hatalom
Hosszú posztban elemezte a politikai manipuláció működését a volt miniszterelnök.
2026.05.06. 15:19 Módosítva: 2026-05-07 10:46:41
Miközben a városvezető nem lát kivetnivalót az önkormányzat működésében, többen úgy vélik, hogy a döntéshozatal túlzottan egy szűk kör kezében van.
Orbán Viktor és a Fidesz vezetősége rácáfolt a riogatásokra.
A Fidesz még sokkhatás alatt áll, de idővel Orbán Viktornak párton belüli kihívói is lehetnek.
A lakosság túlhatalmat cserélt túlhatalomra, de a valódi változáshoz meg kell törni az aránytalan hatalom felhalmozását.
A volt parlamenti képviselő azt mondta, szerencsésnek tartja magát, mert megteheti, hogy ne féljen.
Állításuk szerint már utasításba kapják, hogy mit csináljanak.
Szabó Stein Imre szerint a Nobel-díjat író nem PR-feladatot lát el, nem országimázs-kampányfelelős.
2026.02.17. 05:49 Módosítva: 2026-02-17 21:51:30
Az elemző arra figyelmeztet, hogy akinek a magánélete zavaros, az politikailag is támadhatóvá válhat.
Elemzők szerint az akció mélyén Washington szélesebb körű ambíciói húzódnak meg.
„A testet öltött színtiszta szeretet” 3 évesen már puskával lőtt, és eltalált egy égőt száz méterről. Vagy nem.
„Lex vesztesnek” nevezték el a tervezetet.
2025.11.28. 19:37 Módosítva: 2025-11-29 15:16:35
A Harmadik Birodalom új történeti anatómiája friss kutatásokra támaszkodva mutatja be a náci vezért és mindazokat, akik működtették a diktatúrát.
Szerinte ő egyedül 3,8 millió embert ér el.
A biztonságpolitikai szakértő leszögezte, nem hagyja abba a munkáját.
2025. augusztus 30., 06:21
Harmadik alkalommal húzatta tükörsimára orcáját a momager.
2025. augusztus 21., 12:43
Az egyetemeket blokád alatt tartó fiatalok súlyos utcai erőszaktól tartanak.
Kultúra, közönség és hatalom: mit üzen a Beatrice története a mai magyar politikának?
Volt elnök Vucsicsnak: Sosem állt az ország élén nála gyávább ember.
A próféta énekében a legsötétebb valóság elevenedik meg.
Most még távoltartható a külvilág, a magyar valóság, de ez nagyon gyorsan megszűnik majd.
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
Ebben a rendszerben a magánélet védelme fontosabb, mint az igazság kimondása.
Nem orbáni diktatúra van, hanem tévképzetek a falak létezéséről és veszélyéről. Kóczián Péter írása.
Hibák szériájának árnya vetül Orbán Viktor kormányzására is.
2024.12.28. 18:15 Módosítva: 2024-12-29 16:51:59
Durva puccsok sorozatával söpörték félre a riválisokat, övék lett minden hatalom.
2024. december 25., 19:57
A Netflix is a globális erőkivetítés eszköze.
De azért nem olyan könnyű leírni a testületet.
Tajvan csapatok küldésével reagált, az ENSZ-főtitkár szóvivője meglepte a sajtót.
2024.04.30. 05:55 Módosítva: 2024-04-30 19:24:58
Két család, amely egymást marja a hatalom csúcsán.
Az énekesnőnek még az internet fölött is van hatalma.
Sima Fidesz-győzelmet várnak a választásokon.
Varga Judit exférje John F. Kennedytől is idézett legújabb posztjában.
„A NER nagymestere a karaktergyilkosságoknak, ezt az elmúlt években többször is bizonyították” – Péter Tamás írása.
Kínából kitiltották, cserébe a Nyugatot mentené meg.
2023. november 19., 13:36
Az Örkény Színház igazgatója a társulat jövője mellett a Nemzetiben történt balesetről is beszélt.
Remek néznivaló, szigorúan felnőtteknek.
Nemcsak a Fideszből kiábrándultak, a saját szavazóik se hisznek már az ellenzékben.
2023.09.26. 12:13 Módosítva: 2023-09-26 14:33:13
Politikai választásokra és fegyveres konfliktusokra is hatással lehetnek.
2023. augusztus 27., 10:31
A megszokottnál kötetlenebb formátumban láthattuk a kormányfőt.
A romló biztonsági helyzetre és a rossz kormányzatra hivatkozva kezdődött zendülés Nigerben.
A téma kutatója, Karsai László történészprofesszor válasza Sebes Gábornak.
Kibővülhet az államfő hatalma.
Hét napig fog tartani.
Megszólalt a könnygázzal lefújt, rabosított fiú édesapja, aki diakónus.
Ukrajnának nincs más választása.
2023.01.31. 11:37 Módosítva: 2023-02-01 10:56:25
Különös, hogy amíg Orbán Viktor nem rendezkedett be kétharmaddal, a Nyugat még jól működött.
Úgy véli, az orosz nép az elnök ellen fordulhat a közeljövőben.
2022. december 31., 09:54
A párhuzamos elnökség patthelyzethez vezetett Venezuelában.
2022.12.20. 10:38 Módosítva: 2023-01-05 10:15:55
A balliberális hulladékelit és Orbán Viktor nemzeti radikális kurzusa közt egyenlő távolságot méricskélni szimpla cinizmus.
2022. november 30., 10:12
Halálának körülményei még nem ismertek.
Lenin óta Vlagyimir Putyin az első orosz csúcsvezető, aki érti és ismeri Nyugat-Európát.
2022.10.18. 16:46 Módosítva: 2022-10-19 16:01:12
A magyar társadalom a Kádár-rendszer restaurációját óhajtja, és ezt el is fogja érni.
Háborút ma már nem csak hagyományos eszközökkel vívnak, hanem elképzelhetetlen sok eszköz, csoport és gazdasági hatalom titkos vagy nyílt bevetésével.
2022. szeptember 9., 10:54
Semmilyen módon nem integrálódunk hatalmi struktúrákba.
A közelmúltban publikált véleményszonda eredménye nem kevés tanulsággal szolgál.
Szerintük Mahmúd Abbász palesztin elnök megszilárdítaná a belső köre hatalmát.
„Voltam hatalom közelében. Most se vagyok nagyon messze” – írta ki a DK elnöke.
Puzsér Róbert írása az Indexnek arról, hogy egy társadalmi képletben mennyivel osztható a politikai hatalom.