Ezernyi darabra szakadt az orosz meteor

Még nem sikerült tisztázni, hogy a Csebarkul-tavon talált hatalmas léknek van-e köze a Cseljabinszk felett másfél hete felrobbant meteorhoz, de tény, hogy a környéken ezerszám hevernek az apró meteoritok. A legkisebbek az észrevehetőség határán vannak, de a legnagyobbak mérete sem haladja meg a 3 cm-t. Eddig már ezernél is többet találtak belőlük a helyi kutatók, de elképzelhető, hogy milliónyi apró darabra robbant szét az eredetileg 15-17 méter átmérőjű égitest.

A nagyobb darabok hiánya nem jelenti azt, hogy ilyenek nincsenek, de az is elképzelhető, hogy a légköri robbanás során csak apró fragmentumok keletkeztek. A sokkal nagyobb, 1908-as Tunguz-meteor után nem találtak meteoritokat, bár ott évek teltek el, mire a kutatók megvizsgálták a helyszínt. Az első vizsgálatok szerint a hivatalosan Csebarkul meteorit névre keresztelt hullás darabjai kondritok, vagyis egyszerű, alig 10 százalékos fémtartalmú kőmeteoritokról van szó.

A videofelvételek alapján elkészültek az első pályaszámítások, amelyek megmutatják, hogy milyen pályán járt az égitest, mielőtt belépett a Föld légkörébe, illetve pontos számadatokat közöl arról, hogy mi és hol történt a légköri repülés során. Ezek szerint a meteor 91-92 kilométeres magasságban kezdett felizzani, a felszínhez viszonyított sebessége 17,5 kilométer volt másodpercenként, ami nagyon lassúnak számít.

Az első nagyobb felvillanást 9 másodperccel később produkálta, amikor már csak 41 kilométer magasan járt. A legnagyobb, vélhetően a meteor szétrobbanásához kapcsolható villanások 31 és 26 km magasan voltak, így a felszínen károkat okozó lökéshullámok is ekkor és ilyen magasan keletkezhettek.

Az utolsó izzó darabok kihunyása 16 másodperccel az első észlelés után, mintegy 15 km magasan történt: ekkor a meteoritok sebessége már csak 4,3 kilométer volt másodpercenként. A teljes megfigyelt izzási szakasz 254 kilométer hosszú volt, ami a nagy, 15-17 méter körüli átmérőnek, az alacsony sebességnek és a kicsi, 16,5 fokos beesési szögnek volt köszönhető. A meteor szinte pontosan kelet felé haladt az 54,5 és 55. szélességi körök közt.

A légkörbe lépés előtt átlagos földsúroló kisbolygóra emlékeztető volt a meteor pályája. Napközelben 0,77 CsE-re, nagyjából a Vénusz távolságában járt, pályájának legtávolabbi pontja pedig a fő kisbolygóövben, 2,3 CsE távolságban volt. Pályahajlása 3,6 foknak, a pálya excentricitása 0,5-nek, a keringési idő pedig 1,9 évnek adódott.

A találkozásra akkor került sor, amikor a napközelpontja felől jött, ezért esély sem volt felfedezésére, hiszen az alkonyi, nappali égen közelített. A számítások szerint két órával a találkozás előtt még csak 25 magnitúdós volt, ami a világ legnagyobb távcsöveinek a határfényessége. A kisbolygókutató távcsövek érzékelési küszöbét az égitest csak 50 perccel az érkezése előtt lépte át, de a mai technikával nem lehetett észlelni. Az efféle meteorokat csak megfelelő helyre telepített műholdakkal lehetne megtalálni, de ezekre jelen pillanatban csak tervek léteznek, pénzt eddig nem adtak rájuk a döntéshozók.