Szilvia
5 °C
16 °C

Végre szabad lesz a tudás?

2013.01.19. 11:08
Egy fiatal tehetség öngyilkossága kellett ahhoz, hogy a világ újra felfigyeljen az információk szabad áramlásának fontosságára. Tavaly már lázadtak a kutatók, minimális eredménnyel. A jelenlegi tudományos publikációs rendszer a nyomtatott sajtó korából származik, miközben rengeteg dolog megváltozott. Az újságok és a kiadók sokat profitálnak, és bár a megjelent cikkeket ironikusan publikációnak hívjuk, a kutatók és a tudásra szomjazók falakba ütköznek. Új mozgalom született a tanulmányok felszabadításáért, de mit akarnak igazából elérni és miért? Mi kerül közel 900 ezer forintba egy gyakorlatilag ingyen szerkesztett újságban?

Öngyilkosságot követett el Aaron Swartz, programozó, az információszabadság harcosa. Ő volt az egyik fejlesztője az információk szabványos és gyors közzétételét lehetővé tévő RSS 1.0 szabványnak, amellyel mára szinte mindenki találkozott, aki internetezik. Részt vett a Reddit alapításában is, hozzá köthető a különböző szabadságjogokért küzdő Demand Progress mozgalom, a Change Campaign Committee, watchdog.net és az Open Library is. Mindemellett ott volt a szabadabb szerzői jogokat garantáló Creative Commons elindításánál. 2011-ben megvádolták adatlopással, valószínűleg ez is közrejátszott halálában.

Lopás vagy közkincs?

Tárgyalásán nem is tagadta a vádakat: a JSTOR tudományos adatbázisból az MIT egyetemi hálózatán keresztül összesen négymillió dokumentumot töltött le és tett közzé az Infogami nevű oldalán. Swartz azzal érvelt, hogy ezek a dokumentumok közérdekűek, és abból profitál a legtöbbet a tudomány, ha bárki elérheti őket. Azzal is érvelt, hogy a kutatásokat általában az adófizetők pénzéből finanszírozzák.

Az ügyészség szerint viszont amit tett, szimpla lopás, méghozzá igen nagy értékű. Swartz ráadásul már visszaesőnek számít, mivel 2009-ben 19 millió oldalnyi bírósági dokumentumot töltött le egy kormányzati adatbázisból, és tette közzé a neten, hasonló indokkal. A Wall Street Journal szerint a JSTOR akkoriban úgy nyilatkozott, hogy nem akartak pert indítani.

Az USA szövetségi ügyészei azonban hajthatatlanok voltak, a szeptemberben indult eljárás 35 éves börtönbüntetéssel fenyegette az aktivistát, aki közvetlenül halála előtt tudta meg, hogy ügyészek elutasították a vádalkut, amely megmenthette volna a börtöntől. Családja közleménye szerint az ügyészséget teszik felelőssé az aktivista haláláért.

Kiállt érte az Anonymous

Az aktivista halála nem maradt visszhang nélkül. Az Anonymous hekkercsoport szombati üzenetében a szellemi tulajdont és a számítógépes bűncselekményeket szabályozó törvények felülvizsgálatára szólított fel. Úgy gondolják, Swartz halálára meg kell mozdulniuk az internet szabadságért küzdőknek.

„A tragédia kapcsán azt kérjük, legyen ez az alapja egy megújított, megingathatatlan kötelezettségvállalásnak egy szabad és korlátlan internet mellett, amelyet megkímél a cenzúra, és amihez mindenkinek egyenlő hozzáférése van” – állt a csoport felhívásában. Azt azért hozzátették, hogy nem hibáztatják az MIT-t Swartz haláláért, és elnézést kérnek, hogy a honlapjukat használták üzenetük közzétételére.

Az MIT elnöke, L. Rafael Relf nyílt levélben fejezte ki részvétét a gyászolóknak. Bár Swartz semmilyen jogviszonyban nem állt az intézménnyel, az mégis kulcsszerepet játszott bírósági ügyében, hiszen annak hálózatán keresztül töltötte le a tanulmányokat a JSTOR-tól. Larry Lessig, a Harvard jogászprofesszora, a Creative Commons megalkotója, Swartz mentora és barátja is megszólalt az ügyben: blogbejegyzése szerint védelmének költségei lassan felemésztették Swartz anyagi tartalékait. Tavaly szeptemberben Lassig felesége nyilvános gyűjtést indított Swartz ügyvédi költségeire.

Letölteni, amit lehet

Swartz 2008-ban kiáltványban fogalmazta meg az általa életre hívott Guerilla Open Access mozgalom legfontosabb célkitűzéseit.

Az információ hatalom. De mint minden hatalomnál, itt is vannak olyanok, akik meg akarják tartani magukat. A világ több évszázad alatt felhalmozott tudományos és kulturális örökségét egyre inkább digitalizálják, majd magánvállalatok teszik rá a kezüket. A leghíresebb tudományos eredményeket bemutató dolgozatokat szeretnéd elolvasni? Nem kevés pénzt kell küldeni olyan kiadóknak, mint a Reed Elsevier.

[..]

Ti, akik hozzáfértek ezekhez az erőforrásokhoz – hallgatók, könyvtárosok, tudósok –, privilégiumot kaptatok. Megetetnek titeket a tudás lakomáján, míg a világ többi része ki van zárva. De nem kell megtartanotok, sőt, erkölcsileg nem tarthatjátok meg ezt a privilégiumot magatoknak. Kötelességetek megosztani a világgal.

Csináljátok is: jelszavakat cseréltek a kollégákkal, letöltitek, ha egy barát kér valamit – de ezek az akciók sötétben, rejtve folynak. Lopásnak vagy kalózkodásnak hívják, ha megosztjátok a tudást, aminek az erkölcsi megfelelője az, ha valaki ellop egy hajót, és meggyilkolja a legénységét. Pedig a megosztás nem erkölcstelen, hanem erkölcsi kötelesség. Csak a kapzsiságtól elvakultak nem hajlandóak barátjuknak egy másolatot készíteni.

Az aktivista agresszív módját választotta az információk nyilvános eléréséről szóló nézetek terjesztéséhez, ráadásul nem a JSTOR-nál próbálkozott először. Az amerikai szövetségi bíróságok még a nyilvános dokumentumokat is a PACER fizetős fal mögé rejtik. Amikor az igazságszolgáltatás bejelentett egy pilotprogramot, amelyben néhány könyvtárból ingyen elérhetőek voltak ezek az anyagok, Swartz meglátta a lehetőséget. A könyvtárak egyikéből megszerezett bizonyítvány segítségével programja 2 millió publikációt töltött le, mielőtt észrevették.

Ugyanezt a taktikát használta arra, hogy a JSTOR adatbázisából töltsön le tanulmányokat. Bejelentkezett az MIT hálózatába, amelynek volt JSTOR előfizetése, majd elkezdte nagy mennyiségben letölteni a cikkeket. Amikor az MIT elvágta a hozzáférését a vezeték nélküli hálózathoz, az aktivista egyszerűen besétált az egyetem területére, és bedugta laptopját a hálózatba. Ez az akciója vezetett a bírósági eljáráshoz.

#PDFtribute, a szabad tudás hashtagje

Swartz öngyilkossága mozgalmat hívott életre: akadémikusok, kutatók és aktivisták ingyen, online nyilvánosságra hozzák szerzői jogok által védett munkáikat. A céljuk az, hogy megreformálják a publikálási rendszert. A résztvevők a #PDFtribute hashtaget használják a Twitteren, amikor munkáikra linkelnek. Az eddig nyilvánosságra hozott tanulmányokat több oldalon is gyűjtik. A mozgalom elindítója a szintén kutató Michah Allen, aki a Reddit linkgyűjtőre írta meg először, hogy jó lenne nyilvánosságra hozni a tanulmányokat Aaron emlékére. Saját blogján közzétett bejegyzése szerint minderre az aktivista szabad hozzáférésért folytatott harca inspirálta.

A mozgalom azután robbant, hogy Jessica Richmant és Eva Vivalt, akik szintén hasonló akcióban gondolkoztak, az Anonymous segítségét kérték a terjesztésben. A cikk írásának pillanatában körülbelül 40 ezer üzenetnél járt a hashtag, igaz, ebbe már a mozgalomról hírt adó bejegyzések is beletartoztak.

Körülbelül egy évvel ezelőtt is volt már hasonló tiltakozás. Akkor a cambridge-i egyetem matematikusa, Timothy Gowers bejelentette, hogy többé nem publikál semmilyen, az Elsevier kiadó által kiadott folyóiratba, és bírálni vagy szerkeszteni sem fog semmilyen, ezekben megjelent tanulmányt, mert elege lett a kiadó zsarnoki üzletpolitikájából .

Az Elsevier több ezer tudományos folyóiratot ad ki kizárólagosan, amelyekben számos tudományág legfrissebb eredményeinek publikációi szerepelnek (a kiadóé például a rangos Trends lapcsalád és a The Lancet című orvosi lap). Ha valaki el akarja érni ezeket, akkor a legolcsóbb lehetősége az, hogy drágán vesz egy lapcsomagot a kiadótól. Az Elsevier ugyanis úgy árulja lapjait, mint a kábeltévé-társaságok a tévés előfizetéseket: a sok intézmény számára megkerülhetetlen lapokhoz hozzácsapnak több, kevésbé értékes folyóiratot.

Közpénzből gazdagodó magánkiadók

Egy publikáció megjelenéséhez nagyon sok résztvevő kell. Az egyik első a támogató szervezet, itthon például ilyen az államilag finanszírozott OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok). A kutatási programokat legtöbbször Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban is közpénzből finanszírozzák, ezért is furcsa, hogy a végtermék aztán nem hozzáférhető mindenki számára. Fontos részvevők még az egyetem, a tudósok, a bíráló (referáló), a szerkesztők és az az újságok.

A tulajdonképpeni munkát a kutatók, tudósok végzik el. Kísérleteznek, megírják az újságcikket, könyveket, előadásokat tartanak és PhD-s hallgatókat tanítanak. Ezért a támogató szervezetektől pénzt kapnak Az egyetemeknek gyakran nincs elég forrásuk tudományos kutatásokra, inkább kedvezményekkel segítik őket. Az egyetemtől a tudós különböző szolgáltatásokat vehet igénybe tanításáért cserébe: például laborhelyet, drága felszereléseket és hozzáférést könyvekhez, újságokhoz.

A kész cikkeket be kell küldeni egy szaklapba. A szakfolyóirat szerkesztője elolvassa a cikket, de az újság méretétől függően lehet, hogy csak a kísérőlevelet. Nagyobb lapoknál előfordulhat, hogy már ilyenkor véglegesen elutasítják, jobb esetben egy másik szerkesztőhöz kerül, aki elutasítja, vagy elküldi átnézésre a szerkesztőknek. Ezek a szerkesztők legtöbbször tudósok, nem pedig professzionális szerkesztők, mivel az újságok általában egy nagyon szűk tudományos területre koncentrálnak. Ráadásul kisebb újságoknál a szerkesztők ingyen dolgoznak, nagyobbaknál általában kapnak ezért a munkáért fizetést. Néhány újságnál a szerzőknek fizetniük kell a megjelenésért is.

Amikor beküldenek egy cikket referálásra (peer review), két tudóshoz kerül, akik elolvassák, kommentálják a cikket és iránymutatást adnak a szerkesztőnek. A referálók tudják, kik a szerzők, a szerkesztőn kívül viszont senki sem tudja, kik bírálták a cikket. Még a nyílt publikációért küzdő Frontiers folyóirat is csak akkor írja le a bírálók neveit, ha a cikk megjelenik.

A legnagyobb impaktfaktorral (a tudományos teljesítmény mérésére szolgáló egyik mérőszám) rendelkező újságok visszautasítják a beküldött munkák nagy részét. Ha elfogadnak egy cikket, az újság fizet a szedésért, a táblázatok elkészítéséért, a grafikonokért – ezeket a költségeket viszont sokszor továbbhárítják a kutatókra, így a publikálás költsége újságonként változik, de semmiképpen sem olcsó.

A hab a tortán, hogy a megjelent cikkek ezután gyakran fizetős fal mögé kerülnek, kivéve ha az újság szabad hozzáférésű, vagy az alkotok külön kérik ezt. A legtöbb újságnál szerzői jogi nyilatkozatot kell aláírni, amelyben a szerzők átadják jogaik egy részét az újságnak. Az újság ezek után pénzt kér az egyetemektől, hogy egyáltalán elérjék a publikációkat, nagyon szép profitért. Lényegében a tudósok elvégzik a munkát, fizetnek a publikációért, a bírálók és a szerkesztők ingyen átnézik – aztán pedig fizetni kell, hogy ezt a munkát viszontlássák.

Lemondanak jogaikról

Miért léteznek akkor ezek a folyóiratok? Kezdetben ez a rendszer jó volt arra, hogy a finanszírozást biztosítsák, és így szolgáltatást nyújtsanak a tudóstársadalomnak, mára viszont a legtöbb kiadó hatalmas haszonnal működik. Az egyik részmegoldás eléggé kézenfekvő: a bíráló tudósokat kellene megfizetni. A másik probléma, hogy a bírálási folyamat nagyon lassú.

Nem túl szerencsés az sem, hogy a bírálat nem vakon történik. A szerzők ugyan nem ismerik a bírálókat, és ez egy ideig jó, a publikálás után viszont már jól jönne az ismeretség, hogy segítő kommentekre ösztönözzék őket. A referálóknak viszont nem kellene ismernie a szerzőket, mert ez furcsa dolgokhoz vezet. A kutatások szerint a megjelent tudományos publikációk nagy részét a kutatók nagyon kis része írja, pont azért, mert akit egyszer elfogadnak, a későbbiekben már sokkal könnyebben publikál. Az sem ártana, ha szerzői jogokról kiadók helyett a tudósok rendelkezhetnének.

Szabad hozzáférés

A tudományos tanulmányok publikálása, főleg azoké, amelyekben sok színes diagram van, drága. Ez eddig jól működött, a tudomány pedig haladt előre. Az újságokra továbbra is szükség van, de hosszú távon más megoldást kell keresni mert két alapvető dolog mára megváltozott: egyrészt megjelent a digitalizáció, nyomtatás helyett ma már minden elkészíthető elektronikusan, másrészt az újságok nagyon megemelték az előfizetési díjakat.

A kutatások szerint az elmúlt harminc évben átlagosan 250 százalékkal emelkedett az előfizetések díja. Tizenöt olyan diszciplína van, ahol a publikáció ára egyetlen újságba több mint ezer dollár. Kémiából négyezer, fizikából bőven háromezer dollár felett van az átlag, és ez csak a jéghegy csúcsa: a Tetrahedron nevű szaklap 2011-ben például  40 ezer dollárba került, annak ellenére, hogy nem az újságok állítják elő az anyagokat, nem alkalmazzák a kutatókat, sőt azokat sem, akik bírálják a dolgozatokat.

A változásokat szorgalmazó mozgalom egyelőre Open Access (nyílt hozzáférés) név alatt fut. Célja az ingyenes, azonnali online hozzáférés, valamint a tanulmányok újrahasznosíthatóságának biztosítása. Célja, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegye az adott tartalmat, bárhol is éljen a világon. Így a kutatók dolgozhatnak a tanulmánnyal, és új dolgokat építhetnek rá, ettől elvileg jóval értékesebbek lehetnek a kutatások. A kutatásokhoz való hozzáférés az irreális előfizetési díjak miatt mára egyre nagyobb probléma. A hallgatók tanítása múlik ezen, a professzorok csak azt tudják megtanítani, amihez hozzáférésük van. A gazdaságilag nehezebb helyzetben lévő országokban ez nagy probléma lehet.

A probléma gyakorlati része, hogy senki nem tudja, igazából melyik cikk releváns, egészen addig, amíg meg nem veszi. Az összefoglaló publikus absztraktok sokszor nem adnak kimerítő magyarázatot témájukról. A visszafizetés pedig ismeretlen fogalom ezeknél az újságoknál. Az Open Access ezért azt szeretné elérni, hogy legalább a cikkek olvasása ingyenes legyen, az érdeklődők ne ütközzenek fizetős falakba. A másik cél, hogy a cikkek újrahasznosíthatóak legyenek, a kutatók építhessenek rájuk. Jelenleg minden szerzővel külön kell egyeztetni a szerzői jogokat. Bár a mozgalom évek óta létezik, a haladást akadályozza a tudományos kultúrában gyökerező lassúság: a tudósok nagyon konzervatívak a változásokkal szemben.

Irónia

A 2012-es Elsevier elleni tiltakozás sem sok mindenre vezetett: a kiadó csak a matematikai szakfolyóiratok árát csökkentette, és végül nem támogatta az amerikai kongresszusban és a világ tudósai között nagy vitákat kiváltó Research Works Act törvényjavaslatot.

Swartz küzdelme már nagyobb sikerrel járt. A JSTOR éppen január elején tette ingyen hozzáférhetővé 1200 folyóirat archivált cikkeit. Ezentúl egy regisztráció után bárki kéthetente három cikket ingyen olvashat a legnagyobb online tudományos archívumban. Az aktivistának ugyanakkor továbbra is szembe kellett néznie a 35 éves börtönbüntetéssel fenyegető bírósági eljárással. Talán ez az ironikus helyzet volt az, ami a halálba kergette. Halála után az ügyészség ejtette a vádakat.

Úgy tűnik ekkora esemény kellett, hogy végre komolyan elinduljon valami: a twitteres akció után szervezetten is megmozdultak a kutatók. Az arXiv platformon Episciences Project néven online, szabad hozzáférésű publikációs rendszert indítanak, a profitorientált kiadók kihagyásával.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?