Szkíta fegyverarzenált találtak Bátmonostornál

2010.11.11. 12:08
A szkíta kor jelentős fegyverarzenálja került elő egy kilenc négyzetméteres, feltehetően temetkezési hely feltárásán Bátmonsotor-Szurdok lelőhelyen.

Közel egy évig tartó munkával, a Városföld és Drávaszerdahely között épülő magyar-horvát gázvezeték nyomvonalán, rézkori és szarmata településobjektumok között találták meg a régészek a vaskori objektumot, amely a leletanyag alapján kivételes jelentőségű lehetett.

Az objektum bontása során az Alföld területén a szkíta korban (Kr. e. VII. század második felétől a Kr. e. IV. század második feléig) használt fegyverek közel teljes köre került felszínre - mondta Gyucha Attila a Nemzeti Örökségvédelmi Központ (NÖK) irodavezetője.

A leletek között egy akinakész (rövidkard), két, hosszú köpűvel ellátott vas lándzsahegy, egy vas hüvelyvég, egy kisebb és egy nagyobb méretű, ellentett élű vascsákány, egy feltételezhetően fokosként meghatározható vastárgy, két különféle típusú vasbalta, valamint egy háromélű bronz nyílhegy található.

A Gulyás Gyöngyi vezetésével folyatott feltáráson az objektumból a jó állapotban megmaradt fegyverek mellett, a korszakban szintén nem ismeretlen csonthenger-töredékek is előkerültek, egy gödörben pedig egy 29,5 centiméter magas, fazekaskorongon készített, kétfülű edény hevert, melynek közeléből mintegy száz darab, rendkívül vékony bronzlemezből tekert, fél centiméter hosszú ruhadíszt bontottak ki a NÖK régészei.

Gyucha Attila szerint, a leletek sokszínű összetétele, gazdagsága és az objektumban elfoglalt helyzete alapján földbe kerülésük feltehetően temetkezési szertartáshoz köthető. A tárgyak később a kecskeméti Katona József Múzeumba kerülnek, 



  • Hírek
  • Hírek