Először vizsgálták a fekete lyukak forgását
A láthatatlan fekete lyukak a legtöbb csillagrendszer közepén megtalálhatók. A tömegük több milliószorosa, akár milliárdszorosa lehet a Napénak, és a gravitációs erejük akkora, hogy még a fényt is magukhoz vonzzák. A csillagászok sejtették, hogy az égitestek egyre gyorsabban örvénylenek, és tömegben is gyarapodnak, miközben felfalnak mindent, ami az útjukba kerül: por- és gázképződményeket, csillagokat és a világűrt kitöltő anyagot. Eddig azonban nem tudták pontosan, hogy a fekete lyukaknak mekkora az örvénylési sebessége.
Egy nemzetközi kutatócsoport az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közelmúltban felbocsátott NuStar teleszkópját és az Európai Űrügynökség XMM-Newton nevű eszközét használta a szomszédos, NGC 1365 katalógusjelzésű galaxis közepén lévő fekete lyuk megfigyelésére. A számításokat az égitest körzetében észlelhető, nagy energiájú röntgensugarak segítségével végezték el.
A kutatók azért választották ki ezt a fekete lyukat, mert csillagászati mércével viszonylag közel, 60 millió fényévre van a Földtől. A számítások alapján az égitest csaknem fénysebességgel örvénylik; a fény másodpercenként 299 792 458 métert tesz meg, ami óránként 1 079 252 827,2 kilométernek felel meg.
A Tejút megfigyelése bonyolultabb lenne
A Nature csütörtöki számában megjelent tanulmányhoz fűzött szerkesztőségi cikkében Christopher Reynolds, a Marylandi Egyetem csillagásza kifejtette, hogy ez az első alkalom, amikor vitathatatlan pontossággal megállapították egy szupermasszív fekete lyuk örvénylési sebességét. Az eljárás azért fontos, mert a kapott forgási adatokból következtetni tudnak az égitestek kialakulására és növekedésére.
Adódik a kérdés, vajon milyen gyorsan örvénylik a Földnek is otthont adó Tejútrendszer közepén található fekete lyuk. Guido Risalti, az olaszországi Arcetri Asztrofizikai Obszervatórium munkatársa, a nemzetközi csillagászcsapat tagja szerint a válasz meglehetősen nehéz, ugyanis a csillagrendszerben elhelyezkedő fekete lyuk kevésbé aktív, mint a megfigyelt égitest, és alkalmi kitörésektől eltekintve alig bocsát ki olyan sugarakat, amelyek alapján megmérhetnénk az örvénylési sebességét.