Magyar fizikus kapta az arab Nobel-díjat
Krausz Ferenc kísérleti fizikusnak, a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójának ítélték oda megosztva a természettudományos kategóriában a nemzetközi Fejszál király-díjat az attofizika területén végzett kutatásaiért.
Az arab Nobel-díjnak is nevezett elismerést, amely 200 ezer dollárral (mintegy 44 millió forintos összeggel) jár, Krausz Ferenc az Ottawai Egyetemen kutató kanadai Paul B. Corkummal kapja megosztva - jelentette be a Fejszál király Alapítvány. Krausz Ferenc kutatócsoportjának elsőként sikerült megmérnie egy kevesebb mint egy femtoszekundum ideig tartó fényimpulzust. (Pikoszekundumnak nevezzük az egymilliomod másodperc egymilliomod részét, ennek ezredrészét pedig femtoszekundumnak). A Krausz által alkalmazott technológia alapján az orvosok képesek lehetnek korábban diagnosztizálni a rákot, sőt a tumorok kezelésénél is alkalmazhatják a technológiát. Emellett lehetővé vált az elektronok szubatomi skálán való mozgásának valós idejű megfigyelése is.
Krausz Ferenc a garchingi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója és a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kísérleti fizikai professzora. Számos kitüntetés mellett megkapta már a Wittgenstein-díjat és a Leibniz-díjat is. A Fejszál király-díjat márciusban adják át Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban. Fejszál szaúdi királyt 1976-ban gyilkolták meg, emlékére hívták életre a Fejszál Király Nemzetközi Alapítványt, amely évente több kategóriában, így a természettudományok mellett az orvostudomány, az iszlám tanulmányok, az arab nyelv és irodalom területén ítéli oda díját.