A Vatikán bioetikai tanácsadó testületének egyes tagjai lemondásra szólították fel a testület vezetőségét, miután a katolikus egyház alapvető tanításaitól eltérő nézeteket valló tudósok is részt vettek a tanács idei konferenciáján.
A múltban a tanácsadó testület kizárólag olyan szakembereket, tudósokat hívott meg évente rendezett tanácskozásaira, akik osztják a Szentszék álláspontját minden tudományos és etikai kérdésben. Ám amióta új elnök került a tanács élére, nyitottság tapasztalható ezen a téren. Így a rendezvényeken megjelenhetnek eltérő nézeteket valló tudósok is, miközben a testület szilárdan kitart ama felfogása mellett, hogy az élet a fogantatástól a természetes halálig tart.
A bioetikai tanács több tagja megdöbbenve hallotta, hogy a február 24-én rendezett, a meddőség kérdésének szentelt értekezlet több felszólalója olyan módszerekről beszélt a terméketlenség gyógyítása érdekében, amelyek ellentétesek az egyház tanításával.
Scott Borgman, a tanács titkára szerdán hangsúlyozta: a testület célja az volt, hogy „párbeszédet kezdeményezzen a tudomány képviselőivel, nem pedig az, hogy bezárkózzunk és saját magunkkal folytassunk dialógust".