Magyar kutató vezetésével figyelték meg egy barna törpe időjárását

2013.01.09. 22:00

A NASA két űrteleszkópja, a Spitzer és a Hubble képei alapján egy kutatócsapat magyar kutató vezetésével feltérképezte egy barna törpe atmoszféráját. Az információk alapján elkészítették a csillagtípusra jellemző legrészletesebb térképet. Következtetéseik szerint a csillagon hatalmas, egész bolygóra kiterjedő felhőrendszerek alakulnak ki.

A barna törpék ugyanabból az anyagból alakulnak ki, mint a csillagok, de nem elég magas a sűrűségük és a tömegük ahhoz, hogy valódi csillagokká váljanak. Ezek az égitestek közelebb állnak a hatalmas gázbolygókhoz, hasonlóan összetett és változatos az atmoszférájuk.

A kutatást vezető Apai Dániel, az Arizonai Egyetem adjunktusa a NASA közleményében elmondta, hogyan tudták a két űrteleszkóp segítségével megfigyelni a 2MASSJ22282889-431026 jelű barna törpét. Mindkét űrteleszkópot a barna törpe felé fordították és azt találták, hogy a fénye állandóan változik, kilencven perc alatt felfényesedik, majd elsötétül. Azt a meglepő felfedezést tették, hogy a fényesesés és halványodás ideje attól is függ, hogy milyen hullámhosszú infravörös fényen keresztül nézik az égitestet. Ezek a különbségek különböző rétegeket jelentenek.

Azt is megfigyelték, hogy a barna törpén hatalmas kiterjedésű viharok vannak, ezek azonban nem hasonlítanak sem a földi vízfelhőkhöz, sem a Jupiter ammóniafelhőihez. A barna törpéken a felhők forró homokszemekből, folyékony vascseppekből és más egzotikus összetevőkből állnak. Mark Marley, a NASA kutatója szerint az űrteleszkópok által észlelt légköri zavarok és viharok új jelentést adnak az extrém időjárás fogalmának.

A csillagászok most arra készülnek, hogy több barna törpét is megvizsgáljanak a Hubble és a Spitzer teleszkópokkal. Az ilyen égitestek vizsgálatával sokat megtudhatnak a Jupiternél nagyobb, de egy csillagnál kisebb égitestek viselkedéséről és tulajdonságairól. Ezek a technológiák persze jól jönnek majd más exobolygók kutatásakor is.



  • Tippek
  • Hírek