Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Nem felhasználók, csak felhasználgatók

2012.11.30. 13:48
Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete a közelmúltban egy felhívást tett közzé, amelyben az általános- és középiskolai informatikaórák számának csökkentése ellen tiltakoztak. A számítástechnikai ismeretek ma már alapkövetelménynek számítanak minden munkavállalóval szemben, de a jelenlegi kerettanterv csak arra alkalmas, hogy digitális analfabétákat neveljen, akiknek esélyük sem lehet ezen a szakterületen továbbtanulni, vagy bármilyen, számítógépes ismereteket igénylő munkát vállalni.

Egy brit konzultációs központ, a Boonz & Company nemrég nyilvánosságra hozta egy felmérés eredményét, ami rávilágított, hogy az Egyesült Királyságban 16 millióra tehető azok száma, akik egyáltalán nem értenek az internethez. A felmérésben azt vizsgálták, hogy a felhasználók tudják-e használni a keresőmotorokat, mit tudnak az emailek küldéséről és fogadásáról, hogy boldogulnak az online alkalmazásokkal, és hogy szerezhetnek információt az interneten.

A vizsgálat, amit egy brit jótékonysági szervezet, a Go ON UK felügyelt, meglepő eredményt hozott: kiderült, hogy a brit felnőttek 16 százaléka (7,82 millió ember) soha nem használta az internetet. A jelentés szerint a kis és közepes vállalatok mindössze harmada van jelen az online térben is, és csak 14 százalékuk biztosít online vásárlási lehetőséget. Martha Lane Fox, a Go ON UK vezetője fontosnak tartja, hogy felkészítsék az embereket a modern kor kihívásaira, hogy boldogulhassanak a munkaerőpiacon. A kezdeményezést energiavállalatok, bankok, a brit posta és a BBC is támogatja.

Magyarországon ennek a folyamatnak az ellenkezője zajlik, pedig az oktatásra, a továbbképzésre nagy szükség lenne. A munkavállalók informatikai képzettsége sokszor tragikusnak mondható: aki nem tartja biztonságos jelszónak a Password1-et, az gyakran színes post-it cetlivel ragasztja a sajátját a monitor széléhez. A mellékelt prezentációkat és .exe fájlokat a dolgozók egy része gondolkodás nélkül továbbítja másoknak is, és bele sem gondolnak, hogy esetleg vírusokat küldhetnek. A GKIeNET felmérése szerint tízből hét magyar munkavállaló semmilyen informatikai képesítéssel nem rendelkezik; nem túl merész feltételezés, hogy ennek az informatikaoktatás alacsony színvonala és a digitális kultúrában való járatlanság lehet az oka.

A digitális írástudatlanság kora

Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE) a közelmúltban egy felhívást tett közzé, amelyben tiltakoztak az általános- és középiskolai informatikaórák számának csökkentése ellen. A kifogásaik között szerepel, hogy az informatikaoktatás elsősorban gyakorlati jellegű képzés, de a gyakorlatra nem marad idő; hogy a radikálisan csökkentett óraszámokhoz megtaníthatatlan mennyiségű anyag társul; hogy a Nemzeti alaptanterv a fentiek miatt teljesíthetetlen követelményeket támaszt a tanárokkal szemben.

A tanárok megjegyezték, hogy gimnáziumban csak a 9-10. osztályban, szakközépiskolában csak a 9. osztályban lenne informatikaóra, lényegében ugyanazzal a tartalommal. Ennek ellenére az informatika szerepét a NAT-ban nem kísérte jelentősebb vita, holott a tárgy kerettantervi megvalósítást nem pusztán vitatta, hanem egyszerűen minősíthetetlennek, végrehajthatatlannak ítélte az informatikatanárok szakmai fórumon megszólaló csoportja.

A csökkentett óraszám az esélyegyenlőség elvét is sérti. Bár akinek van otthon számítógépe, a gyakorlati részt nagyobb eséllyel sajátíthatja el, mint azok, akiknek nincsen, az alaptantervnek mindenki számára ugyanolyan esélyeket kellene kínálnia. Dr. Bánhidi Sándorné, az ISZE főtitkára megjegyezte, hogy a magyar háztartások 43 százalékában ugyan található számítógép, de a diákok 57 százaléka csak az iskolában juthat géphez, így – más tudományokhoz hasonlóan – ezen a területen is az iskola feladata, hogy az esélyegyenlőséget biztosítsa.

Az óraszámcsökkentés egyik indoka az volt, hogy más tantárgyak ugyanúgy megkövetelik a számítógép használatát, ami szintén a diákok informatikai tudását bővíti. Végh András közoktatási szakértő szerint ez alapvetően hibás megközelítés. Az alkalmazott informatika fontos része lehet a tanulásnak: fizikaórán lehet mérőrendszert vagy modellezőprogramot használni, a differenciálegyenletek megoldásához lehet számítógépet használni, ahogy szöveget formázhatunk és korrektúrázhatunk irodalomórán, vagy intelligens programmal irányítani egy technikaórán épített robotot. Végh szerint ugyanakkor vannak tantárgyi területek, ahol ezek szakterületi alkalmazások részei, máshol viszont határozottan nem azok, a NAT pedig nem tesz különbséget ezek között.

Live fast, learn young

Az új alaptanterv az alsó tagozatban a heti egy informatikaórát is megszüntette. Jogosnak tűnhet a kérdés, hogy fiatal korban érdemes-e számítástechnikai ismeretekkel foglalkozni? Zsakó László, az ELTE Média- és Oktatásinformatika Tanszék tanszékvezető docense szerint mindenképpen: elmondása szerint a Nemzeti Alaptantervről volt vita, de az informatikai alapképzésről nem, azt a szakma, a felsőoktatás és a munkaerőpiac egyaránt elfogadta. Az UNESCO indított olyan kezdeményezést, amely már az óvodáskorúaknak is informatikát tanítana. Ilyenre Magyarországon is van példa. Az egyik hazai kezdeményezést az OFI elődje indította, és az ISZE jelenlegi elnöke vezette, de az ELTE is indított hasonló programokat.

Zsakó úgy látja, hogy a kisiskolások – és a felnőttek is – játék közben tudnak a legkönnyebben tanulni, tehát a fiatalok informatikaoktatása elsősorban játék kell, hogy legyen – ami természetesen nem a számítógépes és mobiljátékokra vonatkozik, hanem az oktatás módszertanára. A gyerekek fejlettségi szintjét figyelembe vevő oktatási segédanyagok az interneten is szabadon hozzáférhetők, gyakorló feladatokat az általános iskola alsó tagozatos diákjainak is készítenek.

Dr. Bánhidi Sándorné a fiatal korban megkezdett informatikaoktatás kapcsán elmondta, hogy a NAT-ban is szerepel az a követelmény, hogy tízujjas gépírásra tanítsák a diákokat. A gépírástanárok szerint ezt addig lehet eredményesen és gyorsan tanítani, amíg a gyerekek nem szoknak hozzá a rossz gépelési szokásokhoz. Az ISZE főtitkára úgy véli, jó lenne, ha a gyerekek 10 éves kortól hetente két órában gyakorolnák a gépírást.

Digitális analfabéták

Zsakó szerint a jelenlegi óraszám csak arra elegendő, hogy digitális analfabétákat neveljünk. A kerettanterv egyik szakmai hibájának tartja, hogy nem segít eleget a helyi tanterv készítőinek a gyakorlatorientált oktatás megvalósításában, noha a tanárok ezt a problémát általában megoldják, ha elég jó óraszámot kapnak. A csökkentett óraszámnak Zsakó szerint két következménye lehet. Az egyik, hogy a tanár mindent elmond a táblánál, de a gyakorlásra már nem jut idő; aki szorgalmas, és az unalmas előadások után van kedve foglalkozni az anyaggal, bizonyos szinten elsajátíthatja a tananyagot. A másik lehetőség, hogy a tanár nem tanít meg mindent, ami a kerettantervben szerepel, ezt azonban számon kérhetik rajta.

Bármelyik lehetőség érvényesül, a diákok tudása azonban mindkét esetben hiányos lesz, holott a munkaerőpiacon szükség van az informatikai ismeretekre – akárcsak a felsőoktatásban, de ezt ott már nem tanítják meg. A problémát Zsakó szerint csak a felzárkózást segítő, iskolán kívüli informatikai tanfolyamok oldhatják meg. Ez ugyancsak az esélyegyenlőség elvét sérti, hiszen a továbbképzést nyilván csak az veheti igénybe, akinek van pénze megfizetni azt.

Az ISZE alapvetően elégedett a NAT által támasztott követelményekkel, mert abban megjelennek az aktuális ismeretek, de ezeknek a megtanítására a kerettanterv nem biztosít elég időt; a csökkentett óraszám kevesebb, mint fele a korábbinak. Ha azonban a NAT követelményeit ehhez igazítják, az csak a digitális írástudatlansághoz lesz elég. A főtitkár szerint a csökkentett óraszám nem felhasználókat, hanem alapfokú „használgatókat” képezhet. Ha a diákok 3-4 éven át csak hetente 1-1 órában tanulnák az informatikát, az nem készítené föl őket az informatikai szakmára és az IT pályákra, és érettségi tárgyként sem választhatnák azt. Tíz éven belül megszűnhet a szakemberek utánpótlása, leállhat a tanárképzés, és a felsőoktatási képzés is megdrágulhat, ugyanis ezeknek az intézményeknek kéne pótolniuk az általános- és középiskolákban kimaradt órák anyagát is.

A tananyag naprakész

Az informatika folyamatos fejlődése a kerettantervek kidolgozóit arra kényszeríti, hogy állandóan naprakész tananyagot készítsenek – ez nyilván összetettebb folyamat, mint egy történelemtanár munkája, elvégre a thermopülai csatát nem vívják meg minden évben, az informatika azonban dinamikusan változik. Az iskola feladata az lenne, hogy a gyakorlatban is használható képzést biztosítson a diákoknak.

Zsakó szerint a munkaadók általában nem az eszközkezelési, hanem az alkalmazási tudást várják el. Az informatika gyakorlatorientált tantárgy, tudományos alapokkal, ahogy ez az érettségi követelményeken is látszik; ilyen szempontból a tananyag megfelel a munkaerő-piaci feltételeknek. A Nemzeti Alaptanterven látszik, hogy a készítői igyekeztek elkerülni a konkrét, gyorsan elavuló ismeretekre való utalást. Az informatika helyi tanterveit 2-3, a kerettanterveket 3-4 évente fölülvizsgálják; ha a tanterv készítői jól dolgoztak, ez nem jelenthet nehézséget.

Non scholae, sed vitae discimus

Már az általános iskolai felső tagozatára vonatkozó tanterv is arra utal, hogy a diákok valóban piacképes tudást kaphatnak. A számítógéppel való ismerkedés a perifériákkal kezdődik, a tanár segítségével megismerhetik ezeket, majd a legfontosabb eszközöket önállóan is használhatják. Elsajátíthatják a víruskereső programok használatát, a fájl- és mappakezelést, a szövegszerkesztők, adatbázis- és prezentáció-készítő eszközök használatát, valamint a multimédiás anyagok kezelését. A felsősöknek szánt tananyagban szerepel a táblázatos adattárolás, a grafikus adatábrázolás, az esztétikus adatmegjelenítés, és az életkori sajátosságokat is figyelembe vevő problémamegoldás – például az információk gyűjtése, folyamatok megtervezése is. Az internetes információszerzést fiatalabb korban szintén a tanár segíti: ő ismerteti meg a diákokat a böngésző használatával, az interaktív programhasználattal, ő segít nekik saját email-fiókot létrehozni, ő ajánl nekik internetes oldalakat, valamint az infokommunikációs szabályokra és az adatvédelem fontosságára is felhívja a figyelmüket.

Akinek az utolsó élménye az volt az informatikaoktatással, hogy a reménytelenül elavult Turbo Pascallal tanítanak programozni, vagy a DOS parancsok felépítését magyarázzák a többablakos fájlkezelők korában, ezt valószínűleg örvendetes fejleménynek tartják. A fejlődés természetesen elvárható, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a mai munkavállalók között sokan vannak, akik ehhez hasonló, vagy semmilyen informatikai képzésben nem részesültek.

A jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal

Azzal a kormány is tisztában van, hogy a felnőtt lakosság 85 százaléka nem beszél idegen nyelveket, és általában az informatikai képzettségük is siralmasnak mondható, holott szinte nincs is olyan álláshirdetés, ahol ne lenne követelmény az informatikai alapképzettség. A munkáltatók esetenként vállalják, hogy finanszírozzák a dolgozók továbbképzését, például az alapképzettséget biztosító ECDL-tanfolyamokkal, de a válság kezdetekor sokan megszüntették a képzések finanszírozását a takarékosság jegyében.

Az informatikai beruházások megtérülése és létjogosultsága attól függ, hogy az alkalmazottak milyen szinten és milyen mértékben használják az új technológiát. A kormány ezt felismerve indította el azt a kezdeményezést, amely százezer munkavállalónak biztosítana informatikai és nyelvi továbbképzést; erre jelentkezőnként bruttó 90 ezer forintot fordítanának, a dolgozónak – a térség fejlettségétől függően – ebből 2-5 százalékos önrészt kellene vállalnia. Bár a kezdeményezés mindenképpen elismerésre méltó, a fentiek ismeretében érthetetlen, hogy a kormány miért törekszik arra, hogy leépítse az informatikaoktatást, miközben tűzoltásként a képzettség hiányából fakadó hátrányokat próbálja kompenzálni.