekedésbiztonsági célú hirdetés, amelyben a felelőtlen sofőrt felesége és kislánya átkarolásos módszerrel menti meg a biztos haláltól.

Cohen, aki dolgozott már Károly herceggel és a dalai lámával is, az angolszász előadói iskola híve, mesterien játszik a közönséggel, többször megtapsoltatja a hallgatóság tagjait saját magukkal, felhív egy beépített embert, és befújatja feromonos dezodorral, hogy tapadjanak rá a nők, többször penget érzelmi húrokat, és elmondja, hogy az életben vannak hozzáadók, kivonók és szorzók – utóbbiak azok, akikkel az ember talán egyszer ha találkozik.

Tanulság: mindig kapcsolja be a biztonsági övet!

Külön érdekesség, hogy a kólaszektort ezen a TEDx-en két pályaelhagyó szakember is képviseli: Paul Garrison a Coca Cola marketingeseként egyenesen Coloradóból érkezett Magyarországra egy cowboykalapban, majd itt ragadt, és most a gyilkos korrupció ellen küzd (szerinte az M2-es autóúton azért halt meg egy család, mert kilopták a pénzt az építkezésből); Baritz Sarolta Laura domonkos- rendi nővér a versenytárs Pepsi kereskedelmi menedzsere volt, mielőtt kolostorba költözött volna, és nem túl meglepő módon a közjó, a biztonság, a szolidaritás és a mértékletesség elvét hirdeti az üzleti életben is. Olyan világot, ahol a profit uralkodóból szolga lesz, ahol az életminőség számít, nem az életszínvonal, és a hedonizmust felváltja az erkölcsi javak megbecsülése.

Tanulság: a kólamarketing nehéz szakma.

Sapienti sat

A nagy igazságkeresés közepette üdítő színfoltot jelentenek azok a tudósok, kutatók, akik a pénzen és a boldogságon kívül értenek is valamihez: Vicsek Tamás az ELTE-ről az élőlények (baktériumok, halak, madarak) univerzális mozgásmintázatait vizsgálja, hogy feltárja az állatok közötti együttműködés fizikai vonatkozásait – az egyik legérdekesebb kísérletben galambokra adtak GPS-hátizsákokat, és röptüket elemezve kiderült, hogy a madarak között is vannak vezetők és vezetettek, létezik tudásalapú hierarchia, és hogy a galambok is el tudnak tévedni.

Paul Garrison, Baritz Sarolta Laura, Vicsek Tamás és Oborny Beáta
Paul Garrison, Baritz Sarolta Laura, Vicsek Tamás és Oborny Beáta

Oborny Beáta biológus egy cserszömörcével, egy szamócával és az emberi testtel illusztrálja az egyed fogalmát a biológiában. A növényeknek velünk ellentétben nyílt egyedfejlődési programjuk van, sokan képesek egyes részeiknek kevesebb vagy több erőforrást rendelni, sőt egyes részeket szándékosan meggyilkolni. A legérdekesebb ilyen irányú vizsgálatoknak humán vonatkozásai is vannak: a biológusok azt vizsgálják, hogy erőforrás-szűkösség esetén vajon az integrátorok, az összes résznek egyenlő erőforrást rendelő növények, vagy a splitterek, a széthasadozó stratégiát követő, egyes részeket favorizáló növények járnak-e jobban. Egalitáriánusok legyünk, ha szorul a hurok, vagy elitisták? Megosszuk az erőforrásokat, vagy hulljon a férgese? A biológus szerint a kísérletek azt mutatják, egyáltalán nem biztos, hogy válsághelyzetben a kivételezés a nyerő. Tanulság: szamócának jobb lenni, mint embernek.

A 2010-es TEDx Danubia Cafe legfontosabb tanulságai tehát emelkedő számsorrendben a következők:

1. Azt csináljuk, ami könnyen megy!

2. Az ingatlanban sok pénz van.

3. A pénz önmagában nem boldogít.

4. Mindig kapcsoljuk be a biztonsági övet!

5. A kólamarketing nehéz szakma.

6. Szamócának jobb lenni, mint embernek.

Használják őket szeretettel, és legyenek nagyon boldogok!