
Hogy vadásszunk most exobolygókra?
További Tudomány cikkek
Május közepén jelentették be, hogy a második lendkerék meghibásodása miatt le kell állítani a Kepler űrtávcső működését, és a kutatók attól tartanak, hogy többet nem is fogják tudni beindítani. A távcsőnek négy lendkereke van, ebből háromnak kell működnie a pozicionáláshoz. Az egyik kerék tavaly júliusban ment tönkre, a második hibáját még januárban észlelték. Azóta hiába próbálták megjavítani, nem mozdul, így nem is tudja tartani pozícióját a megfigyelésekhez.

Az űrtávcső jelenleg nem küld adatokat, a földi irányítóközpontból éppen olyan állapotba navigálják, hogy minél kevesebb üzemanyagot fogyasszon. A jó hír, hogy a kommunikációs csatornák megfelelően működnek, így még nem adták fel teljesen a reményt arra, hogy valamikor a jövőben valahogy működésre bírják a Keplert.
Nem ez a helyzet az európai COROT műholddal, amelynél a felélesztésére tett kísérleteket be is fejezték júniusban, így ennek a projektnek biztosan vége. Az ESA műholdja a fedélzeti számítógép meghibásodása miatt nem tudja ellátni feladatait. A műhold a jövőben lassan veszít magasságából, végül a Föld légkörében ég majd el.
Kifejezetten bolygókutatásra specializált űrtávcső nem is működik jelenleg, a kanadai MOST (Microvariability and Oscillations of STars) csillagokat vizsgál, és csak véletlenül kerülhet látóterébe bolygó, mert nem ez az elsődleges feladata. Molnár László csillagász, az MTA CSFK munkatársa szerint hellyel-közzel ide sorolható a Spitzer űrtávcső is, ami jelenleg a fedési exobolygók megerősítéséhez, karakterizálásához méri a fedéseket közeli infravörös fényben.
Adatok és elméletek
A bolygókutatásnak azonban messze nincs vége. Egyrészt azért, mert a Kepler és a COROT űrtávcsövek adatainak jelentős részét még nem dolgozták fel. Mindkét űrtávcső rendelkezik dedikált kutatócsoportokkal, akiknek a feladata az exobolygó-adatok feldolgozása. A Kepler adatait az Egyesült Államokban, a NASA Ames Kutatóközpontban dolgozzák fel, a COROT adatait pedig Európában.
Ezenkívül hiába fedezett fel a Kepler több ezer bolygót, ezek túlnyomó többségét még meg kell erősíteni, hiszen ezek csak az előzetes adatok alapján gondolják bolygónak, a nevük is erre utal, ezek az úgynevezett bolygójelöltek.

Bolygójelöltekből annyi van, hogy az egyedi bolygók, bolygórendszerek karakterizálása mellett már más irányú vizsgálatok is elvégezhetők – magyarázta Molnár László, aki egyben a Cydonia csillagászati blog szerzője is. A kutatóknak számtalan kérdésre kell választ adniuk, ezek a különböző típusú bolygók, anyacsillagok populációinak vizsgálata, bolygókeletkezési elméletek finomítása, a bolygórendszerek dinamikájának feltérképezése.
Az adatokat azonban jóval több mindenre használják, mint exobolygók azonosítására: az anyacsillagok vizsgálata mellett a bolygóval nem rendelkező, de tucatnyi más okból fényváltozást mutató csillagokat is kutatók százai elemzik – magyarázta Molnár László.
A Keplernél ez utóbbi tevékenységet a Kepler Asztroszeizmológiai Tudományos Konzorcium négyszáz kutatója végzi szerte a világon, köztük Magyarországon is: két munkacsoportot is magyar kutatók vezetnek, Szabó Róbert és Kiss László. Az adatok pedig már elérhetőek minden kutató számára, így számos Kepler exobolygó adatait nem is a Kepler irányítói, hanem független kutatók dolgozzák fel. De még ennél is tágabb az adatfeldolgozás mögötti összefogás, hisz a Planet Hunters civil tudományos oldalon bárki segíthet további fedések azonosításában.
Kisebb projektek
Ezen kívül persze a földi mérések is tovább folytatódnak. Az egyik ilyen projekt a magyar HATNet (Magyar Automatikus Távcsőhálózat), melynek keretében kicsi – mindössze 11 cm-es átmérőjű –, de nagy látómezejű automatizált műszerekkel kutatnak fedési exobolygók után. A program fő észlelőbázisa a Fred L. Whipple Obszervatóriumban található Arizonában, de dolgoznak távcsövek a Mauna Kea csúcson Hawaii-n, az ausztráliai, namíbiai és chilei állomásokon. A hálózat kitalálója, Bakos Gáspár két éve megkapta az Amerikai Csillagászati Szövetség rangos Newton Lacy Pierce díját is.

A másik ilyen projekt a SuperWASP (Wide Angle Search for Planets), ez egy olyan program, ahol a 15 magnitúdósnál fényesebb csillagok körül keringő bolygókat kutatják. A SuperWASP projekt két, teljesen automatikus üzemmódban dolgozó kamerarendszert használ, az egyik La Palma szigetén az Isaac Newton teleszkópok mellett, a másik pedig Dél-Afrikában működik, így a megfigyelésekkel az egész égboltot lefedik. Mindkét bázison nyolc darab nagylátószögű kamerából álló robotteleszkóp figyeli folyamatosan a csillagokat, és keresi az előttük áthaladó bolygók okozta fénycsökkenés nyomait.
Az utódok csak évek múlva jönnek
Exobolygót, vagyis Naprendszeren kívüli bolygót több módon is felfedezhetnek. Ez történhet közvetlen megfigyeléssel, vagy közvetett mérésekkel. Közvetlen megfigyelésnek azt nevezzük, amikor észreveszik, hogy a bolygó elhalad a csillaga előtt, a Kepler például ilyen megfigyeléseket végzett.
De felfedezhetünk bolygókat méréssel is, például a Doppler-effektus alapján: ha a bolygó távolodik, akkor a vörös tartomány felé tolódik az onnan (illetve csillagáról) érkező fény, ha közeledik, akkor a kék tartomány felé tolódik. Egy másik módszer az úgynevezett asztrometriai módszer, itt a csillag pályájában bekövetkezett változásokat figyelik meg és ennek alapján következtetnek bolygó jelenlétére.Az utódok közül többféle módszerrel kutató távcsövet is tlaálhatunk.
Néhány héttel a Kepler küldetésének valószínű vége előtt kapott zöld utat a NASA új, kisméretű űrtávcsöve, a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite). A TESS a Keplerhez hasonló módszerrel vizsgálja a csillagokat, de négy kisebb távcsővel nagyobb területet vizsgál át, így a inkább fényesebb és közelebbi csillagok körüli bolygók lesznek a célpontjai.
A NASA James Webb-űrteleszkópjának (JWST) indítását az évtized végére tervezik. A csillagászat valamennyi területén és a világűr történelmének valamennyi időszakában végez megfigyeléseket, az ősrobbanástól az emberi életre alkalmas bolygókat tartalmazó galaxisokig és naprendszerekig. Ez lesz a valaha a világűrbe eljuttatott legnagyobb űrtávcső, legfontosabb főtükrének az átmérője 6,5 méter, a Hubble távcsövének majdnem háromszorosa lesz.
Európai projektek
Európai bolygókutató projekt is indul a közeljövőben. Az ESA az első kis költségvetésű (S osztályú) küldetésének választotta a Cheops űrtávcsövet, ami ismert exobolygókat fog vizsgálni, hogy pontosabb adatokat szerezzünk róluk és segítse a karakterizálásukat. A Doppler-módszerrel felfedezetteknél a bolygó fázisait illetve esetleges fedéseit fogja keresni, illetve a földfelszínről talált bolygók fedéseit fogja sokkal pontosabban megmérni. Várhatóan 2017-ben áll pályára.

Az ESA jelenleg futó keretprogramjának harmadik, közepes költségvetésű helyére (M osztály) két misszió is pályázik. Az egyik az EChO (Exoplanet Characterisation Observatory) célja exobolygók légköreinek a színképei lesznek, vagyis a légköröket fogja karakterizálni.
A másik jelölt az egyszer már majdnem kiválasztott Plato. Ez a Kepler és a COROT távcsövekhez hasonló módszerrel keresne bolygókat, 32 kisebb távcső együttesével jókora felületet fedne le az égen. Két kiválasztott területet 2-2 évig mérne, míg rövidebb, néhány hónapos lépésekkel az égbolt felét lefedné. Mivel nagyobb területen, fényesebb csillagokat figyel meg, mint a Kepler, és hosszabban, mint a TESS, mindkét űrtávcsőnél jóval alkalmasabb a Földhöz hasonló bolygók azonosítására a környező csillagok körül. A Plato programban Magyarország végrehajtói szinten is jelen lehet, a konzorciumi tanács tagjai között van Szabó Róbert, az MTA CSFK munkatársa is.
Molnár László szerint az európai űrtávcsövek közül az idén startoló Gaia is beleszólhat majd az exobolygó-kutatásba. A Gaia a Tejútrendszer csillagainak térbeli pozícióját és mozgását fogja feltérképezni, de ha egy-egy bolygó eléggé elmozdítja a csillagát a közös tömegközéppont körül, a Gaia ezt is észlelni fogja. Ezen kívül az általa gyűjtött távolság- és színképi adatok aranybányát fognak jelenteni a TESS és a Plato számára is.
Magyarországon is komoly eredményei vannak a bolygókutatásnak. A Kiss László (MTA CSFK) vezette Lendület kutatócsoport dolgozik a Kepler exobolygók adatainak elemzésével, és az exoholdak megfigyelési módszereinek kidolgozásával. Az ELTE Csillagászati Tanszék égi mechanikai csoportja vizsgálta egyes bolygórendszerek stabilitását numerikus szimulációkkal. Ezen kívül számos fotometriai mérést végző űrtávcső programjában vagy előkészítésében részt vesznek magyarországi kutatók, illetve külföldön dolgozó magyar csillagászok is.

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Külföld
Újabb letartóztatás a Madeleine McCann-ügyben, nem hagyják nyugodni a családot
A mostani elkövető egy napon áll bíróság elé azzal a nővel, akit még februárban tartóztattak le.
8 perce
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34