A tengerbe temetik a Holdat megjárt első embert, Neil Armstrongot. A néhai amerikai űrhajós családjának szóvivője, Rick Miller csütörtökön közölte a hozzátartozók döntését. Az időpontról és a helyszínről, vagy bármely más részletről semmit sem mondott.
Armstrong 82 évesen augusztus 25-én halt meg szívbetegség miatt. Az Apollo–11 legénységének parancsnokaként ő volt az első ember, aki a Hold felszínére lépett. 1969. július 20. volt a történelmi nap. Kerülte a közszereplést, és ha mégsem tudott kitérni előle, igen rövidre fogta.
Amikor megkérdezték, hogy milyen volt a Holdon, azt felelte: „Érdekes hely, merem ajánlani”.
Szeptember 13-án a Washingtoni Nemzeti Katedrálisban nyilvános gyászszertartás lesz Armstrong búcsúztatására. A helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődő eseményt az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA televíziója élőben közvetíti, de látható lesz a világhálón a székesegyház, illetve az űrhivatal honlapján is.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.